Lefejezések nélkül

Nem szeretnék lefejező miniszterként munkába állni – nyilatkozta lapunknak Persányi Miklós, a környezetvédelmi és vízügyi tárca új vezetője. A Magyar Nemzetnek adott interjújában a Balaton feltöltéséről kifejtette: nem híve a folyók elterelésének, tervei között pedig megemlítette: több pénzt és nyugalmat szeretne minisztériumának.
– Milyen útmutatást adott önnek a miniszterelnök?
– Medgyessy Péter két témát említett. Az egyik az ökológiai szemlélet jobb megjelenítése a kormányban. A másik pedig – számítva a nemzetközi tapasztalataimra – az, hogy az Európai Unió forrásait a lehető legnagyobb mértékben sikerüljön kiaknáznom. Máris tárgyaltam egyik korábbi munkahelyem, az Európa Bank képviselőivel, akik azért kerestek meg, mert kedvezményes hitellel támogatnának különféle infrastrukturális beruházásokat.
– Nem ígért személyi változásokat a tárcánál. Eszerint Haraszthy László természetvédelmi helyettes államtitkár is marad, akivel pedig komoly szakmai nézeteltérései voltak, még mint a WWF vezetőjével?
– Régi ismerősöm Haraszthy László, és nem tudok róla, hogy rossz viszonyban lettünk volna. Igaz, mint WWF-vezetővel, néhány éve elkezdtünk beszélgetni arról: milyen közös munkákat tudnánk végezni, de az állatkert és a Nemzetközi Környezetvédelmi Alap együttműködése végül csak kevés téren bontakozott ki. Engem kizárólag a munkatársaim teljesítménye érdekel, s le kell szögezni, hogy a környezetvédelmi és vízügyi szakterületen kiváló szakemberek dolgoznak.
– Mit mérlegelt a kormányfő akkor, amikor ön mellett döntött?
– A kinevezésem folyamata rendkívüli gyorsasággal zajlott. Tegnaphoz két hétre keresett meg először Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, és a rákövetkező hétfőn már be is jelentették a jelölésemet.
– Sokan inkább Kis Zoltán politikai államtitkár kinevezésére tippeltek. Ő viszont a környezetvédelmi költségvetés jelentős bővítését szabta feltételül. Ön számít-e pluszpénzekre?
– Én is el tudom mondani, hogy nagyon komoly forrásbővülés szükséges az Európai Unió felé vállalt környezetvédelmi kötelezettségek teljesítéséhez, amelyekre 2015-ig 2500 milliárd forintot kell majd költeni. Itt van továbbá a Vásárhelyi-terv, amely 165 milliárd forintos befektetést igényelne, de az elindítása – a hosszadalmas társadalmi egyeztetések miatt is – nem abban az ütemben folyik, mint ahogyan azt szeretném.
– Miként tud majd lobbizni ezekért a pénzekért, amikor éppen a megszorítások ideje jött el ismét a magyar gazdaságpolitikában?
– Kértem, hogy a környezetvédelmi miniszter újra helyet foglalhasson a kormány gazdasági kabinetjében, igaz, eddig még nem kaptam választ erre a miniszterelnöktől. Ez azért lenne nagyon fontos, mert a környezetvédelmet nem csak egy tárca ügyeként fogom fel.
– Többen a főpolgármester vonalát sejtik a felkérése mögött. Ki volt az ajánlója?
– Azt olvastam különböző nyilatkozatokban – hiszen én is csak találgatni tudok –, hogy már egy évvel ezelőtt is felvetődött a nevem e posztra. Nem tudom, hogy akár akkor, akár most, kitől származott az ötlet, de kizárható, hogy éppen a főpolgármester szava döntött Kuncze Gábornál.
– Talán az első erőpróbája lesz, hogy a Környezetvédelmi Főfelügyelőségnek el kell döntenie: mostani munkaadója, Demszky Gábor óhajának megfelelően működhet-e még egy évig a rákospalotai hulladékégető?
– Tévesen jelent meg a sajtóban, hogy személyesen kívánok dönteni az ügyben. Nem hiszem, hogy a minisztériumnak hatósági jogköröket kellene átvennie.
– Elődjét, Kóródi Máriát sokan bírálták, amiért lassan fél éve folyik a tárca átszervezése, bizonytalanságot okozva a szakembergárda körében. Várható-e a folyamat gyors lezárása?
– Az átszervezésnek pontosan meghatározott menetrendje van, és a lépések nagyjából eszerint történnek. Nehéz kérdés, hogy mindezt fel lehet-e gyorsítani, hiszen az átszervezés komoly személyi és anyagi következményekkel is jár. Nyugalomra van most szükség a tárcánál, s éppen ezért nem szeretnék harcos, lefejező miniszterként munkába állni.
– A zöldipar képviselője nemrég kijelentette: tarthatatlan állapotok uralkodnak a környezetvédelmi felügyelőségeken. Nem sikerült leküzdeni a súlyos létszámhiányt, s hiába várnak az egyablakos ügyintézés bevezetésére is. Öntől mire számíthatnak?
– A problémát én is érzékelem, de azt is tudom, hogy elindult egy szerves fejlődés. Elődöm sem azt ígérte, hogy néhány hónap alatt megold minden problémát. Teljesítményorientált munkakultúrát szeretnék teremteni, ami a hatósági ügyek intézését és a környezetvédelmi ipart támogató rendszerek fejlesztését is jelenti.
– Egyetért-e azzal a váddal, hogy az átszervezés során a vízügyi szakembergárda máris komoly területeket hódított el a környezetvédelemtől?
– Tudom, hogy a szakterületek között jelentős különbségek vannak, hiszen a vízügy évszázados múlttal és jelentős szakmai kultúrával rendelkezik, miközben a környezetvédelem csak a rendszerváltozás előtt kezdte önmagát megszervezni. Tisztában vagyok azzal is, hogy a tárca nyolcezer fős apparátusából hatezren a vízügynél dolgoznak. Ám itt van például a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet esete, amely hamarosan egyesül a környezetvédelem háttérintézményével, de az intézet élére máris egy elismert környezetvédelmi szakembert helyeztek. Az a törekvésem, hogy egyik érdek se tudjon a másik fölébe kerekedni.
– Bős ügyénél, a Vásárhelyi-terv esetében és a Balaton vízutánpótlásának kérdésében mégis úgy tűnik, mintha csak a vízügyi lobbi érvei érvényesülnének.
– A Vásárhelyi-terv esetében nem érzékelem, hogy ne érvényesültek volna az ökológiai elvárások, hiszen a vésztározók kialakításának terve óriási szemléletbeli elmozdulást jelent. A Balaton vízpótlására több lehetőség is felmerült. Mint környezetvédő, nemigen kedvelem a „térítsünk el egy-két folyót, és majd megmenekül az Aral-tó” típusú megoldásokat. Tudjuk persze, hogy mérnöki oldalról a Rába és a Balaton összekötését szemrebbenés nélkül meg lehet valósítani. Mégis, a jövőben inkább ökológiai megoldásokat kell keresni és több vizet megtakarítani a Balaton vízgyűjtőjén.
– Éppen az ön leendő vízügyi államtitkára tart hétfőn sajtótájékoztatót, megcáfolandó a Balaton megcsapolását.
– Nagyon helyes, ha tartanak ilyet. Nem tudom, hogy mikor, hogyan és miért volt szükséges a tó jelenlegi vízszintjének beállítása. A tájékoztatón nyilván majd meg lehet ismerni a részleteket. Említette Bős ügyét is. Nemcsak az elmúlt egy évben, hanem az elmúlt öt évben nem sikerült változást elérni a Duna vizének megosztása terén. Feladatomnak tartom, hogy a szlovák–magyar vita elmozduljon a holtpontról.
– Várható, hogy még a ciklus végéig újraindulnak az egy éve jegelt tárgyalások?
– Ez szinte biztosra vehető.
– Miközben önről még Illés Zoltán is csak szuperlatívuszokban beszélt, Lányi András, a Duna Mozgalom egyik emblematikus tagja azt állította: ön vezényelte a Duna Kör ellen még a Grósz-kormány idején indított hecckampányt.
– Lányi András – akit ökológiai kiállásáért és írásaiért nagyon tisztelek – nem jól emlékszik, mert a Duna Kör elleni hecckampányt a pártközpontból, és nem a munkahelyemről, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumból irányították. A tárcának és elődjének kommunikációs vezetője voltam. Köztisztviselőként kaptam egy feladatot, aminek nem nagyon örültem, ugyanis én a környezetvédelmi minisztériumba jelentkeztem, és egyszer csak egy vízlépcsőügyi tárcánál találtam magam. Nemegyszer a tüntetőkkel tartottam, s a tárcánál is a párbeszéd híve voltam. Miközben a pártvezetés még azt is felvetette, hogy erőszakot kellene alkalmazni a felvonuló tömeggel szemben, én azt hangoztattam, hogy ők is becsületes emberek, csak más a véleményük. Mindezt persze nem nagyon díjazták, így a pozíciómból nem egészen fél év után, 1988 szeptemberében leváltottak és félretettek.
– Egy csendes szobát azért megtart magának az állatkertben?
– Sajnos nincs itt olyan sok szoba, s vérzik a szívem, amikor el kell hagynom az állatkertet. Nem lennék megsértődve a sorsra, ha úgy alakulna, hogy két-három év múlva visszatérhetnék, bár tudom, hogy az ember nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba.