Tudták, merték, tették

Az SZDSZ nélkül ma nem létezik Magyarországon működőképes kormány. A Kuncze Gábor vezette párt gyakorlatilag bármit megtehet. Nélkülük nincs parlamenti többség, és nem lehet törvényeket hozni, feltételezve, hogy az ellenzék klasszikus feladatához idomulva nemmel szavaz. Sőt, ha a konstruktív bizalmatlansági indítvány modelljét végiggondoljuk, akár odáig is eljuthatunk, hogy ha az önmagát liberálisnak nevező párt úgy akarja, akkor már a jövő héten előfordulhat, hogy nem Medgyessy Péternek hívják a miniszterelnököt. Így, első olvasatra lélegzetelállítónak tűnik az SZDSZ befolyása, pedig még nem is beszéltünk arról, hogy mekkora médiahátszél segíti a pártot, és nem ejtettünk szót a Soros Alapítványról sem, amely féltő apaként óvja már majd másfél évtizede a honi közélet önjelölt purifikátorait.
Valójában azonban sokkal árnyaltabb a helyzet. A rendszerváltáskor még a választásokon megjelentek több mint egyötödének támogatását bíró párt mára sikeresen megutáltatta magát a választópolgárok döntő többségével, és jelenleg az MSZP-n kívül nincs más számottevő politikai erő az országban, amelyik hajlandó lenne koalícióra lépni velük. Hozzátéve azt, hogy a szocialisták nagy része csupán a parlamenti matematika rideg szabályai miatt fogadja el a szabad demokraták ölelő karjait. A közvélemény-kutató intézetek egybehangzó felmérései alapján kijelenthetjük, hogy ha ma lennének a választások, nem valószínű, hogy át tudnák lépni az ötszázalékos küszöböt.
A korábban rendkívül markáns értelmiségi támogatottság sem a régi már. Számtalan ismert alapító tag ábrándult ki az eredeti elvekkel szakító, kizárólag a klientúraépítést és a közpénzek erkölcstelen kezelését előtérbe helyező politizálásból. Immár odáig jutottunk, hogy Hack Péter – az SZDSZ egyik korábbi szószólója – egy új liberális párt létrehozásának szükségességét vetette föl, és egyre erőteljesebben bírálja a Kuncze Gábor-féle pártvezetést és vele az egész koalíciót a Bauer Tamás vezette belső ellenzék is (Bauerről csak annyit kiegészítésként: bármit tett és mondott korábban, a kezei mindig tiszták maradtak). A párt vezetőinek egykor legendásan magas népszerűségi mutatói is olvadóban vannak: a Szonda Ipsos legfrissebb adatai szerint valamennyi prominens szabad demokrata politikus a középmezőny végén helyezkedik el, és még érdekesebb, hogy a nihilista gazdaságpolitikát meghonosító Csillag István kivételével mindenkinek jelentősen csökkentek a népszerűségi indexei. A legnagyobb zuhanást Magyar Bálint szenvedte el, akinek esetében január óta hétszázalékos volt a visszaesés.
Rögtön hozzá is tehetjük, hogy ez utóbbi tény jól szemlélteti: még egészséges a választók értékítélete, hiszen az lett volna a megdöbbentő, ha nem fordulnak szembe a polgárok a korrupciós botrányok egész sorát felvonultató oktatási miniszterrel, aki mellesleg tovább dagasztotta a nagy villaépítők névsorát, belépve a Horn Gyula és Torgyán József nevével fémjelzett klubba. Könnyen lehet, hogy nem is élte volna túl a botrányhullámot, ha közben nem söpör végig egy még nagyobb skandalum a közéleten. Ennek szálai Szász Károly brutális megveretésétől jutottak el – a gyermekként a Magyar Bálint-i diákeszményt megtestesítő – Kulcsár Attila pénzügyi bűvészkedéséig.
Milyen érdekes belegondolni, hogy miközben naponta bukkannak fel a honi üzleti és médiaelit újabb és újabb prominensei a brókergate-ben, közöttük még véletlenül sincs olyan név, aki SZDSZ-es kötődései miatt lenne ismert (tegyük hozzá: e sorok írásának pillanatában). Az viszont egyáltalán nem meglepő, hogy az előző ciklusban a Lop Stop táblák cipelésétől megizmosodott szabad demokrata karok laza tartással pihennek mostanában a test mellett, és a Tetthely címszó alatt ide-oda futkosó utcai rohambrigád is tétlenül szemléli az eseményeket.
A magyarázat egyszerű: nem csupán lélegzetvételhez juttatta az SZDSZ-t a szocialistákat besározó botránysorozat, de egyenesen kapóra is jött nekik a koalíciós nagy testvér kompromittálódása. Egyrészt elterelte a figyelmet a Magyar Bálint körüli zűröktől, és így enyhült a nyomás a miniszteren. Másrészt ha odáig fajulnának az események, hogy a Medgyessy Péter D–209-es múltjának napvilágra kerülése utáni válsághoz hasonlóan újra bizalmi szavazást kellene tartani a koalíción belül a botrány valamelyik érintettjéről, akkor perdöntővé válna a szabad demokraták állásfoglalása, akik megszabnák persze a lojalitásuk árát, többek között az oktatási miniszter maradását kérve. Biztosan belekerül a két párt közötti paktumok közé az adócsökkentések ügye is. Mint ismeretes, a kormányprogramban megígért markáns – és egyben növekedésserkentő – adócsökkentés helyett jelentősen emelkedni fognak a jövő évtől a közterhek, amenynyiben a László Csaba pénzügyminiszter által beterjesztett csomagterv törvénnyé válna. A lakosság egésze fizetné így meg az elmúlt tizennégy hónap minden koncepciót nélkülöző, a nemzetgazdaság tartalékait teljesen fölélő osztogatás és fosztogatás árát. Az adósarc növelése mégsem lesz azonban olyan egyszerű, hiszen az eredeti, 2002-ben megszavazott adócsökkentési programra hivatkozva színre lépett Kuncze Gábor pártelnök, aki nyíltan megfenyegette a koalíciós partnert, hogy akár az együttműködésük végét is jelentheti, ha a fiskális kérdésekben letér a kormány a közösen elfogadott útról.
Itt és most azonban álljunk is meg. Fölösleges tovább elemezni a keresztes lovagok elszántságával hadakozó Kuncze csatakiáltásait. Aligha képzelhető el ugyanis, hogy éppen ő borítaná föl a jelenlegi koalíciót, különösen egy olyan adónövelési tervezet miatt, amelyik az SZDSZ szavazótáborától meglehetősen messze álló, többgyermekes, alsó középosztálybeli családokat sújtaná leginkább. Arra is érdemes figyelni, hogy az áfakulcsok növekedése részben európai uniós előírás, márpedig az SZDSZ számára Brüsszel olyan igazodási pont, mint amilyen Jeruzsálem volt egykoron Bouillon Gottfried lovag serege számára. Az pedig végképp gyermeteg érv, hogy a jelenlegi koalícióban nem érvényesülnek az SZDSZ céljai, hiszen a kórház-privatizációtól kezdve a drogkérdés kezeléséig szinte minden eddig elfogadott jogszabály neoliberális szellemiséget tükröz.
Arról van inkább szó, hogy a választópolgárok előtt folyamatosan süllyedő SZDSZ növelni szeretné a szerepét a közélet tematizálásában, javítani akarja a koalíción belüli pozícióit, és – nem mellesleg éreztetni kívánja – Medgyessy Péterrel, hogy mekkora zsarolási potenciál van a kezükben. Nem kétséges, hogy szorgos egyeztetések után komoly módosítások lesznek még a László-csomagon, és a harsány eredményhirdetés után csak keveseknek tűnik fel azonnal, hogy azok az adócsökkentések, amelyeket a szabad madaras lovagrend kiharcolt a szocialistákkal szemben, messze nem lesznek összhangban a letolt gatyás úriembert ábrázoló szabad demokrata választási plakáttal vagy a tavaly megszavazott koalíciós tervezettel.
Éppen csak ahhoz lesznek elegendők, hogy Kuncze Gábor eldörmöghesse néhány nappal később az ájult tisztelet pózába dermedő nap-keltés kereszttüzéreknek, hogy a „kemény tárgyalások” után teljesültek az SZDSZ céljai, és az eredeti tervhez képest sikerült csökkenteni néhány adótételt.
Hurrá! – reagál majd a Gyárfás-kórus, magához térve a révületből. Ők már tudni fogják: a büdzsé mélyén úgyis lesz valamekkora tartalék, Bauer Tamás fanyalgásai pedig csupán a szűk szakmai közvéleményhez jutnak majd el. Az öblös hangú főliberális viszont elégedetten konstatálhatja ezt követően: Magyar Bálint még mindig a helyén van, és az SZDSZ már három-négy százalékon áll a közvélemény-kutatók szerint. Ez pedig csakugyan szédítő perspektíva, ha a párt jelenlegi állapotát nézzük.