A lumpenproli apoteózisa

Ó, hát csuda dolgok történtek már az elmúlt tizenkét esztendőben, a szabad magyar parlament, kormány és politikai elit hírnevét öregbítendő. Még az első ciklusban az egyik szabad demokrata képviselő vett részt Bécsben egy nemzetközi tárgyaláson. Aztán az ebéd végén, amikor megérkezett a desszert, a nemzetközi delegációk döbbenten látták, hogy a magyar küldött jóízűen nekilát elfogyasztani a fagylaltoskelyhet díszítő cserfaágat. Na ja, biztosan megmondta neki a mamája, hogy amit megeszel, kisfiam, azt már nem veszi el tőled senki sem…
Pár évvel később egy többpárti delegáció kereste fel a ködös Albiont. A Buckingham-palotában rendezett fogadáson megjelent a kisgazda képviselő, kifogástalan szmokingban, amelyhez százhúsz forintos kínai dorkót viselt. Szegény Roki barátom azzal töltötte az este hátralevő részét, hogy megpróbálta körülállni a kisgazdát, ám az egy óvatlan pillanatban kitört, és egy, a közelben teáját kavargató lordnak nagyon rossz angolsággal elmagyarázta, hogy ő nem azért van ám edzőcipőben, mert nem ismeri az illemet, hanem azért, mert rettenetesen hasogat a bütyke. Az is a Brit Királyságban történt, egy másik lordnál, hogy a magyar delegáció egyik tagja a villásreggeli végeztével megkérdezte, rágyújthat-e. A lord hosszan elgondolkodott, majd így felelt: Nem tudom… Ugyanis velem itt ez még nem fordult elő… Most meg itt van ez a Medgyessyné, szegény.
Ül a díszteremben, a Nobel-díj átadásán, s miután kisujját elegánsan eltartva belekortyint a pezsgőbe, rágyújt, és aprókat sikkantva átinteget a tőle tíz méterre ülő férjének: Apuska, apuska, nézd, milyen jól érzem magam! És tényleg jól érzi magát. Nem kétséges. Közben a svéd televízió kamerája hosszan elidőz Medgyessynén, a szpíker pedig azon elmélkedik, vajon ki lehet ez a nő, aki Ázsia félvad pusztaságairól beszabadult a díszterembe, és rágyújt ott, ahol emberemlékezet óta nem gyújtott rá senki, példának okáért a svéd király sem engedi meg magának a cigarettát, holott köztudottan erős dohányos.
Ez is országimázs. És kétségkívül olcsóbb, mint a régi. A történetet pedig ennyivel le is zárhatnánk, némi dörmögés és méltatlankodás közepette, hogy hát istenem, nekünk most ez jutott. Csakhogy a Heti Hetes is visszatért a témára. Amikor Jáksó beolvasta a hírt, némi érdeklődéssel figyeltem, hogyan fogják porba alázni a jóasszonyt. Felötlött bennem, mit kapna most Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége, ha ő követte volna el ezt az infernális bunkóságot. De nem… Verebes vezényletével kimosdatják Medgyessynét. Hogy hát istenem, rágyújtani jó, nagyon jó, nincs ebben semmi – majd Verebes és Kern rá is gyújt, teátrálisan, minden rendben, taps, az élet megy tovább.
A lumpenproli apoteózisa tökéletes és visszavonhatatlan.
És igaz, végül is igaz. Rágyújtani jó. Böfögni is jó. A legjobb vasárnapi ebéd közben, vendégségben. Hiszen szabadok vagyunk, mégsem tűrhetjük, hogy mindenféle múlt századi, avítt erkölcsök nevében korlátozzák a bunkósághoz való jogunkat. A színházban meg zörgős zacskóból zabálni a legjobb, és közben hangosan beszélgetni. Ugye, Verebes úr? Továbbá kevés klasszabb dolog van, mint forró nyárban a templom hűvösében smárolni a miniszoknyás csajunkkal. Ezekért a fontos szabadságokért találták ki az egész liberalizmust annak idején…
Nem az a baj, Verebes úr, hogy önöket nézve azt hinné az ember, még mindig az Orbán-kormány van hatalmon. Ez eo ipso következik az önök elmúlt kétéves közszerepléséből. A baj az, hogy önök tényleg a lumpenproli apoteózisát egyengetik. S ez túl van holmi politikai szimpátiákon, ez sokkal mélyebb kérdéseket vet fel. Olvassa el az Írástudók árulását Bendától, Verebes úr!. De legalább a műhöz írt előszót Babits Mihály tollából. Vagy olvassa el – könyörgöm! – a Tömegek lázadását. Vegye a fáradtságot, és olvassa el Tzvetan Todorov Új moralisták című tanulmányát. Nézze meg a Született gyilkosok című filmet, s utána mindjárt a Tizenöt perc hírnév című művet. Azért merem önt ilyesmire kérni, mert húsz évvel ezelőtt egy fiatalember elküldte önnek élete első műveit (borzalmasok voltak), és ön hihetetlen önfegyelemről és becsületességről tanúbizonyságot téve elolvasta azokat, véleményt is mondott annak a fiatalembernek. Aki én voltam. Higgye el, a fenti művek jobbak, mint az én kamaszkori írásaim. S ha egyszer, csak egyetlen alkalommal megváltoztatják az ön mondandóját ott a Heti Hetesben, akkor kiegyenlítettem a számlát.
És akkor talán elhalasztódik kicsit a lumpenproli apoteózisa – aminek szörnyű vége lesz amúgy, de hát ezt tudjuk mind a ketten…