Mostanra tudomásul vették, hogy a polgári perek öt-hat évig is elhúzódnak, és a perköltséget nekik kell megelőlegezniük. És ha a bíróság javukra dönt is, követelésük sokszor behajthatatlan.
Akik az „egyszerűbb” megoldást, gyakran az önbíráskodást választják, a törvény szerint sokszor súlyosabb bűncselekményt követnek el, mint azok, akik meglopták vagy becsapták őket. Egyszóval, esélyük sincs arra, hogy igazságot szolgáltassanak nekik. Többen ilyen esetekben döntenek önbíráskodás mellett.
A kriminológus 108 elkövető 68 cselekményét és 81 sértettet vizsgált Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Győr-Moson-Sopron megyében, azaz két meglehetősen eltérő jellegű országrészben. Az eredményekből meglepő következetések születtek. Eszerint az esetek egyharmadában tízezer forint alatti érték volt a vita tárgya, csupán elvétve akadt egy-két gépkocsi adásvételével kapcsolatos, több millió forint értékű ügy is. A büntetőeljárásban azonban a kisebb és a nagyobb értékre elkövetett önbíráskodásnak ugyanakkora a súlya, és egytől-öt évig terjedő szabadságvesztés jár érte. A kriminológus szerint ez aránytalanul súlyos büntetés. A törvényalkotók ugyanis a büntetési tétel emelésével a szervezetten működő bűnözőket, jelen esetben a pénzbehajtókat akarták büntetni. A bíróságok elé került önbíráskodásokat azonban tipikusan nem szervezetten követik el, és nagyon ritkán durva módon, éppen ezért semmiképp sem tévesztendő össze a pénzbehajtással. Az önbíráskodások kétharmadában alkalmaznak erőszakot, de a kirívó esetekben szinte mindig más bűncselekményt is elkövetnek: súlyos testi sértést, emberrablást, személyi szabadság megsértését, emberölést.
Egy szabolcsi faluban például ezer forintot nem akart megadni valaki, ezért a kölcsönadó is megjelent a postán, amikor adósa pénzét felvenni odament. Megfogta a másik kezét, hogy visszavegye a tartozást, és ezzel bűncselekményt követett el. Máskor egy férfinak ellopták a biciklijét, de ő sejtette, ki tette. Elment hozzá, és a portáján meglátta az eltűnt kerékpárt. Mérgében felpofozta a tolvajt, és így súlyosabb bűncselekményt követett el, mint az, aki meglopta.
Eszközöket a bűncselekmények egyötödénél használnak, jellemzően olyan tárgyakat, amelyek hirtelen felindultságukban kezük ügyébe kerül: a listán épp úgy szerepel kés és riasztópisztoly, mint balta, sodrófa, baseballütő, léc és gumibot.
Az áldozatok 59 százaléka ép bőrrel úszta meg, 36 százalékuk könnyen és öt 5 százalékuk sérült meg súlyosan.
Néhány éve egyre gyakrabban hallani egyes vállalkozók kertjébe figyelmeztetésül bedobott gránátról, molotovkoktélról vagy felgyújtott autókról. A háttérben gyakran szintén az önbíráskodás áll. Ezeket az ügyeket azonban általában nem sikerült felderíteni, mert a korántsem makulátlan sértett azt vallja: nincsenek haragosai.
A kriminológus szerint már az iskolákban foglalkozni kellene a témával, hiszen a gyerekek azt sem tudják, mihez van joguk és mihez nincs. Sőt azt sem, hogy 14 éves koruk után ők is büntethetőkké válnak. A felnőttek közül sincsenek sokan tisztában azzal, hogy törvény szerint megvédhetik azt ami az övék, de ha már elvették tőlük, önhatalmúlag nem vehetik vissza.
Enyhítő körülmények.
Az önbíráskodási ügyek ítéleteinek meghozatalakor a bíróság általában tekintetbe veszi az enyhítő körülményeket, így például azt, ha egy negyven kilós ember fenyegeti a mázsás súlyút, hogy agyonüti, ha nem fizeti meg tartozását. A büntetések ennek megfelelően meglehetősen távol esnek a maximálisan kiszabhatótól. Leggyakrabban – az estek 46 százalékában – felfüggesztett szabadságvesztést, és a vádlottak egyharmadára pénzbüntetést róttak ki. Csupán az esetek 14 százalékában szabtak ki letöltendő börtönbüntetést. Látható, hogy bár az önbíráskodást egytől ötéves szabadságvesztéssel büntetik, a bíróságok sem igazán akceptálják a törvényhozó szándékát, és túl szigorúnak tartják ezt a büntetési tételt.
origo.hu
Akciófilmbe illő jelenetek játszódtak le Budapesten
