Egymillió-kétszáztizenegyezer-kilencszáznyolcvanhat – ennyi néző volt kíváncsi 2003. június 23-án, hétfőn a közszolgálati televízióban sugárzott, ezredszer hallott, Gedeon bácsi, a nők bálványa szintű Szécsi Pál-slágerekre. A táncdalénekes 1974 óta halott. A televízió azonban időről időre feltámasztja őt és vele együtt azt a kort is, amelyben az 1974 után születettek többsége egyáltalán nem akar élni. „Jó, hogy vége a hatvanas éveknek, és nem jön újra el” – zenélte jó tíz éve a (Szécsi Pált is megéneklő) Kispál és a Borz együttes, amely ma már csak a határon túli magyarok provokálásában jeleskedik. Ám most, úgy tetszik, újra felsütött a hatvanas évek napja, és hozta régi, fülbemászó slágereit, felidézte a Bambi ízét, a kedves mosolyú villamoskalauzokat, a sörös-virslis majális boldogságát, a világifjúsági találkozók kavalkádját, a presszóhangulatot, a Népstadiont, a Népfürdőt, a Népszigetet. Újra köztünk él Kellér Dezső és Darvas Szilárd, ahogy egyik kezükkel a függönyt fogják, a tömeg kis zászlócskákkal integet Gagarinnak és Tyereskovának, a nagyérdemű Rajkin és az ÁVH-s Komlós tréfáin kacag önfeledten, izzadó tenyérrel lapozza az ÁVH-s Berkesi regényeit, a kor médiasztárjait csodálja: Szepesit és Bokodit, Hajmási Péter-ez az örököreg Honthy Hannával, majd a kitüntetések mögött megpillantja Brezsnyev elvtársat a Vörös téren, Kádár Jani bácsit pedig a szocializmus út-ján bandukolni. Ezt az életérzést hozza vissza a közszolgálati tévé péntek esténként. De nem elégszik meg ennyivel: augusztus 11-én például újra a képernyő elé kényszerítette hűséges nézőit, hogy megnézzék a Máté Péter-emlékműsor ki tudja, hányadik ismétlését. Január óta kedd estére már nem csinál programot magának a magyar, hiszen ilyenkor az MTV csúcsretroprogramjának – az Évgyűrűk című nyugdíjasműsor zenés melléklete, a Nem csak a húszéveseké a világ című produkciónak – a nézettségét növeli. Szenes Iván dalai abból a korból hoznak szívmelengető üzenetet, amikor még nem volt világútlevél és hétfői tévéadás, de A és B menüt lehetett rendelni az akarattyai SZOT-üdülőben, a magyarok Nové Zámky (értsd: Érsekújvár) sportüzleteit ostromolták légpuskagolyóért meg edzőcipőért, Regőczyért és Sallayért izgult az ország, a szocialista embertípus a táncdalfesztiválhoz igazította életét, és olyan akcióhősök vívtak élethalálharcot a nézettségért, mint Pirx kapitány vagy Gojko Mitics. Szenes Iván első, április 8-i műsorát majdnem kétmillió néző tekintette meg, körülbelül háromnegyedük 50 éven felüli volt. A sorozat Hofi Gézáról szóló epizódját – a közönség kívánságára – a televízió főműsoridőben ismételte meg. És az is előfordult, hogy egy-egy adás nézettsége magasabb volt a kereskedelmi televíziók valóságshow-iénál.
A tévéműsorok tetszésindexe alapján már érthető a választópolgárok többségének szocialisták iránti rokonszenve. Stendhal írta a Vörös és feketében, a király vidéki látogatásáról szóló fejezetben: „Egyetlen ilyen nap – és száz jakobinus újság munkája kárba vész!” Valahogy így vagyunk mi is a nosztalgiaműsorokkal ebben a hosszúra nyúlt rendszerváltozásban. Néha azt hisszük, hogy vége, de Lót felesége mindig hátratekint.
„A közszolgálat agyonpolitizáltság helyett nosztalgiashow-vá változott, régi, ismert, szeretett komornyikarcok bukkantak fel, s az sem számított, hogy olyanok, akik közben már jobblétre szenderültek. (…) Egy régi dal, egy régi vicc, egy régi kabaréjelenet, nosztalgiát ébresztve tűnt idők után, nagyobb szolgálatot tesz a pártnak, mint három Medgyessy-interjú és öt simára nyalt Friderikusz” – állapította meg nemrég Kristóf Attila e lap hasábjain.
A tévé vezetésének tudatosságával szembeni gyanút csak erősíti, hogy az a Szenes Iván kapott műsort az MTV-n, aki elnökli a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) nácizmus üldözötteinek bizottságát, amely április 4-ét továbbra is a felszabadulás napjaként ünnepli. A zeneszerző lánya, Szenes Andrea az előző kormány idején az MTV-műsorokért felelős alelnökként tevékenyen részt vett a szintén a múltba tekintő Önök kérték, továbbá a 80-as évek tévéfavoritjaként ismert Jogi esetek című műsor feltámasztásában, valamint a Kende Péter cége által készített Slágertévé képernyőre kerülésében, sőt tervei között szerepelt a Családi kör felélesztése is. Szenes Andrea ugyan ma már nem alelnöke az MTV-nek, de jól végzett munkája jutalmául – előre megtippelhető beszélgetőpartnerekkel – talk-show-t fog vezetni a köztévében.
A nosztalgia persze nemcsak politikai eszköz lehetne, hanem tisztán üzlet is, de ezzel Magyarországon még várni kell. Ma a magyar közszolgálati televízió ott tart, hogy kulturális műsorait a lakosság nagy része számára elérhetetlen M 2-n sugározza, sportot szinte alig közvetít, és a határon túliaknak szóló műsorainak többségét is meg akarta szünteti. A hiányt és a mulasztásokat pótolandó az MTV Szenes Iván slágereit sugározza (a köztévé a produkcióért a Szenes Művészeti Kft.-nek adásonként bruttó 1,5 millió forintot fizet), és a bulvársajtóban népszerűsíti műsorait, majd diadalittas sajtótájékoztatókat tart arról, hogy növelte nézettségét. Szerte Európában működnek kereskedelmi nosztalgiatévék (mint Magyarországon a Filmmúzeum), a nosztalgiázásra egész médiaüzletág épül: nagy népszerűségnek örvendenek a különféle magazinok (ilyen például Nagy-Britanniában a Best Of British Magazine) és a számtalan letöltési lehetőséget kínáló internetes portálok. A BBC külön internetes oldalt hozott létre azok számára, akik rajonganak az ötvenes évek televízióműsoraiért. Ezen megtalálhatók a régi rövidfilmek, spotok mellett az egykori műsorvezetők adatai, illetve visszaemlékezések a hőskorra. De létezik kizárólag a 80-as éveket feldolgozó internetes oldal is gyűjtők számára, amelyen a filmek mellett megtalálhatjuk még az első, széles körben elterjedt személyi számítógépeken futó játékprogramokat is. Ezzel nincs is semmi baj, mert az említett médiumok nem a közszolgálat helyett, hanem mellette üzemelnek.
Persze ne legyenek illúzióink, a múltba fordulás jelensége Nyugat-Európában sem csak a szórakoztatás jegyében zajlik. A hagyományok ápolásának, a nemzeti emlékezet felfrissítésének szintén vannak politikai vonatkozásai. A különbség csupán az, hogy – az eltérő társadalmi fejlődés miatt – Nyugaton épp a baloldaliak ellenzik a nosztalgiát (erre jó példa Tony Blair kormányának fellépése a hagyományok ellen), ezzel szemben Magyarországon ők kábítják vele a társadalom nosztalgiára fogékony részét. De szívesen a múltba révednek azok az emberek is, akik döbbenten és értetlenül szemlélik az új idők jelenségeit, az egyre növekvő erőszakot, a drog és a homoszexualitás térhódítását, a mindennapok elbulvárosodását, a fogyasztói társadalom káoszát. Vannak tévénézők, akik számára ezek a műsorok menedékül szolgálnak a trágár és szexmániás valóságshow-k és a második vonalbeli akcióhősök elől.
De nem biztos, hogy vissza kellene zárni őket a Kádár-rendszerbe.
Építési és Közlekedési Minisztérium
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
