Állami fegyvercégre van szükség?

Állami fegyvercéget kellene alapítani – állítja Szalai Péter, a Technika Külkereskedelmi Vállalat egykori vezérigazgató-helyettese, az Armaco Kft. tulajdonosa. Az üzletember lapunknak adott interjújában kifejti véleményét vélt vagy valós szocialista kötődéséről, illetve fegyverkereskedő cégének megrendeléseiről.

Ma már a vállalkozókat is a politikai kapcsolataik alapján sorolják be egy-egy oldalhoz. Önt egyértelműen a Magyar Szocialista Párt holdudvarához kötik. Hogyan vélekedik erről?

– A vállalkozók olyan személyek, akiket a különböző gazdasági célok elérése motivál. Az, hogy kinek melyik időszakban sikerül egy-egy ügyletet véletlen szerencsével, hazai és külföldi kapcsolatok, barátok és természetesen szakmai munka segítségével megvalósítani, okot adhat az önök által említett kategóriák felállítására. Szerintem azonban csak akkor lehet üzletembereket politikai pártokhoz kötni, ha ők maguk vállalják és nyilvánosan nyilatkoznak erről. Abban, hogy engem MSZP közelinek tartanak, szerintem központi szerepet játszhat a konkurencia tevékenysége, elővágás, hogy félreállítsanak üzleti lehetőségek megszerzésétől. Erről konkrét információim vannak.

– Azért a kapcsolatrendszer, illetve megbízások mennyiségéből következtetni lehet egy és másra.

– A rendszerváltást követően, 1992–93-ban kapott az Armaco egy-egy állami megrendelést csekély értékben. Az általam vezetett cég az elmúlt tíz évben kizárólag exporttevékenységet végzett, magyar termékeket helyezett el mintegy 14 országban nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően.

– Az előbb említette a barátok segítségét. A kormányváltást követően ön a Magyar Posta Rt. igazgatóságának tagja lett. Ebben is korábbi jó ismerősök működtek közre?

– Azt kell mondanom, hogy a fején találta a szöveg. Az egyik csúcsvezető még egyetemi éveimből barátom. Az nyilvánvaló, a nagyobb vállalatok igazgatótanácsába többen is úgy kerülnek, hogy valakinek a valakijei. Meggyőződésem, hogy a politikai vezetés túlnyomórészt nem is tartja ezt számon személyre leképezve.

– Ha a nagyobb társaságok cégadatait nézzük, azt láthatjuk, hogy az igazgatóságokban ülők kiválasztásának semmi köze az adott szakmához, és a felügyelőbizottságokban sem a törvényességi felügyelet ellátására hivatott személyek ülnek, hanem a haverokat ilyen formában juttatják pluszjövedelemhez.

– Elárulom, hogy az igazgatósági tagság alig több mint százezer forintos havi jövedelmet jelent számomra.

– Ha ez önnek nem pénz, akkor miért vállalta el?

– Szeretek megfordulni olyan helyeken, ahol újszerű ismeretekre, esetleg üzleti kapcsolatokra lehet szert tenni, és persze közgazdasági felkészültségemet felhasználni vitás ügyekben.

– Akkor lényegében ezek a testületek egyszerű találkahelyek?

– Ezt azért így nem igaz. Megjegyezem – mint volt katonatiszttől –, számomra nem idegen a posta, amelynek korábban volt katonai szolgálata. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy én egy postaszakértő vagyok, de az igazgatóság jelentős része igen magas szakmai színvonalat képvisel ezen a területen.

– A postánál közbeszerzés nélkül Fejti György cégét bízták meg egy új biztonsági rendszer létrehozásával. A hatékonyan működő műholdas követőrendszert kidobták, amelyet vészhelyzet esetén a pénzt megsemmisítő táskák váltanak majd fel. Erre csaknem kétszázmillió forintot költ majd az állami társaság.

– Őszintén szólva nem tudom, hogy a posta igazgatósága foglalkozott-e ezzel a konkrét üggyel. A testület legutóbbi üléseinek időpontjában ugyanis külföldön tartózkodtam. Az, hogy közbeszerzés nélkül bíznak meg valakit, semmiképpen nem etikus, sem az említett, sem más esetekben. Fejti György személyéről én is csak a sajtóból szereztem tudomást.

– Az Armaco Kft. felügyelőbizottságának volt elnöke most MSZP-s országgyűlési képviselő, a parlament honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságának tagja. Mit szól ön ehhez?

– Az általam vezetett vállalkozást még Dávid Gyula ügyvéd alapította, aki a 2002-es választásokon valóban szocialista színekben jutott be a parlamentbe. Ekkor megvált az Armacóban betöltött tisztségétől, vagyis már nem ő a cég felügyelőbizottságának elnöke. Dávid Gyula egyébként mint jogi szakember kapott helyet a társaságban, szakmai kérdésekbe nem volt beleszólása, hiszen azokhoz nem is ért.

– Akkor miképpen lett tagja a honvédelmi bizottságnak?

– Ezt tőle kellene megkérdezni. E testület tagjainak összességére éppenséggel nem minden esetben vonatkoztatható a magas fokú katonai-szakmai felkészültség. Dávid úr az Armaco Kft.-nél a jogügyletek révén elsajátított egy szakmai szintet, hogy ez menynyire elég, ő tudja megítélni.

– Mégis, túl azon, hogy ez szintén a pártkötődését erősíti, azt a látszatot kelti: egy korábbi üzlettársa most politikusként a honvédelmi bizottságban ténykedik.

– Ennek semmilyen előnyét nem élvezem, és nem is élvezhetem.

– Cége úgy került több lap címoldalára, hogy tanácsadói szerződést kötött az RSZK MiG-gel, így a konszern által Magyarországon elvégzett vadászgép-felújításokból ön is profitál.

– Már 1997 óta konzulense vagyok a MiG-nek, tehát ez nem egy új keletű dolog. Most azonban szerződést kötöttem az orosz nagyvállalattal. Eszerint utókalkuláció alapján dönti majd el az orosz fél, hogy mennyit is ért az én munkám, és az alapján fog fizetni. Korábban egyébként, amikor még napirenden volt a vadászgépbeszerzés kérdése, a MiG éppen az én tanácsomra fejlesztette ki a NATO-kompatibilis MiG–29 Turult, amelyet már intelligens fegyverekkel lehet felszerelni és üzemanyag-fogyasztását is jelentősen csökkentették. Ezt annak idején kedvező fizetési feltételek mellett, az államadósság terhére szerezhette volna be Magyarország, és meggyőződésem, hogy ebben az esetben hazánk a lehetőségeihez képest a legkorszerűbb géppel rendelkezhetne. Ezt a típust, miután nekünk nem kellett, nyilván más piacokon fogja értékesíteni a MiG.

– Hogyan jellemezhető az ön kapcsolata Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel?

– Néhányszor lehetőségem volt arra, hogy kifejtsem véleményem különböző szakmai kérdésekben, amit ő meghallgatott. Ám kapcsolatom a honvédelmi miniszterrel a szakmámmal kapcsolatos javaslatokon és – ezt szeretném hangsúlyozni – nem pedig elvtelenségen alapul. Mindenfajta sajtóhíreszteléssel ellentétben a Honvédelmi Minisztérium egyetlen tárgyalódelegációjában sem vettem részt. Ezen a ponton jegyezném meg, hogy az Armaco Kft. semmilyen állami megbízáshoz nem jutott ez idáig, beleértve a már említett előző tíz évet is.

– Miért diszkriminálja önt a jelenlegi kormány?

– Például azért, mert a Magyar Nemzet olyan cikkeket jelentetett meg rólam, amilyeneket nemrégiben a lapban olvasni lehetett. Ezen írások után többen ódzkodnak a velem való kapcsolattól, és távolságot tartanak.

– A hazai fegyverkereskedelmi szabályozás meglehetősen kaotikus. Ön szerint mit kellene megváltoztatni ahhoz, hogy ezen a kényes területen rend legyen?

– Ismét létre kellene hozni egy állami fegyverkereskedő céget. Ezt követően ugyanis nem lehetne politikai címkéket aggatni a kereskedelemmel foglalkozó társaságokra. A szakértők, köztük én is, óriási hibának tartottam a Technika Külkereskedelmi Vállalat felszámolását és a magánszféra térnyerését a fegyverbizniszben. A legtöbb európai országban az állami fegyverkereskedelem mellett vannak jelen a magáncégek. A Technika leszállóága lényegében 1988–89-ben kezdődött, s a nem helyénvaló vállalati stratégia súlyos hanyatlásba fordult 1991-től. Én akkor hagytam el – nem saját akaratomból – a vállalatot. Az egymást váltogató vezérigazgatók regnálása alatt végül tönkrement a vállalat.

– A Technika újraélesztésének gondolatát megosztotta a politikai elittel is?

– Igen. A rendszerváltást követően minden kormány képviselőjét megkerestem ezzel az elképzeléssel, ám az elutasítás helyett közöny fogadta a javaslatot, amellyel nem is igen foglalkoztak. Legutóbb Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel beszéltem erről, aki közölte, hogy ez a kérdés most nincs napirenden.

– Mégis, hogyan képzeli el a cég létrehozását?

– Ez egy egyszerű kormányrendelet kiadásával megoldható lenne. A szakértői gárda adott, hiszen számos, sok évtizedes fegyverkereskedelmi tapasztalattal rendelkező szakember van Magyarországon.

– A Heti Válasz című lap egyik legutóbbi írásának ön volt a központi szereplője. A cikk úgy mutatta be önt, mint Kovács László külügyminiszter egyik bizalmasát. Az újság ennek kapcsán magánéleti ügyeit is firtatta.

– Kovács László úrral már volt módom találkozni, azonban ezzel nem váltam bizalmasává. A magánéletemről nem kívánok nyilatkozni.