A bizalmi tőke deficitje

2003. 06. 05. 6:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország EU-csatlakozása előtt alig egy évvel, illetve alig egy év múltán, hogy hivatalba lépett a Medgyessy-kormány, egyre több a panasz a külföldi beruházók részéről a magyar hatóságokra. Trehányság, korrupció, hivatali packázások, zsarolási kísérletek, vállalati zaklatások, fokozott adóellenőrzések – címszavakban ezek a vádak a külföldi, azon belül is a bajor cégek részéről.
„Mintha a szocializmus évtizedei tértek volna vissza Magyarországon az uniós csatlakozás előtt. Nem zárható ki az sem, hogy röviddel az Európai Unióba való belépés előtt egyesek még meg akarnak gazdagodni” – olvashatók a nem túl hízelgő tudósítások hazánkról a nyugati lapokban. A német és az angol gazdasági és politikai újságok ezenközben arról is beszámolnak, hogy a magyar gazdaság versenyképessége nyílt törést szenvedett. Míg 1997 és 2002 között javultak a versenyképesség mutatói, addig 2002 második felétől már romlanak. Emlékeztetőül: 2001-ben még valamennyi(!) feltörekvő gazdaság között első helyen végzett Magyarország a gazdasági stabilitás terén, 2002-ben azonban már az összetett versenyképességi mutatóban visszacsúsztunk.
A minap már a jobboldalisággal aligha vádolható Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) is a bajor vállalkozások általános rosszkedvéről, s a tarthatatlan magyar helyzetről cikkezett. A FAZ cikkírója úgy vélekedik: bármi is az ok, a külföldi beruházók bizalma miatt jó lenne, ha Magyarország komolyan venné a bajorok panaszait, annál is inkább, mert a magyar kis- és középvállalatoknak az EU-csatlakozásra való felkészüléshez külföldi segítségre és partnerre van szükségük. A frankfurti lap hivatkozott a nemrég hazánkban járt bajor gazdasági miniszterre, Otto Wiesheura, aki szerint „egyes esetekben nagy bosszúságunk támadt a magyar állami hatóságokkal”. A német elöljáró egyébként így fogalmazott Budapesten: sok problémát okoz a bajor vállalatoknak a magyar adóhatóság és a vámigazgatás, mert magatartásuk befektetőellenes, döntéseik önkényesek. Mindezen túl nehézkes engedélyezési eljárásokkal is szembesülnek a cégek. A miniszter szerint javítani kell a jogrendszeren és a hatósági eljárásokon, s átláthatóbbá kell tenni a támogatási struktúrákat, bővíteni az információkat. Otto Wiesheura fontosnak nevezte, hogy az EU-támogatásokhoz való hozzáférés érdekében a megfelelő intézményi rendszer biztosított legyen. Az ugyanis nem lehet, hogy az uniós pénzek az adminisztráció hiányossága miatt vesszenek el – tette hozzá, s azt is kifogásolta, hogy nincs elegendő számú jól képzett szakember Magyarországon.
Magyarországnak nem szabad elijesztenie olyan erős beruházó partnert, mint amilyen Bajorország. A bajor vállalatok ugyanis a húzóerő szerepét játsszák a német beruházásoknál, s a csalódott bajor beruházók a német vállalatok beruházási magatartását is tartósan befolyásolhatják. Bajorország az adatok alapján hazánk legfontosabb gazdasági partnere. Magyarország és Bajorország külkereskedelmi forgalma tavaly 7,9 milliárd eurót tett ki, ami 3,9 százalékos növekedésnek felel meg az azt megelőző évhez képest. A magyar aktívum jelentős, hiszen a forgalomból 2,8 milliárd euró volt a bajor kivitel. A rendszerváltás óta hazánkba érkezett, 27 milliárd euró értékű közvetlen külföldi tőkebefektetések több mint egyharmada, 12 milliárd euró származik Németországból, ennek 33 százaléka Bajorországból. A kimutatások szerint 204 bajor cég magyarországi leányvállalatai több mint negyvenezer embert foglalkoztatnak abból a kettőszázezerből, akik német tulajdonban lévő vagy német részesedéssel működő vállalatoknál dolgoznak.
Ebben az országban egyébként valószínűleg senkinek sem kell azt elmagyarázni, hogy legfontosabb külpiacunk Németország. Oda áramlik kivitelünk 35 százaléka. A négy legnagyobb magyarországi befektetőből három „mellesleg” Németországból jött: a Deutsche Telekom, az Audi és az RWE. Egyes nagy német társaságok a kutatás-fejlesztési részlegüket már Magyarországra helyezték át, s a cégek lényegesen több mint fele a vállalati „középosztályból” jön. Több mint 6000 német–magyar vegyes vállalat létezik. A németeken kívül még Ausztria és Olaszország számottevő piac az export alakulásában: míg az osztrákok teljes kivitelünk 8,7, addig az olaszok 5,9 százalékát „fogadják”.
Talán az sem okoz meglepetést, hogy fő exportpiacunk az Ausztria, Bajorország és Észak-Olaszország által határolt régióban található, amellyel – leszámítva a szocialista évtizedeket – évszázadok óta történelmi, kulturális és gazdasági hagyományokat ápolunk. Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy az Orbán-kormány a fentiek miatt Magyarország és a hozzá legközelebb fekvő nyugat-európai államokkal, tartományokkal (Ausztria, Bajorország és Baden-Württemberg) milyen szoros kapcsolatrendszert épített ki. Arról a kis-dunai csúcsról van szó, amelynek révén Magyarország számos (külpolitikai, gazdasági és kulturális) vonatkozásban Nyugat-Európa leggazdagabb részéhez tudott – egyenrangú partnerként! – csatlakozni. A Budapest, Bécs, München és Strasbourg alkotta „tengely” egyfajta víziója volt hazánk jövőbeni pozíciójának az EU-ban, ám az elmúlt egy esztendőben ezt is, csakúgy, mint a polgári kormány számos más stratégiai vívmányát, sikerült felszámolni. A „kezdeményezés” magyar részről indult, mert ez a centrum a szocialisták szerint irritálta keleti szomszédainkat.
Miután a jelenlegi (exportorientált) gazdaságunk aligha erősödik meg annyira, hogy eltartsa önmagát – erre a közép-európai régióban egyébként csak Ausztria képes –, nemzeti érdek a kapcsolatok legmagasabb szinten történő ápolása Németországgal. Azonban a magyar–német relációkat egyáltalán nem lesz könnyű új, helyesebben a régi alapokra helyezni. A bajor gazdasági miniszter által képviselt cégek panaszai, romló versenyképességi mutatóink ugyanis egyértelműen jelzik: a vonzó beruházási klíma már nem egyenlő Magyarországgal.
A rosszkedvet tehát nemcsak a befektetési lehetőségek elmaradása, hanem a dolgok jelenlegi állása szerint az ismétlődő, teljesen indokolatlan adóellenőrzések, hivatali packázások is kiválthatják, mert ezeket az ügyeket az érintett vállalatok zaklatásnak, sőt egyenest zsarolási kísérletnek tekintik.
Talán sokakban felrémlik még az 1994-es állapot, amikor is a szocialisták nagyarányú választási győzelmet arattak. A Horn-kormány idején visszatérhettek hivatalaikba, igaz, más elnevezéssel és beosztással, az egykori kiskirályok, tanács- és tsz-elnökök, akik, demokrácia ide, demokrácia oda, kényük és kedvük szerint döntöttek különböző ügyekben. Most annyiban más a helyzet, hogy a szocialista attitűdök (a hivatali hangnem, az ügyek intézésének szándékos késleltetése stb.) elviselése mellett zsebbe is kell „jattolniuk” a cégvezetőknek a különböző hatóságoknál, hogy ügyeiket „hivatalból” intézzék. Ha jól emlékszem, ilyen jelenségekre az Orbán-kormány idején nyugati miniszterek nem hívták fel a figyelmet a nemzetközi sajtó érdeklődése mellett. Persze vigasz lehet, jelen esetben a németországi cégek számára, hogy nem a szocializmus, hanem csak a szocialisták tértek vissza. Átmenetileg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.