Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár bűnpártolás gyanúja miatt feljelentést tett a Katonai Ügyészségen Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ főigazgatója ellen – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint az ügyészség az eljárás befejezéséig felfüggesztette a maffiaellenes központ vezetőjének – a Nemzetbiztonsági Hivatal volt műveleti igazgatójának – munkaviszonyát. A szocialista politikust lapzártáig nem értük el. Az államtitkár döntése összefügghet a K&H Equitiesnél kirobbant sikkasztási botránnyal.
Szakértők szerint egyre valószínűbb, hogy a sikkasztási botrány új irányt vesz, azzal összefüggésben pénzmosással kapcsolatos tranzakciókra is fény derülhet. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a K&H Banknál folytatott vizsgálatok során megállapította, hogy a bank 1999 januárjától 2003 júliusáig ezerötszáz, a brókercég pedig a fúzió óta (a K&H és az ABN Amro Bank értékpapír-kereskedelmi cégeinek összeolvadásából jött létre a K&H Equities) ötven pénzmosás gyanújával kapcsolatos bejelentést tett a rendőrségnél a pénzmosás elleni törvény előírásai szerint. Ezek között több olyan is volt, amely Kulcsár Attilával közvetlenül összefüggésbe hozható, azonban az Országos Rendőr-főkapitányság pénzmosási ügyekkel foglalkozó részlege egyetlenegy esetben sem igazolt vissza bűncselekmény alapos gyanújára utaló adatot.
A PSZÁF szükségesnek tartotta volna büntetőeljárás folytatását is a Pannonplast-üggyel kapcsolatban, amelyet azonban az ORFK 2003. június 30-án megtagadott. A felügyelet közleményében az is szerepelt, hogy a K&H Banknál folytatott vizsgálatok során a pénzintézet többször téves adatokat szolgáltatott az ellenőrző szervnek. Ezek az esetek akkor történtek, amikor a banknál vezető beosztásban volt László Csaba jelenlegi pénzügyminiszter és Draskovics Tibor, Medgyessy Péter miniszterelnök kabinetfőnöke.
*
Molnár Csaba alezredes, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetője tegnap kijelentette: a felügyelet június 16-i bejelentése kifejezetten az Állami Autópálya Kezelő Rt.-hez kapcsolódó közpénzfelhasználásra koncentrált, és a feljelentéskiegészítés alapján a nyomozó szervek az esetleges hűtlen kezelést vizsgálták. A bejelentés nem tartalmazott utalást a brókercég tevékenységére, ezért a rendőrség nem is vizsgálhatta azt, ugyanis kötve volt a bejelentésben foglaltakhoz – tette hozzá Molnár. Az eljárás végén, június 30-án a rendőrség megtagadta a nyomozást, mert a rendelkezésre álló adatok alapján nem volt megállapítható a hűtlen kezelés gyanúja.
A K&H Banktól érkezett megkeresésekkel kapcsolatban Molnár elmondta: 1999 és 2003 között mintegy 17 000 pénzmosásra utaló bejelentés érkezett hozzájuk, a banktól 1500, a brókercégtől 50. Ezek a bejelentések nem Kulcsár Attilára vonatkoznak – szögezte le az alezredes. Hozzátette: a felügyeletnek nem lehet információja arról, hogy a bejelentéseket a nyomozó hatóság milyen eredménnyel zárta le.
A rendőrség jelenlegi információi szerint a brókercégnél feltárt viszszaélések, valamint a Pannonplast-ügy között az egyetlen összefüggés, hogy a Pannonplast-részvények felvásárlásában érintett Állami Autópálya Kezelő Rt. is Kulcsár Attila ügyfele volt – fűzte hozzá az alezredes. Molnár Csaba úgy vélte, a PSZÁF összekeveri a Pannonplast-ügyet a brókercég ügyével, és a felügyelet tegnapig nem tett feljelentést az Equities ellen.
Állami milliárdok is részesei voltak azoknak a bonyolult pénzügyi tranzakcióknak, amelyeket különböző, ismeretlen tulajdonosi háttérrel rendelkező off-shore cégek bonyolítottak le, és amely során végül magánszemélyekhez kerülhettek a pénzek. Úgy tudjuk, hogy két vállalkozás, a londoni Balmoral Group Ltd. és a dublini Montrade Ltd. kulcsszerepet játszottak az ügyletekben. A Balmoral Group Ltd. magyarországi képviselete érdekes módon ugyanazon a címen, a Pálya utca 4–6.-ban van bejegyezve, mint a már megszűnt Montrade Ltd. hazai képviselete. Úgy tudjuk, hogy a két cég gyakorlatilag ugyanazt a feladatot látta el: a Britton Llc.-n átfolyó pénzek rajtuk keresztül folytatták útjukat ismeretlen állomásaik felé.
Ugyanakkor a Montrade-től is érkezett pénz a Britton-csoporthoz: a cég 221 millió forintja is közrejátszott a Pannonplast Rt. megszerzésében.
Kerék Csaba, a magyarországi Britton Kft. vezérigazgatója és kézbesítési megbízottja a Britton Llc.-nek, de ahogy ő állítja, „csak az anyacég képviseletével van kapcsolatban, ami nem egyenlő a tulajdonossal”. Azt, hogy kik állhatnak a rejtélyes vállalkozás mögött, Kerék nem tudta megmondani.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kommunikációs igazgatója, László Boglár lapunknak kijelentette: Erős Jánosnak, a bank vezérigazgatójának semmiféle információja nincs a Britton Llc. tulajdonosi hátteréről. – Miért is lenne? – csodálkozott. Hozzátette: a bankvezető a Hungexpo Reklám Rt.-ből ismeri ugyan Kerék Csabát és Mészáros Jánost, a Britton Kft. ügyvezetőjét, de további részleteket nem tud a cégcsoportról. Ismert, a Hungexpo Reklám Rt. idén június 15-ig volt az MFB tulajdona.
Emlékezetes: a Britton Llc.-hez 3,2 milliárd forintot utalt át az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt., azt azonban nem lehet tudni, hogy milyen ellenszolgáltatást nyújtott ezért a washingtoni cég.
A Britton-csoport résztulajdonos az Alexandru Mudurához köthető Lotus Market SA-ban, amely cég Medgyessy Péter közbenjárá-sára 10,6 millió eurós hitelgaranciát kapott az állami Eximbanktól. Mudura a kormányfő régi barátja.
Kerék Csaba felügyelőbizottsági tagja volt annak a KH Invest Befektetési Tanácsadó Kft.-nek, amelyben különböző időszakokban Forró Tamás szintén fb-tag, Kulcsár Attila pedig ügyvezető volt.
A delaware-i Ashmore Investments Llc. kézbesítési megbízottja Nagy Károly, aki jogi képviselőjén keresztül annyit közölt lapunkkal: nincs feljogosítva arra, hogy a cég tulajdonosairól információkat adjon. Ez a vállalkozás egyébként a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Rt.-nek és az Autó-Danubia Kft.-nek is tulajdonosa. Nagy Károly a Libériai Köztársaság tiszteletbeli konzulja, a konzulátus a Panoráma Szálloda Rt. székhelyén működik. Nagy – csakúgy, mint a fent említett cégek mind – rajta van Kulcsár Attila VIP-listáján. Nagy Károlynak és az érdekeltségébe tartozó cégeknek 1996 óta volt vagyonkezelői és befektető tanácsadói szerződése a K&H-val.
Személyi változások voltak a Kereskedelmi és Hitelbank felügyelőbizottságában, Wouter Vanden Eynde váltotta Hitesy Ágnest a testület élén – közölte a bank a Magyar Tőkepiacban tegnap. A K&H Bank kommunikációs igazgatóságától kapott tájékoztatás szerint Hitesy Ágnes lemondott tisztségéről.
Értesülésünk szerint a K&H Equities VIP-listáján egyebek mellett szerepel Pintér Dezső, a tv2, Dunai György, a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. vezetője, Forró Tamás, a Nap-kelte riporterének cége, Endrényi Éva, Kovács László MSZP-elnök barátnője, György Gábor, a Sláger Rádió vezérigazgatója, Börcsök Dezső, a Népszava jelenlegi tulajdonosa, Bleuer István, a kormánylap volt tulajdonosa, Alexandru Mudura, a kormányfő barátja és vadásztársa, Kodela László, a Miniszterelnöki Hivatal korábbi humánpolitikai helyettes államtitkára is. Az ÁAK Rt. 13 milliárd forintot bízott a brókercégre, a sztrádatársaságban igazgatósági tag Gáldi György, a K&H Bank strukturált finanszírozási főosztályának vezetője, aki a Pest Megyei Közgyűlés MSZP-frakciójának tagja.
Temetés vagy hamvasztás, Bige vagyona – a legolvasottabb gazdasági cikkeink áprilisban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!