Dél-Olaszország lendületben

Olaszország déli részét, a Mezzogiornót általában leszólják, lenézik, jobb esetben lesajnálják. Henye népek lakják, a maffia is ott sertepertél, állami szubvenciókon élősködnek, miközben ők nem is invenciózusak… S nemegyszer még olasz – igaz, északolasz – politikus szájából is hallani ilyen korholást.
Pedig itt jobban mennek a gazdasági dolgok, mint például Németországban. Tavaly például sokkal több vállalkozást alapítottak a délolasz vidékeken, mint Németország keleti tartományaiban. A vállalkozói kedv, elszántság és kitartás jóval erősebbnek látszik az olaszokban, mint a keletnémetekben.
Itália és Németország a fejlődés, a gazdasági élénkség motorja manapság a kontinensen; egy olyan Európában vannak az élen, amely a gazdasági lassulás kellemetlenségeivel bíbelődik, jelentős recessziótól tart, s pillanatnyilag lemaradni látszik a világversenyben.
Sokak számára azonban meglepő lehet, hogy legdinamikusabb térségeinek egyike éppen a mindig lesajnált és kritizált Dél-Olaszország. Míg például a szinte mindig mintának, példának tekintett német földön csökken a vállalkozási kedv, s nyomában – részben ennek is betudhatóan – észrevehetően lanyhul a gazdaság, addig az olasz csizma változatlanul erőteljesen trappol. Németországban megcsappant a vállalkozások száma, a keleti tartományokban pedig – jóllehet, a német lakosság tizennyolc százaléka itt él – szinte holtponton van; Olaszországban dinamikus a gazdaság, a déli vidékeken pedig kifejezetten virágzó. Tavaly például százezer új vállalkozás indult itt, s mind a százezer talpon is maradt.
Ha összehasonlítjuk a két régió – Kelet-Németország és a Mezzogiorno – helyzetét, azt tapasztalhatjuk, hogy egészen 2000-ig a keletnémeteké volt a kedvezőbb. Érthető: Kelet-Németország akkor „normalizálódott”, akkor kapta a fejlesztési-felzárkózási pénzeket a német költségvetésből. Két esztendővel ezelőtt azonban fordult a kocka: Itália vette át a vezetést. Még ez sem volna különösebben meglepő, hiszen Észak-Olaszország – Varese és Bergamo környéke – mindig is a bajorok fejlettségéhez és dinamizmusához volt mérhető, azonban a jelentékeny fellendülés Itália déli vidékein következett be. Dél-Olaszország az újból meglelt vitalitás, életerő jeleit mutatja. A népesség harminchat százalékának otthont adó délen működik a vállalkozások negyvenöt százaléka, s növekedési ütemük meghaladja az olasz átlagot is. A két régió között sok a különbség. Kelet-Németország, az olasz Mezzogiornótól eltérően, nem évszázados elmaradottságtól szenved: a keleti tartományok a második világháború előtt Németország egésze számára azt jelentették, amit Lombardia és Piemonte Olaszországnak. Vagyis az iparosodottságot, a gazdagságot, a jólétet. A második világháború után azonban Kelet-Németország olyan erőszakos kollektivizálást volt kénytelen megélni, amit az olasz dél csak hírből hallott.
Mindkét régiót külön segíti a központi költségvetés. Akkor vajon a Kelet-Németország és Dél-Olaszország közötti különbség magyarázata abban rejlene, hogy a központi pénzeket a hányavetinek elkönyvelt délolaszok hatékonyabban használták volna fel, mint a precíz és „tüchtig” németek? Szó sincs róla! – replikáznak az olasz szakemberek. Az Il Sole/24 Ore című olasz gazdasági lap szerint a déli vidéket megsegítő köztámogatás: mítosz. Olyan mítosz, amellyel már jó pár évvel ezelőtt le kellett volna számolni. Kétségtelen, hogy az olasz költségvetési hiány – amely a kilencvenes évek elején elérte a GDP tíz százalékát – elsősorban a Mezzogiornio hiánya volt. A költségvetési deficit négyötöde délről jött. Ám a közfinanszírozás rendbetétele és a költségvetési hiány kétszázalékosra szorítása csakis úgy volt lehetséges, hogy a pénzügyi segélyeket megszüntették. Már jó néhány évvel ezelőtt.
Vajon mi lehet a magyarázata, hogy olasz földön egyre-másra születnek új vállalatok, miközben a gazdaság Európa-szerte stagnál? S vajon mi az oka annak, hogy a morózus német gazdaság negatívumai egyáltalán nem is jelentkeznek Itáliában? Olasz közgazdászok szerint az egyik lehetséges magyarázat: az olaszokban túlárad a vállalkozási kedv, s ebbéli igyekezetükben nem lankadnak akkor sem, ha fojtogató és nem igazán hatékony „regionális rendszerben” kell teljesíteniük.
Ezzel szemben Németországban a régiók összehangoltan és hatékonyan működnek, ám hiányzik a vállalkozási hajlandóság. S ezt maguk a német közgazdászok is lamentálva ismételgetik, mintegy felrázandó az érintetteket. Eddig mindhiába. Talán Schumacher– Ferrari-tandemre volna szükség a gazdaságpolitikában is?