A miniszter időt kért

Egyelőre nem demonstrálnak a patikusok, Csehák Judit egészségügyi miniszter ugyanis arra kéri a kormányt, hogy két héttel – szeptember elsejéig – halassza el az átmeneti gyógyszerár-támogatási rendszer hatálybalépését.

2003. 08. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A piac szereplőivel folytatott tegnapi egyeztetést követően Csehák Judit úgy fogalmazott: nem akarnak spórolni a betegek ellátásán, de nem lehet vég nélkül finanszírozni a tb-támogatás iránti többletigényt. Ezért fenntartja, hogy átmenetileg maximálni kell a havonta kifizethető támogatás összegét, s ha több gyógyszer fogy, mint amennyinek a támogatása belefér a keretbe, úgy a többletet a gyártókkal kell megfizettetni. A következő két hétben az új rendszer alkalmazásának technikájáról tárgyalnak majd az érintettekkel, akiket a kormányfő várhatóan ma fogad. Csehák emlékeztetett arra, hogy a kormány 22 milliárd forinttal megemelte a tb-támogatásra fordítható éves keretösszeget, s ezzel a második fél évben is annyi pénz fizethető ki e célra, mint az első hat hónapban (ez 24 százalékkal több az egy évvel korábbinál).
Noha az új rendszer a gyártókat sújtaná leginkább, az elmúlt hetekben mégis a patikusok tiltakoztak a leghangosabban. Szerintük a rendszer rajtuk keresztül történő alkalmazása rendkívül bonyolult és költséges számukra, ráadásul sérti az adatvédelmi és a számviteli törvényt. A patikusok olyan rendszert szeretnének, amely őket nem érinti – szögezte le Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke. Ehhez minden gyártónak egyedi megállapodást kellene aláírnia az egészségbiztosítóval, amit eddig – bár kilenc szövegtervezet készült – nem tettek meg. Ezt a módozatot támogatná egyébként az egészségügyi miniszter is. Orbán István, a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke elmondta: megfelelő szövegezéssel az egyedi szerződés kedvezőbb lenne számukra, többek között azért, mert annak arányában bünteti az egyes gyártókat, hogy termékeik révén mennyivel járultak hozzá a túlköltéshez. Ráadásul nem kötelezné őket arra, hogy nyolcvan százalékon forgalmazzák termékeiket.
A patikusok két hétre felfüggesztették annak a határozatnak a végrehajtását, amely tiltakozó akciót helyezett kilátásba, ha nem kapnak kedvező visszajelzést arra a petícióra, amelyet a múlt héten írtak a piac többi szereplőjével Medgyessy Péternek.
A Fidesz is közleményt adott ki az ügyben. Ebben reményüket fejezik ki, hogy a kormány nem csak az időhúzás szándékával kívánja elhalasztani az átmeneti rendszer bevezetését, ami szerintük súlyos gyógyszerhiányt eredményezne.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.