Ha ezt Waterman megélhette volna

De mit keres itt egy nejlonszatyor? Váci utca, Polgár Galéria, polgári miliő, aukció, svédasztal és ingyenpezsgő, meg egy nejlonszatyor, amit bal marokra fogva bánatosan végigbilleg a széksorok között. Persze, ki tudja, lehet, hogy a szatyros férfi egyszerűen csak nincs kibékülve a XX. század olyan vívmányaival, mint a bankszámla, a bankkártya vagy az átutalás, és a képzőművészeti árverésekre szánt vagyonrészét zacskókban őrzi. Apró közjáték, de bemelegítésnek kitűnő, így az egyik oszlop mögül előbukkanó, makkos cipőbe bújtatott, zoknimentes lábfej látványát már rezzenéstelen arccal fogadom, bár a mindkét szárában enyhe aszimmetriával fölhajtott, répaszabású szövetnadrág azért kicsit sok. Meg is nézem, kinek sikerült ilyen frappánsra a könnyed, nyár eleji aukciós öltözéke – hát Forró Tamás az; talán egyenest a Nap-kelte stúdiójából érkezett a sztárriporter, ahol meg csak derékig érdekes az ember.
Polgár úr, a galéria tulajdonosa ellenben talpig elegancia, kár, hogy kezdésként rossz hírt közöl, miszerint csúszik a program, technikai okokból kifolyólag. A bejelentés hatására megugrik az ingyenpezsgő-fogyasztás, és a hátsó széksorokból néhányan előresétálnak, hogy megtekintsék a délután fénypontját, Kovács László jótékony célra fölajánlott, a csatlakozási szerződést szignált íróeszközét. A kék színű, huszonhárom karátos arany gyűrűzésű Waterman Expert II. golyóstoll kikiáltási ára félmillió forint, a bevételt pedig a működési zavarokkal küszködő Rádió C kapja, plusz további fix négymilliót a Külügyminisztériumtól, amennyiben az uniót népszerűsítő műsorokat is sugároz.
A bejáratnál bezsebelt ismertető azonban érdekesebbnek tűnik, és valóban, ha nincs ez a jótékonysági akció, bizonyosan soha nem tudom meg, hogy a már említett Waterman nem akármi, hanem „legújabb nemzeti relikviánk”, s egyben az amerikaiak toll-legendája. Mint ahogyan külügyminiszterünk felajánlása nélkül valószínűleg arra sem derült volna fény, hogy a XIX. század végén élő biztosítási ügynök, a derék Lewis E. Waterman kezdetben csupán azért akart a korábbiaknál megbízhatóbb tollat készíteni, hogy a sorsfordító pillanatokban a hozzá hasonló biztosítási ügynökök ne kerüljenek kínos helyzetbe. Waterman ugyanis a toll legfőbb küldetésének kezdettől a szerződések aláírását tekintette. A kontraktust ellenjegyző tollak tökéletesítése csakhamar szenvedélyévé lett az egykori utazó ügynöknek, olyannyira, hogy hamarosan hátat is fordított eredeti szakmájának, és életét a mind tökéletesebb töltőtollak készítésének szentelte.
Waterman, ha tudtad volna… – kezdenék történelmi távlatokban merengeni, de nem lehet, mert némi bolydulás közepette újabb sztár érkezik, a tévé ügyvédje személyesen. Amiben az a meglepőbb, hogy a licitáló jelölteket Juszt László bevonulása egy cseppet sem rázza meg, hátam mögött például egy negyven körüli, de harmincnak öltözött örömifjú karrierjét egyengeti az idősebbnek, bölcsebbnek és gazdagabbnak tűnő cimborája. Valahogy így:
– Petikém, neked a minisztériumban lenne a helyed, például helyettes államtitkárként, jó pénz, stabil állás, téged nem bántana senki, mert csak az államtitkárokra meg a miniszterekre lőnek.
– Nagyon jó ötlet. És mi folyik ott elöl?
– Medgyessy tollát mutogatják. Tudod, azt.
– Aha, melyiket is?
– Amelyikkel a szerződést aláírta.
– Aha, melyik szerződést?
Erre már hátrafordulok, hadd lám, ki az a Peti, akit esetleg nemsokára valamelyik minisztérium helyettes államtitkári székében láthatok viszont. De a fontos dolgokra most se jut idő, mert kiderül, hogy nem Juszt Lászlóra vártunk fél órát, hanem a külügyminiszter kíséretében tiszteletét tevő Medgyessy Péter miniszterelnökre.
Sajnos, nem ő mond beszédet – pedig az lett volna az igazi –, így sokadszorra is végig kell hallgatnom azt a politikai pamfletet, amelynek lényege, hogy Kovács László világéletében az uniós csatlakozásról álmodozott.
Majd Polgár Árpád vezényletével indul a licit. A kikiáltási ár tulajdonképpen még el sem hangzik, máris egymilliónál vagyunk, de középen egy úr másfelet mond, hátul egy-nyolcat, elöl kettőt, pörögnek az események, középen kétmilliónál kiürül a buksza, hátul viszont még van szufla, hipp-hopp hárommillió, de elöl beleerősítenek, és kopp, senki többet harmadszor, hárommillió-nyolcszázezer forintért az első sorokban örülhetnek az Expert II-nek.
A közönség nagyot sóhajt, mert úgy néz ki, hogy a Rádió C megmenekült, a teljes magyar sajtó pedig lecsap a szerény, ám annál titokzatosabb licitgyőztesre, akiről mindössze azt sikerül kideríteni, hogy egy kft. nevében vásárolt, és nem kifejezetten a a cigány rádiót akarta támogatni, hanem a toll által képviselt európaiság eszméjét.
A mérkőzést kétmillió környékén feladó úr – akiről szemből kiderül, hogy Palotás János expolitikus, vállalkozó – távozik elsőként, de elakad az előtérben, hogy a hárommillió-hatig kitartó ismerősével azon frissiben megvitassa a történteket.
– Pedig milyen jó lett volna az öltönyzsebben hordani – álmodozik a nagy vesztes, akinek ez a fíling négymilliót azért már nem ért meg, mire Palotás bólogat, és mond is valamit, de ezt már nem hallom, mert Medgyessy Péter testőrei elsodornak a kijárat felé.