időjárás 4°C Stefánia 2022. november 28.
logo

Egyéni választás és nemzettudat

–
2003.03.22. 00:00

Hogyan keletkeztek a nemzetek? Milyen vonások jellemzik őket? Vajon hol keressük nemzeti előítéleteink eredetét? Mit hozhat a jövő a nemzet, e történeti képződmény számára? Hogyan gondolkodunk mi, magyarok a nemzetről? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Gángó Gábor irodalomtörténész a Mindentudás Egyetemén ezen a héten.

Európában a XVIII–XIX. század fordulója óta létezik a mai értelemben vett nacionalizmus. A modern nemzetek és nemzeti ideológiák kialakulása egybeesik az individualizmus, az ipari társadalom, a kapitalista gazdálkodás és a polgári életforma létrejöttével. Míg a középkorban az identitás fő meghatározója a faluközösséghez, az egyházhoz, az uradalomhoz való tartozás tudata volt, a polgári társadalomban a közösséghez tartozás élményét elsősorban a nemzet nyújtotta. Az indusztrializmus versenyhelyzeteiben több esélyt adott a sikerre, ha az elszigetelt egyén maradéktalanul beilleszkedett a nemzeti közösségbe.
A nemzetre vonatkozó kulcsszavaink és bizonyos szimbólumok is régóta léteznek, ám jelentésük nagy változásokon ment keresztül. Mintegy kétszáz éve gondolkodnak a nemzeti közösségek önmagukról és másokról nagyjából a mai fogalmaink szerint. A késő rendi társadalom és gazdaság funkcióinak zavartalan ellátásához át kellett értelmezni a nemzet fogalmát. Mindezek következményeként elismerték a tevékeny és hasznos munkát végző, ám közrendű egyének egyenjogúságát, és beemelték őket a nemzet tagjai közé.
Az egy nemzethez tartozó egyének „halmazának” meghatározásához elsősorban saját tagjainak igen-igen nehezen megingatható belső meggyőződését kell figyelembe venni. A nemzeti azonosság kérdésében nem a tények, hanem a szubjektív meggyőződések és a mítoszok az irányadók. E „családi” jellegű összetartozás érzését nemcsak kortársainkra vetítjük rá, hanem az időtől függetlenül létező közösség tagjaira is. Egy nemzet tagjai közösen rendezgetik múltjuk emlékeit, közösen dolgozzák ki és őrzik szimbólumaikat, tradícióikat. Az emlékek és szimbólumok célelvű, összefüggő rendszere: a nemzeti történelem.
A történelem a nacionalizmuskutatás nézőpontjából csak kevéssé objektív tudomány: nagyobbrészt az egyes népek érzelmi színezetű portréja, amelyet az ehhez értő szakemberek (történészek, néprajzkutatók, nyelvészek) az adott nép szükségleteinek megfelelően alakítanak ki. Az így előállított történeti leírást etnotörténetnek nevezzük. A nemzet a családhoz hasonlóan szimbolikus határképzéssel és az idegenek kirekesztésével határozza meg önmagát. Számos nép önelnevezése (és más népek megnevezése az adott nyelvben) utal arra a kommunikációs szakadékra, amely a „mi”-t az „ők”-től elválasztja.
Az újkori nemzetfogalom másik sajátos vonása, hogy a politikához igencsak sok köze van. Minden nemzet államot szeretne magának. A nemzetek természetes törekvése, hogy életüket önállóan, saját területen, éspedig lehetőleg kizárólagos „tulajdonosként” folytassák. Ennek a törekvésnek a hátterében az érzelmi megfontolásokon túl az a felismerés munkál, hogy a képviseleti, tanácskozó demokrácia és a polgári közigazgatás, amely közös eszményként lebegett a XIX. századi entellektüelek előtt, homogén nemzeti viszonyok között lehet igazán sikeres. Ha megfordítjuk a kérdést, akkor viszont azt mondhatjuk, hogy a modern állam teoretikusai a nemzetállam modelljére dolgozták ki a maguk teóriáit: a tartósan fennmaradó etnikai pluralizmussal való szembenézés feladata korunkra maradt. Merthogy a nemzetállam megteremtésére irányuló törekvés éles ellentétben áll a föld népeinek számával és tényleges földrajzi elhelyezkedésével.
A népek szinte kibogozhatatlan történeti keveredése az a sajátosság, amely Kelet-Közép-Európa történetét a leginkább jellemzi. A térség népei az újkorban a Habsburg Birodalom sajátos politikai keretei között éltek. A Habsburg Birodalom nemzeti és nemzetiségi problémáira a nemzetállam megközelítésének fogalmi keretei nem alkalmazhatók. Kelet-Közép-Európa népei a kelleténél kevésbé voltak ellátva az etnotörténelem rekvizitumaival. Nagy erőfeszítéseket kellett tenniük, hogy „megteremtsék” történelmüket, s az adott nemzeti kultúrát önálló arculattal, értékként fogadtassák el a világgal. Ezért volt vonzó számukra Herder elmélete. A német filozófus a régi vitézség helyett a nyelvet és a népköltészetet tette meg egy nép igazi portréjává. Herder nézetei nyomán indult meg a népzene és népköltészet gyűjtése Európa-szerte. (A népművészet és az úgynevezett magas művészet találkozásából többnyire eltorzított, a társadalmi problémákat elfedő, „népszínművi” népábrázolás jött létre.)
Herder tézisei értelmében a népeket, az egyénekhez hasonlóan, nem szabad erőszakkal kimozdítani természetes kultúrájukból, fejlődési ütemükből. A birodalom szláv népei e tézisek alapján vetették el az osztrákok nemzetfogalmát. A birodalmi gondolat képviselői számára ugyanis Ausztria fennállása nem káros a benne élő népek számára. A birodalom éppen e soknemzetiségű mivoltában képes egyensúlyi szerepet betölteni az európai hatalmi politikában.
A magyar nemzeti fejlődés kétarcúságában különbözik a Habsburg Birodalom többi népének hasonló folyamataitól. Azonban túlságosan leegyszerűsítő volna azt mondanunk, hogy e kettősség abban állt, hogy a magyar nemzet a nemzetiségekkel szemben „elnyomó”, míg a bécsi udvarral szemben „elnyomott” volt. A magyar nemzettudatot mindmáig egyrészt az „államalkotó” nemzet értékfogalmában gondolkodó szemlélet, másrészt az a kultúrnacionalista beállítódás határozza meg, amely fő értékének a nyelv, a „faj” és az „autentikus”, a „népi” kultúra védelmét tartja.
Az állami-bürokratikus és az etnikai-mozgósító nacionalizmus között szoros kapcsolat van: a másodikra az első hiányában kerül sor. Az államnacionalizmus ideológiájához és retorikai hagyományához tartozik többek között a nemesi nemzet, a „natio hungarica” doktrínája, a hivatalos latin nyelv védelmezése (a XIX. század közepéig), Kossuth magatartása a nemzetiségekkel szemben 1848–49-ben, Deák Ferenc „egy politikai nemzet” felfogása stb. Az etnikai-kulturális nemzetfelfogás párhuzamos vagy rivális tradícióját olyan törekvések és mozgalmak jellemzik, mint a nyelvvédelem és nyelvújítás a XVIII–XIX. század fordulóján, a hun mondakör vagy a honfoglalás alapjára felépíteni kívánt és irodalmi alkotásokban kidolgozott etnotörténelem.
A magyar tudományosság jelentős eredményekkel járult hozzá a nacionalizmus kutatásához. Eötvös József nyugat-európai kortársainál egy évtizeddel korábban ismerte fel a modern kor nacionalizmusainak jellemzőit. Jászi Oszkár a Monarchia végnapjai idején a társadalomtudományok akkoriban legkorszerűbb módszereit vonta be a nemzetiségi kérdés vizsgálatába. Bibó István egyike volt azoknak, akik 1945 után választ kerestek a magyar nemzetfejlődés miértjeire, és hangsúlyosan vetették fel a kollektív önvizsgálat és felelősség kérdését.
A nemzet életéről és jövőjéről való gondolkodást a magyar történelem új- és legújabb kori krízisei nagymértékben elősegítették. Igaz, a veszélytudat egyben sajátos irányt is adott a töprengéseknek. A krízisközpontú gondolkodás, úgy tűnik, a magyar nemzetteória meghatározó sajátossága. Ennek fő következménye, hogy a nemzet sorskérdéseire legmagasabb szinten reflektáló politikai gondolkodás elsősorban nem a maga folyamatos és tudatos hagyományára van tekintettel, nem azt tekinti fő mércéjének, hanem elsődlegesen a válságtudat mozgatja. Talán ezért találjuk kevés nyomát három legnagyobb politikai gondolkodónk, Eötvös József, Jászi Oszkár és Bibó István nemzetfelfogásában az elődökkel való párbeszédnek.
Eötvös nemzetiségelmélete négy, egymással nem maradéktalanul összeegyeztethető tézisből áll. Először: az egyes nemzetiségek érzései és törekvései általában véve kibékíthetetlen ellentétben állnak egymással, mivel mindegyikük kizárólagosságra és uralomra törekszik. Ez vég nélküli harchoz vezet, amely az egész európai civilizációt fenyegeti. Másodszor: minden nemzetiség valamennyi tagjának joga van az akadálytalan kulturális kibontakozáshoz. Harmadszor: a történetileg kialakult, többé-kevésbé célszerűen működő struktúráknak elsőbbséget kell élvezniük. Végezetül szerinte a Habsburg Birodalom egységét mindenáron meg kell őrizni.
Jászi Oszkár a nemzetek állami aspirációit, valamint a nemzetállam és a modern parlamentarizmus belső összefüggését emeli ki. A nemzeti lét fontos kritériumainak tekinti az átfogó társadalmi kommunikációt. Először kísérelte meg a magyar nemzettudat történeti gyökereinek feltárását és a kérdés történeti-statisztikai eszközökkel való megvilágítását. Nemzetiségfelfogásának legproblematikusabb része, hogy osztotta a marxista nézeteket a társadalmi konfliktusok és a történeti folyamatok osztályszempontú szemléletével kapcsolatban, illetve Marxhoz hasonlóan kevéssé volt megértő a kis lélekszámú, politikailag erőtlenebb népek nemzeti érzelmei iránt.
Bibó István az egészséges nemzettudat és a demokratikus politikai rendszer „előnyös” összekapcsolását követelte. Mivel legfontosabb írásait e tárgyban a második világháborút követő nagy politikai átalakulások idején tette közzé, gondolkodásmódjára messzemenően jellemző a geopolitikai szemlélet; túlságosan a kiszolgáltatottság terminusaival szól a nemzeti sorskérdésekről, mintha a nemzet jövője csak a nagyhatalmak kezében volna. Bibó nem kapcsolja össze a nacionalizmus és a modernitás problematikáját. Gondolatmenetének fő erénye, hogy a magyar fejlődést összeurópai keretek közé helyezve vizsgálja. Látószöge annyiban nem elég tágas, hogy a kelet-európai fejleményeket egy feltételezett egységes nyugati fejlődéssel szembesíti.
A közös traumák feldolgozásának is megvan a maguk kohéziós ereje. A veszteségek, a vétségek, a felelősség feloldásával formálódó nemzettudat mégis sokkal ritkább, mivel a kollektív tudat megingatása fájdalmas folyamat. A maga mítoszaival büszkén eltelt társadalom minden kormányzat kedvence: a nemzeti büszkeség ugyanis a kormányok fontos legitimáló ereje. Eötvös, Jászi, Bibó erőfeszítéseinek közös vonása, hogy feladatuknak érezték bizonyos kényelmes, ám félrevezető kollektív hitek megingatását koruk nemzetfelfogását illetően.
Valamely nemzet tagjaként értelmezett azonosságunk mindenekelőtt önnön belső meggyőződésünk függvénye. Nagyon lényeges azonban az is, vajon mások elfogadnak-e bennünket mint az általunk választott közösség tagját! Az elfogadás megtagadása, az elutasítás az elnyomás egy fajtája a többségben vagy erőfölényben levő rivális közösség tagjai részéről. Az elfogadás hiánya kisebbségi érzéshez, önleértékeléshez vezet. Ezért az elismerés nem jó modor vagy udvariasság kérdése, hanem az emberi méltóság tiszteletben tartása. Az elismerés politikai gyakorlattá és intézménnyé emelése vezet el a plurális vagy multikulturális társadalomhoz. E politikai és társadalmi probléma kezelése során ajánlatos világos különbséget tenni a privát, a társadalmi és a politikai szféra szabályai között. Az egyéni választások ellenőrzéséhez elvben sem a társadalomnak, sem a politikának nincs joga a demokrácia keretein belül. A politikai szféra a nyilvánosság tere, ahol a különbségek a jogegyenlőség formális elve alapján megjelennek, és egymás mellett léteznek. A legtöbb bonyodalomra a társadalmi szféra ad okot, amelynek jellemzője egyszerre a nyilvánosság és a személyes preferenciák szabad egyenlőtlensége. A társadalmi térben helye van az eltérő egyéni értékpreferenciák szerinti elkülönülésnek. Az erről folytatott társadalmi vita és valamely működőképes gyakorlat kialakítása az egészséges nemzettudat egyik előfeltétele.



(A fenti szöveg a március 17-én elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.)
Az előadás megtekinthető március 22-én (szombaton) a Duna Televízióban 13.10-től, március 23-án (vasárnap) 13 órától az MTV-n, valamint 23.10-től az M 2-n.
A Mindentudás Egyetemének következő előadása március 24-én 19.30-kor kezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületének B28-as előadójában (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2/B).
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a
www.mindentudas.hu
weblapon találják meg az érdeklődők.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.