Off-shore cégeken és magyarországi vállalkozásokon keresztül jutott el szír magánszemélyekhez és különböző cégekhez az a tízmilliárd forint, amelyet a K&H Banknál sikkasztottak el már 1998-tól kezdődően – hangzott el az ORFK tegnapi sajtótájékoztatóján. A rendőrség az off-shore vállalkozások kilencven százalékának tulajdonosi hátterét, illetve alapítóit már ismeri, azok egy része magyarországi üzleti érdekcsoportokhoz köthető. További részleteket nem közöltek ezekről a vállalkozásokról, az viszont újfent elhangzott, hogy Kulcsár Attilának voltak tettestársai. A potenciális gyanúsítottakról szóló sajtóhíreket nem kívánták kommentálni, annyit azonban elmondtak, hogy információik szerint Rejtő E. Tibor, a K&H Bank lemondott vezérigazgatója – csakúgy, mint a két szír magánszemély – Magyarországon tartózkodik.
Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár a szakszolgálat tevékenységének jellege miatt nem tudott válaszolni azon kérdésünkre, hogy gyűjtenek-e adatokat a két arab személyről.
Több ezer pénzügyi tranzakciót ellenőriznek, beleértve azt is, hogy volt-e mögöttük valóságos pénzmozgás – mondta Gera Antal ezredes. A K&H Equities Rt.-vel kapcsolatban álló kétszáz kiemelt ügyfél számlaforgalmait is megvizsgálják, továbbá azt, hogy felelősek-e a pénzügyi szabálytalanságokért. Annak viszont egyelőre nem járt utána a rendőrség, hogy az ügyfelek adóztak-e a hozamok után – ismerte el a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság vizsgálati főosztályának vezetője.
Bodnár Zoltán, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. elnökének és a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. vezérigazgatójának felelősségét firtató kérdésünkre Gerő Antal kitérő választ adott, az ő esetében is csak megalapozott gyanú esetében nyilatkozhatna a rendőrség. Az ÁAK-nál másfél hónapja folyik a rendőrség és az ÁSZ vizsgálata, eddig azonban semmilyen eredményről nem számoltak be. Emlékezetes: a sztrádacég 13 milliárd forintja is a K&H Equitiesnél volt befektetve, s bár az állami vállalatot nem érte kár, a pénzt kétes ügyletekhez is felhasználták. Az összeg az NA Rt.-től érkezett az ÁAK-hoz.
Molnár Csaba, a pénzmosás elleni osztály vezetője kijelentette: a nyomozás pillanatnyi állása szerint Alexandru Mudurának nincs köze a pénzmosáshoz, nagy összegű tranzakciója egy hitelfelvételhez kapcsolódott. Úgy tűnik, hogy a Volksbank sem érintett, bár az egyik szír állampolgár a pénzintézet ügyfele volt – mondta Molnár. Beszámolt arról is: a PSZÁF feljelentése alapján augusztus 19-én elrendelt nyomozás feladata annak tisztázása, hogy voltak-e a bankokban olyan tranzakciók, amelyeket jelenteni kellett volna, illetve kiknek és mennyiben állapítható meg a felelőssége, ha ez elmaradt.
„Felszólítjuk Medgyessy Pétert, hogy – amennyiben még mindig tiszteli a köztársaságot és hisz annak intézményeiben – ne akadályozza azt a vizsgálatot, amelyet a pénzügyi felügyelet a kormányfő által 1999 és 2001 között vezetett bank ellen folytat” – hangsúlyozta tegnap az Inter-Európa Bank Rt. székháza előtt Répássy Róbert és Szijjártó Péter fideszes képviselő. Utóbbi hozzátette: a miniszterelnök az utóbbi napokban hazugságot hazugságra halmozott, hiszen egymásnak ellentmondó, zavarodottságot tükröző nyilatkozatok hagyták el a száját. A két politikus embernagyságú, a 6,2 milliárd forintot tízezres címletekben megjelenítő makett előtt tartotta meg tájékoztatóját.
Szijjártó emlékeztetett arra, hogy az említett időszakban a jelenlegi kormányfő volt az Inter-Európa Bank (IEB) elnöke, amelynél több gyanús, nagy összegű pénzmozgás történt: egy kínai állampolgár 900 millió forintot, majd két szíriai öszszesen 6,2 milliárd forintot vett ki a számlájáról. Hozzátette: a PSZÁF pénzmosás gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen, egyebek mellett azért, mert az összeget egy már nem létező külföldi cég magyarországi képviselete utalta át. A miniszterelnök hétfői nyilatkozatára utalva Répássy Róbert úgy fogalmazott: „Mindenki szeretné látni Magyarországon, hogy az IEB vezetésének – beleértve Medgyessy Pétert is – mi a felelőssége abban, hogy az orruk előtt lehetett ellopni több milliárd forintot.”
Az IEB vezetése banktitok megsértése miatt ismeretlen tettesek ellen büntetőfeljelentést tesz – olvasható a pénzintézet tegnapi közleményében.
A kormányfőt „nem izgatja”, hogy Szász Károly milyen politikai nézeteket vall a magánéletben, egyedül az érdekli, hogy jól működik-e a felügyelet. Medgyessy szigorú vizsgálatot helyezett kilátásba annak tisztázására, hogy a bankfelügyeletet milyen felelősség terheli a K&H-ügyben. Információink szerint ugyanakkor az MSZP és az SZDSZ már a múlt héten megállapodott Szász Károly eltávolításáról. A felügyelet elnökének esetleges utódlására vonatkozó kérdésre reagálva a miniszterelnök úgy vélte: ha új elnök kerül a PSZÁF élére, akkor az „minden gyanú felett álló”, minden oldal számára elfogadható személy lesz. Azzal összefüggésben, hogy az IEB-ből – amelynek korábban a vezetője volt – 6,2 milliárd forint készpénzt vittek ki, Medgyessy közölte: nem volt ott, hogy megszámolja az összeget. Az IEB jóhiszeműen járt el – jelentette ki a kormányfő.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentése nyomán a rendőrség jelenleg is nyomozást folytat a PSZÁF gazdálkodása miatt.
László Csaba pénzügyminiszter hétfőn találkozott Szász Károllyal, erősítette meg lapunk értesülését Csák Csongor, a tárca helyettes szóvivője. A megbeszélésen arról a pénzügyminisztériumi vizsgálatról esett szó, amelyet a pénzügyi felügyelet tevékenységével kapcsolatban folytatnak.
A PSZÁF méltánytalannak tartja azt, hogy annak a szervezetnek a felelősségét firtatják, amely feltárta a K&H Equities Rt.-nél folytatott szabálytalanságokat – reagált a felügyelet a PM-vizsgálatra. A PSZÁF szerint az eljárás gátolja az ügy tisztázását, úgy vélik, hogy ezt elfogulatlan szervezetnek, az ÁSZ-nak kellene lefolytatnia, de csak a PSZÁF-vizsgálatok lezárását követően. Emlékezetes: László Csaba vezérigazgató-helyettes volt a K&H Banknál, amikor ott már folytak a visszaélések.
***
Forró Tamás megígérte. Megkértem Forró Tamást, tartsa be a médiatörvényt, ő pedig megígérte, hogy így cselekszik majd – mondta el Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere lapunk azon kérdésére: miképpen vezethet még mindig műsort a közszolgálati televíziónál Forró, aki több alkalommal megsértette a hatályos jogszabályokat, és az érdekeltségébe tartozó cég felbukkant a brókerbotrányban is. Emlékezetes: az ORTT panaszbizottsága Forró szubjektív véleményalkotása és kérdezési technikája, illetve elfogult hangnemben feltett kérdései miatt a március 20-i és a június 26-i Nap-keltét is elítélte. Mint azt már lapunk közölte: a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila kiemelt ügyfelei között szerepelt a Tízezer Tömegkommunikációs és Ügynöki Kft., amelynek ügyvezetője Forró Tamás volt. Kulcsár egyébként ügyvezetőként dolgozott abban a KH Invest Befektetési Tanácsadó Kft.-ben, amelynek később felügyelőbizottsági tagja lett a műsorvezető. Gyárfás szerint ezen körülmények még nem teszik alkalmatlanná Forrót a tárgyilagos műsorvezetésre. Mint mondta: a rendőrség Kulcsáron kívül senkit sem gyanúsított meg az ügyben. A cégadatok tanúsága szerint Bánó András, a Nap-kelte másik műsorvezetője 1998 júniusától 2000 márciusáig felügyelőbizottsági tag volt az Inter-Európa Bank Rt. brókercégénél, az IE-New York Broker Rt.- nél. Gyárfás ezzel kapcsolatban közölte: erről nem tudott, de ha ez igaz, az sem bűn. (P. T.)
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!