De jure

Az ügyészség súlyosan megsértette Princz Gábor alkotmányos jogait, jelentette ki minap Nehéz-Posony István ügyvéd, Princz bankár védője. Az ügyvéd úr szerint a védencével szemben emlegetett harminchatmilliárd forintnyi eltapsolt állami pénz ennél jóval kevesebb. Vagyis jobban tenné a nemzet, ha azonmód mellszobrot állítana a nagy formátumú pénzembernek, aki korát megelőzően bukkant fel a gengsztervilágban, ahol tudvalevőleg először lőnek, csak azután kérdezik meg, kit tetszik keresni.
Az alkotmányos jogaiban megsérült Princz bankár egyébként a kilencvennyolcas kormányváltást követően váratlanul Bécsbe emigrált, hónapokon át onnét levelezgetett kedélyesen az őt hazaváró magyar hatóságokkal, és valószínűleg nem menhelyi matracon aludt.
Engem az egészben ez a virulens ügyvédi magatartás érdekel. A lendület, ahogyan a felkért jurátus ember igyekszik elhitetni kedves mindnyájunkkal, hogy kedves gazdája valóban törvénytisztelő, nyájas állampolgár, csak félreismerte őt a közvélemény.
Jogászemberekkel természetesen nem szerencsés ujjat húzni, nem is ragadnék ebbe a gondolatmenetbe, járok én eleget a bíróságra. Azért mégis, doktor urak (doktornők), az embernek hite is van. Hiszem, tudom, hogy itt az igazság – de mégis odaadom a lelkemet. Felteszem, pénzért. Csúnya dolog.
Alkotmányos Gáborra visszatérve, engem az öntelt vigyora zavar. Ahogyan kamerába, fényképezőgép-lencsébe néz. A fölény gőgjét sugallja… Engem megbüntetnek, ha lejárt a buszjegyem. Hát Princz Gábort az ország milliárdjaiért?