Éberség, fegyelem, hiányérzet

Szokták mondani: aki szereti a hurkát, ne legyen arra kíváncsi, hogyan készül. Ezt a kimondatlan direktívát az újságírók is mindig szem előtt tartják, hiszen minek is traktálják a nyájas olvasót a cikkek készítésének hátterével, előzményeivel. Most mégis kivételt teszünk. A Szociális gazdaság – Szövetkezés – XXI. század címmel minap megtartott konferencia házigazdája a Miniszterelnöki Hivatal volt, az érdeklődők pedig illusztris közegben, a kormányszóvivői tájékoztató helyszínén vitathatták meg többek közt a szövetkezeti világ múltját, jelenét, s jövőjét.
Tömeg áll az épület előtt. Az ember persze nem retten meg az apró nehézségektől, s átverekszi magát a kívül rekedtek hosszú sorfalán. Egészen a bejáratig, ahol is kellemes meglepetés éri. A biztonsági őr ugyanis éberen felügyel minden apró, látszólag mellékes mozzanatra, így – bár a rendezvényre bárki bemehet – a zsurnalisztától mégis munkáltatói papírt kér, s észre is veszi, hogy azon a pecsét szinte kivehetetlenül elhalványult. Rámutat a hiányosságra, fejét csóválja, ám végül kegyet gyakorol.
A terem hangos, okos párbeszédek, ám sokszor egymásnak ellentmondó miniszteri szózatok uralják a légteret.
Lévai Katalin esélyegyenlőséget felügyelő tárca nélküli miniszter nem adta meg magának azt az esélyt, hogy gondolatait kifejthesse, a többi résztvevőnek pedig azt az esélyt, hogy őt is kérdezhessék. Andor László közgazdász – a panelvita egyik résztvevője – szóvá is tette a dolgot: sajnálja, hogy a hivatalos meghívó és ígéret ellenére Lévai Katalin nem tisztelte meg jelenlétével a konferenciát. Egy olyan konferenciát, amely éppen a társadalmi esélyteremtés kérdését járja körül. Hozzáfűzhetjük: talán a tárca nélküli minisztert is az éberség vezette. Nem úgy, mint Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminisztert, aki nyitó előadásában olyan dolgokat is hangoztatott, amelyek talán nem mindenkinek nyerték el a tetszését. A miniszterelnök bizalmi embere kijelentette: tévhiedelem, hogy a piac gyógyír mindenre. Ám azt is kijelentette a szövetkezetek kapcsán: egy nagy hibát el kell kerülni, a szövetkezetek kérdésében azt a vehemenciát nem szabad követni, amely az utóbbi ötven évben az elődöket jellemezte. Azokat az elődöket, akikre egyáltalán nem kell büszkének lennünk. Természetesen ha ezt nem maga Gyurcsány Ferenc miniszter-mágnás tolmácsolásában kellett volna hallanunk, netán egy ellenzéki politikus mondja, az általános felhördülés nem maradt volna el. Így azonban vélhetőleg senkinek sem jutott eszébe, hogy némi kis „kommunistázás” esett meg a Miniszterelnöki Hivatal tekintélyes falai között. Az meg talán másokat bánthatott, milyen rossz véleménnyel van a magyar társadalom morális állapotáról a Bill Gates-féle plagizált önképet kialakítani igyekvő Gyurcsány. (Igaz, némileg zavarhatja ezt a képet az a fontos momentum, hogy Bill Gates előmenetelét nagyban hátráltatta a KISZ KB-s múlt és a szocialista családi összeköttetések hiánya.) Az ifjúsági miniszter szerint ugyanis Magyarországon a személyi egyesülések, ahol két-három főnél több ember társult egy közös célra, mindig összeveszésbe torkolltak, alig van rá példa, hogy időtállóak maradtak volna. Gyurcsány mindennek okát abban látja, hogy egy adott társadalomban egy egyesülés sorsát mindig magának a társadalomnak a kulturális állapota határozza meg. A szövetkezetekről pedig szintén sommás véleményt formált meg: nem ez lesz az, ami csodaszernek bizonyulhat a Medgyessy-kormány számára. S mi ebből a tanulság? Nem az azonnali törvényi szabályozásban, a kérdéskör végleges kodifikációjában, hanem húsz-harminc éves periódusban kell gondolkodnunk. Ha elfogadjuk, hogy kulturális, identitásproblémákkal kell megküzdenünk, akkor nagyon sok tanácskozásra, beszélgetésre van még szükség, s csak a folyamat végén képzelhető el maga a kodifikáció – jelentette ki mindezt maga Gyurcsány Ferenc.
Kiss Péternek, a Miniszterelnöki Hivatal vezető miniszterének – természetesen nem kimondottan minisztertársával polemizálva – minderről érezhetően más volt a véleménye. Az ő olvasatában a szövetkezetek nem nyújthatnak csodareceptet, de a társadalmi divatot élesztve igen nagy szükség van rájuk. Példák során keresztül bizonyította, nem csupán az Európai Unióban, de még Amerikában is érezhetően növekszik a jelentőségük.
A tudósító egy ilyen eseményről általában tájékoztat is. És persze tapintatos, hiszen hogy is nézne ki, ha a konferencia helyszínéről, a teremből adná le a tudósítást. Kivonul a helyiségből, s az előtér egy üvegajtóval elválasztott folyosóról diktálná le mondandóját. „Mit tetszik keresni?” szólítja meg az éber őr, s miután kis disputát követően megvilágosodik előtte a helyzet, kijelenti: „hát azt nem lehet! Az üvegajtó mögé nem szabad bemenni” – mondja nyomatékosan. Tudomásul veszszük a tiltott zóna meglétét, legfeljebb azon érdemes elgondolkozni, hogy a mellékhelyiségek felé vezető rész mennyiben lehet az illetéktelenek elől védendő terület. Lehet persze, hogy sok más, antidemokratikus, mi több, diktatórikus rendszeren nevelődött hazánkfiát mindezt rossz, a Kádár-rendszerre emlékeztető reminiszcenciákkal töltené el, nem így minket. Az éberség, a rend, a fegyelem mindenekelőtt. Ahol ennyire ügyelnek az ország sorsát irányítók szerény szentélyére, ott az állampolgárok is mindig biztonságban érezhetik magukat.