Egy nemzetárulásról

Hír: 2002. december 1-jén a budapesti Kempinski szállóban ünnepi fogadást tartottak a nagy román nemzeti ünnep, Erdély Romániához csatolása alkalmából. Román részről megjelent Adrian Nastase és Medgyessy Péter. A magyarságot a téren tüntető 120 fő képviselte.
A diplomácia egyebek mellett a szimbólumok művészete. Ezt Kovács László mondta, még akkor, amikor Orbán Viktor nem volt hajlandó bojkottálni Schüssel kancellárt. Kovács László jól mondta, amit mondott. Azt pedig a bizantin román diplomáciánál senki sem tudja jobban, mennyire igaz ez a mondat. Ezért kellett most Budapesten ünnepelniük december elsejét, ezért kellett odaállítani az ünnepi svédasztal mellé a magyar kormányt. S hogy a magyar kormány odament, szintúgy a szimbólumok világába tartozik.
1918. december 1-jén, a gyulafehérvári „nemzetgyűlésen”, „Erdély, Bánság és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői (…) kimondják a románoknak s az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával.” December 1-je Erdély elvesztésének dátuma. A románok nemzeti ünnepe, a magyarok gyásznapja.
Ezzel az ünneppel a románok Erdélyben is csínján bántak. A román hatalom például csak tavaly, a forradalom után 12 évvel merészkedett odáig, hogy a december 1-jei központi ünnepséget Csíkszeredában, Hargita megye fővárosában rendezze meg. A románok csak tavaly merészelték felszólítani az erdélyi magyarságot, hogy vegyen részt a csíkszeredai ünnepségen, s csak tavaly merték parancsba adni a magyar oktatási intézmények vezetőinek, hogy vezényeljék ki diákjaikat Csíkszereda főterére. Az erdélyi magyarság válasza egyszerű volt: bojkottálták az ünnepet, aki pedig elment, az fekete gyászszalagot kötött a karjára vagy tűzött kabátja hajtókájára.
A román diplomácia egy esztendővel a csíki provokáció után újabb ötlettel állt elő, s újabb győzelmet aratott. A legnagyobb román politikai napilap, az Adevarul november 30-i számában hosszú írást közöl Medgyessy és Nastase tárgyalásairól, s e cikkben a következőket olvashatjuk: „A kapcsolatok normalizálásának jegyében a magyar miniszterelnök és a külügyminiszter vasárnap este részt vesz azon a fogadáson, amelyet a román nagykövetség ad a nemzeti ünnep tiszteletére. Ezt a tényt példa nélkülinek minősítették a román illetékesek.”
A román illetékeseknek tökéletesen igazuk volt. Olyannyira, hogy az Adevarul híre után megindult itthon a találgatás: „Az nem lehet, hogy odamennek!” Délután az MTI kiadta Nastase nyilatkozatát, amelyben a következőket olvashattuk: „Nastase kijelentette: (…) a román nemzeti ünnep egy részét Magyarországon, de román területen, a budapesti román nagykövetségen tölti (…). Az a tény, hogy a magyar miniszterelnök és a magyar ellenzék képviselői jelen lesznek a budapesti román nagykövetség fogadásán, azt jelenti, hogy túllépnek azon a múlton, amely Románia számára az 1918-ban történt újraegyesülés örömét, de Magyarország számára mást jelenthet.”
Az ellenzék természetesen nem volt jelen. A nemzetárulás ugyanis kifejezetten pártspecifikus magatartás a mai Magyarországon. De a magyar kormány elment. Medgyessy, Kovács, no és Göncz Árpád.
Mint tudják, a közeljövőben indul Loppert Dániel pere. Ellene a tapolcai rendőrség indított eljárást, mert nyáron Kapolcson hazaárulónak nevezte Medgyessyt. (Pedig annál több: nemzetbiztonsági kockázat.) A „konszenzusos” magyar rendszerváltás (nem tetszettünk forradalmat csinálni) egyik ára az volt, hogy a hazaárulók, nemzetárulók, gyilkosok és rablók megúszták a felelősségre vonást. Ám Loppert Dánielnek 2002. december elseje után nincs más dolga, mint bizonyítási eljárást kérni, és azon bemutatni a románok ünnepén, Erdély elrablásának évfordulóján pezsgővel koccintó Medgyessyt és Nastasét. Azt a Medgyessyt, aki tavaly ilyenkor, Kovács és Horn társaságában még az országot elözönlő 23 millió románról vizionált, s egyben bűnözőknek titulálta a románokat. (Emlékeznek? Közös sajtótájékoztatójukon Horn arról beszélt, hogy a 23 millió román miatt nemcsak a magyar munkaerőpiac fog összeomlani, de kriminalizálódni fog az ország.) Akkor ezt a hazugságot mondatta velük a hatalom megszerzésének vágya. Egy év elteltével pedig ugyanaz a Medgyessy és ugyanaz a Kovács készségesen asszisztál a román diplomáciához, amely oly érzékeny a szimbólumokra. Odamennek, pezsgőznek, és porig aláznak 15 millió magyart. Soha többé nem sértődhet meg Medgyessy, Kovács, soha többé nem sértődhet meg az MSZP és az SZDSZ, ha nemzetárulónak nevezik őket. Mert a szimbólumokon túl: ha jövőre a román kormánynak az az ötlete támad, hogy egyenesen a székely anyavárosban, Székelyudvarhelyen, vagy mondjuk Székelyderzsen, netán Csíkkarcfalván kívánja megünnepelni december elsejét, s oda ki akarja hajtani az erdélyi magyarságot, akkor az erdélyi magyarság már tiltakozni sem tud. Hiszen a románoknak erre csak annyit kell majd mondaniuk: tavaly az anyaországotok miniszterelnöke koccintott Budapesten Erdély elvesztésére. Ugye, Medgyessy úr? Ugye, Kovács úr? S önök most természetesen azzal fognak takarózni, hogy a Kempinskiben ott voltak az RMDSZ képviselői is. Ott. Verestóy Attila. Aki 1982-ben sírta be magát Ceausescu kommunista pártjába. Ma Románia egyik legnagyobb összeharácsolt vagyonát mondhatja magáénak, és a háta mögött csak őrnagy elvtársnak szólítják, mind a mai napig. Anynyi köze van az erdélyi magyarsághoz, mint Medgyessynek. Aztán ott volt Kelemen Hunor is. Aki Csíkkarcfalváról került a bukaresti parlamentbe. Abból a Csíkkarcfalvából, ahol néhány hónappal ezelőtt a román állam egyszerűen felszedte az utcáról a kockakövet, és azt beépítették az egyik, Erdélyben épülő ortodox templomba.
Ehhez ért nagyon a román diplomácia. Elhitetni a világgal, hogy Erdélyben minden rendben van. Megoldott a nemzetiségi probléma. Természetesen. Csak felszedik néha az erdélyi magyar falvak utcaköveit, hogy legyen miből ortodox templomot építeni. Ortodox templomot a Gyimesekbe… Erdélyben minden rendben van… Csak nincsen állami magyar egyetem, csak minden módon korlátozzák az anyanyelv használatát, csak éppen eszük ágában sincs betartani még azokat a törvényeket sem, amelyeket Bukarestben látványosan elfogadnak néha; Erdélyben minden rendben, csak éppen 13. éve nem adják vissza a történelmi egyházaknak az elrabolt vagyont; Erdélyben minden rendben van, csak a román alkotmány még ma is kizárólag a román népet tekinti államalkotó nemzetnek; Erdélyben minden rendben, igaz, hogy ma még a kulturális autonómia puszta említésétől is idegösszeomlást kapnak a román illetékesek…
Hogy is jön ez ide? Úgy, hogy az 1918. évi, december 1-jei gyulafehérvári gyűlés határozataiban ezt olvashatjuk: „Az új román állam szervezésére a nemzetgyűlés a következő alapelveket fekteti le:
1. Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. (…) 2. Egyenlő jog és teljes autonóm felekezeti szabadság az állam összes felekezetei számára.(…) 4. Korlátlan sajtó-, egyesülési és gyülekezési szabadság; minden emberi gondolat szabad terjesztése.”
Így jön mindez ide. Elmehetett volna Medgyessy december 1-jén a Kempinskibe koccintani Erdély elvesztésére, ha elővette volna zsebéből a gyulafehérvári határozatokat, majd a vonatkozó részeket felolvasva udvariasan, de határozottan számon kérte volna azok megvalósulását Nastasétól. De ehhez az kellene, hogy önöknek legyen valami köze ehhez a nemzethez, ehhez az országhoz, ehhez a történelemhez, Medgyessy úr, Kovács úr.
S lehet még egy oka a december 1-jei pezsgőzésnek. Medgyessy vasárnap készítette elő a terepet, ugyanis a magyar kormány jövőre Kolozsvárott ünnepli a második bécsi döntés évfordulóját, a fogadáson megjelenik majd a román kormány, az est díszvendége pedig Funar lesz… Nem így lesz. Nincs helye amúgy sem a viccnek. Önök, uraim, nemzetárulók. Azok voltak, és azok maradtak. Önök megvalósították, amit tavaly ilyenkor hazudtak: december 1-jén, a Kempinski fényes termeiben ott volt 21,5 millió román. Az 1,5 millió erdélyi magyart és Magyarországot pedig 120, rendőrökkel kiszorított tüntető képviselte kint a téren. Ezt a megaláztatást még Grósz Károly sem tudta összehozni nekünk, Aradon. Pedig önök egy alomból valók.