Fantomkender

A Kendermag Egyesület nem létezik. Nincs bejegyezve, nincs nyoma a cégbíróságon – egyszerűen nincs. Telenyilatkozták a sajtót, fennen hirdették a „senkinek nem ártó” füvezés szabadságát, ezt a függelékbe csempészett emberi jogot – de fantomoknak bizonyultak. A pipakereskedők egy fantomot szponzoráltak, a gagyi tévés műsorvezetők egy lebegő fantomparadicsomért tartották oda orcájukat a nagyon is létező paradicsomoknak. Konrád és Jancsó szabadságveteránok egy Fantomas-produkcióhoz adták a nevüket. Akiknek a kendermagosok fájdalmat okoztak, azok fájdalma is fantomfájdalom volt. Aki pedig úgy hitte, hogy Örkény meghalt, oda az egyperces, az nem bízik a szivárványos magyar valóság elmepezsdítő erejében.
Ám túl a groteszk tiszteletére való egyperces vidor felálláson, vegyük picit komolyabbra a hangnemet: elképesztő, hogy a társadalmi konfliktusokat mesterségesen kiélező jogharcosok mi mindent képesek művelni ezzel a kiszolgáltatott országgal. Jogaik korántsem csak a szobájuk négy fala között érvényesülnek „senkit nem zavaróan”, mint ahogy előszeretettel hirdetni szokták magukról – ehhez elég csak belepillantani az Andrássy úton végigdübörgő Budapest Parádékba. Az sem igaz, hogy a liberális jogérvényesítés mindenekfelett tiszteletben tartja a személyiségi jogokat: egy jeles homoszexuális médiaaktivista épp a minap szólított fel nyilvánosan, egyenes adásban neves művészeket „másságuk” kötelező megvallására.
Hetekkel előbb érzékelhető volt, hogy a Vörösmarty téri kendermagos provokációnak nem csupán a füvezés liberalizálása a tétje. Borítékolni lehetett ugyanis, hogy nemcsak az (eleinte még) önkéntes agysorvasztást, tudatleépítést ellenző polgárok fognak megjelenni a Gerbeaud előtt (ahol Medgyessy Péter a baloldali franciakrémes-kedvelőkkel randevúzni szokott), hanem a „balhét” szimatoló kétes elemek, az ürügyre váró ultraradikálisok is. Jóllehet a „füttyszabadság” szerves része a szólásszabadságnak, a szervezők nyilván sokkal többre: tömegverekedésre, véres atrocitásokra számítottak.
Néhány sajnálatos epizódtól eltekintve szerencsére nem ez történt. Az esemény médiabeli utóélete épp ezért meglehetősen felemás lett: mivel stílusvitákkal nem foglalkozhat vég nélkül a politika, a figyelem a rendőri biztosítás mikéntjére terelődött. A dolog egészen odáig fajult, hogy a Kendermag Egyesület feljelentéssel fenyegette meg a szerintük nem eléggé jogvédő rendőrséget.
Mindezek fényében különösen pikáns, hogy a hatóságok olyan egyesületnek adtak tüntetési engedélyt, amely csak cannabismámorában egyesület. A kendermagosok úgy fenyegetőztek jogi lépésekkel, hogy jogi értelemben nem is lehet beszélni róluk. Hiába játszott kezükre a készségesen tematizáló liberális média – kendermag került a gépezetbe. Pedig „komoly” viták zajlottak arról is „véleményformáló” értelmiségi körökben, hogy a mucsai magyar anyák napja vagy az internacionalista kendernap a rangosabb, az előbbre való, amely utóbbit a globális determináció miatt nem is lehet áthelyezni. Nos, az anyák napja legalább létező valami, míg a másikról ezek után ez sem állítható halálos biztonsággal.
Göncz Árpád után most Konrád György „sem mondhatta el beszédét” – aki mégis kíváncsi volt rá, elolvashatta fű alatt a Népszabadságban. Igazi fantombeszéd: arról szól, hogy aki magának árt, az másnak nem. Szép individuális alapvetés – mintha társadalmi érdek, nemzet vagy szolidaritás nem is volna a világon. (Nem tudhatjuk meg belőle azt sem, árt-e a sógorának az, aki feladja a diktatúra rendőrségének.) Olyan egyszeri ember ő, akinek szakálla volt fantomkender…