Nem ért egyet ezzel a jogértelmezéssel a Magyar Orvosi Kamara (MOK), hogy a parlament 2000-ben hozott döntése alapján a háziorvosok esetében is fennáll az összeférhetetlenség, ha helyi képviselői mandátumot vállalnak. Ők ugyanis az egészségbiztosítótól kapják a finanszírozást, nem az önkormányzattól, azzal csak a feladat ellátására szerződtek. Eddig 22 háziorvos kereste meg a kamarát, jelezve, hogy felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) fordul – mondta Gyenes Géza, a MOK főtitkára. Ennél jóval többször mondták már ki a bíróságok az összeférhetetlenséget háziorvosok ügyében, de sokan nem vállalták a további procedúrát és lemondtak a mandátumról. – Ha az LB sem ad nekünk igazat, a strasbourgi nemzetközi bírósághoz fordulunk – tette hozzá. A MOK adatai szerint tavaly 231 háziorvos szerzett képviselői mandátumot, 23 pedig polgármesteri megbízatást kapott.
A Magyar Nemzetnek több, neve elhallgatását kérő érintett elmondta, ők mégis megtalálták a kiskaput. Az önkormányzattal szerződött bt.-jüket, vagy kft.-jüket ugyanis átadják valakinek, maguk pedig a cég alkalmazottai lesznek. A törvény csak azoknál mondja ki az összeférhetetlenséget, akik vagy akiknek a cége az önkormányzattal áll szerződésben. A kiskapu azonban nem mindenki számára nyitott: hiszen akik egyéni vállalkozók, azoknál cégformaváltásra lenne szükség.
Megvan a kiskapu
Néhány képviselővé vagy polgármesterré választott háziorvos megtalálta a kiskaput arra, miként tarthatná meg mégis praxisát és mandátumát dacára annak, hogy a bíróságok sorra megállapítják az összeférhetetlenséget az ilyen esetekben. Többen ugyanis másra íratták át cégüket, maguk pedig alkalmazottként folytatják tevékenységüket.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!