Jól elszabták

Székely kaput készíttetett Új-Zélandba szakadt hazánkfiainak Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnök asszonya. Szili Katalint erős szálak kötik a csendes-óceáni szigetországhoz, nemrég párja oldalán meghitt napokat töltött (állami pénzen) arrafelé, megnézte, hogyan kel fel ott a nap, s hosszan elbeszélgetett egy sokgyerekes helybéli műbútorasztalossal.
Adja tehát magát a készülő új-zélandi székely kapu, a mesterek minap végezték az utolsó simításokat, rajta a xiladekor, kész a lakkozás, mutatós munkát végzett az asztaloscsapat. Az egyetlen bosszantó, hogy időközben kiderült, nem megfelelő a székely kapu mérete, nem fog beférni az előre megálmodott helyre. Egyelőre nem tudni, mi van a dolog hátterében, méter helyett yarddal, angol lábbal mérték-e a terepet, vagy egyszerűen csak be volt rúgva a colstokot kezelő munkavállaló. De nem is ez itt a lényeg.
A lényeget egy szimpla kérdésben lehetne megfogalmazni, illetőleg feltenni: a vergődő, vajúdó magyar haza közjogi méltóságának az most a legfontosabb feladata, hogy az innét tizenhétezer kilométernyi távolra lévő Wellingtonban kaput ácsoljon az arra járóknak, vagy pedig hogy kordában tartsa az egyre parttalanabbá váló parlamenti vitákat, glédába állítsa a képviselőkre vonatkozó jogszabályokat, és fellépjen a plenáris üléseken az obszcén bekiabálókkal szemben…
Katalin nagyasszony kaput ácsoltat az új-zélandi embereknek.
Néhány percre lerakom a tollat, járok egyet a levegőn, hátha bennem van a hiba, rossz a térlátásom, front van, esetleg felbillent a folyadékháztartásom (ez a legvalószínűbb), és indokolatlanul molesztálom az ország egyik legelső asszonyát, Szili (Kapukészítő) Katalint.
Visszajöttem. Torgyán jobb volt a chilei cseresznyéjével.