Szó, ami szó, a Springer és Günter Wallraff kapcsolatát valóban nem lehet felhőtlennek nevezni. Történt, hogy a hetvenes évek végén az író-újságíró Hans Esser néven négy hónapig a Bild című bulvárlap szerkesztőségében dolgozott, majd tapasztalatairól, illetve a lapnál folyó manipulációs metódusokról leleplező riportkönyvet írt. A kötet – amely alaposan megtépázta a Springer kiadó hírnevét – akkor óriási visszhangot keltett. Axel Springer haragja határtalan volt, ám a bíróság végül felmentette Günter Wallraffot. (Az újságíró egyébként még két könyvet írt a Bildről, sőt létrehozott egy segélyalapot is, amely az „újság áldozatainak” kívánt jogi segítséget nyújtani.)
Nem ez volt azonban az első eset, hogy az ambiciózus Wallraff „álruhát” öltött. A legelső akaratán kívül történt. 1963-ban az akkor huszonegy esztendős férfiút besorozták, ám mivel megtagadta a fegyveres szolgálatot, pszichiátriai megfigyelésre beutalták a koblenzi kórházba. Az ott eltöltött időről, tapasztalatairól, megfigyeléseiről feljegyzéseket készített, amelyek később Hadseregnapló címmel láttak napvilágot. Wallraff akkor végleg az írás mellett kötelezte el magát. A hatvanas évek elején a különböző iparvállalatok munkásaként szerzett tapasztalatait fűzte csokorba, 1969-ben pedig a Tizenhárom pokolra kívánt riport című kötetével került ismét reflektorfénybe. Ebben hol elmegyógyintézetbe vonult idült alkoholistaként, hol szobát kereső diákként bukkant fel, de elvezette olvasóit a hajléktalanok világába is. A könyv megjelenését hamarosan feljelentés követte, mivel az egyik riport megírásához több nagyvállalatnál is egy kitalált minisztériumi bizottság képviselőjének adta ki magát. A per – amelyben Wallraff védekezésül a nyilvánosság információhoz való jogára hivatkozott – felmentéssel zárult.
A hetvenes években a Bild-sztorin kívül egy görögországi „kirándulással” hívta fel magára a figyelmet. 1974-ben Athén egyik központi terén lámpavashoz láncolta magát, és röplapokat osztogatott, hogy a katonai junta által elkövetett emberjogsértések ellen tiltakozzon. Mivel hivatalos iratokat nem tartott magánál, a titkosrendőrség állítólag görög ellenzékinek nézte, letartóztatta, és többször megverte, megkínozta. Végül tizennégy havi börtönre ítélték, és csak a katonai diktatúra bukását követően szabadult. Noha ez az eset is nagy port vert fel Németországban, Wallraff máig talán legtöbbet emlegetett akciója mégis a nyolcvanas évek elejére tehető. Akkor ugyanis Ali, a török vendégmunkás bőrébe bújt, aki éhbérért robotolt, és megélhetéséért – sok sorstársához hasonlóan – kénytelen volt a legveszélyesebb és legalja munkát is elvégezni. A könyv címe is ez lett: Legalul. A kötet szerte Németországban nagy vitákat váltott ki, és egy csapásra ráirányította a figyelmet a vendégmunkások gyakorta kiszolgáltatott helyzetére. Bár eleddig ez volt a leleplező újságírás fenegyerekének utolsó „álruhás akciója”, ám ha a Die Welt mostani állításai igaznak bizonyulnak, akkor más természetűek is társultak hozzá. A lap cikksorozata ugyanis arra enged következtetni, hogy Wallraff inkognitója nem csak írói tevékenységére terjedt ki. A német napilap állítja: birtokába került a zsurnaliszta kartotékja (XV/485/68 számmal), amelyen a személyi adatain kívül egy regisztrációs szám szerepel. Ennek értelmében pedig a keletnémet titkosszolgálat Günter Wallraffot „Wagner” fedőnéven nem hivatalos munkatársként, azaz besúgóként foglalkoztatta. A lap szerint 1968-ban szervezték be, és feladata főként abból állt, hogy segítse és erősítse a dezinformációs kampányt a nyugati médiában. Magyarán: félrevezető információkat helyezzen el a sajtóban. A Die Welt példaként egy 1969. októberi esetet hoz fel, amikor a hamburgi Konkret című lapnak – amelynél abban az időben történetesen Wallraff is dolgozott – a kieli egyetem egyik munkatársa állítólag arról számolt be, hogy az általa vezetett intézet himlővírus előállítására képes, amely fegyverként bevethető az NDK ellen. Az újságban ismertetett Stasi-akta szerint mindez nem felelt meg a valóságnak, ám a cikk számos diáktüntetéshez és végeredményben a szövetségi kormány magyarázkodásához és cáfolatához vezetett.
Wallraffot egyébként a kilencvenes években egyszer már meggyanúsították, hogy együttműködött az NDK titkosszolgálatával. Akkor azzal védekezett: nincs bizonyíték arra, hogy nem hivatalos munkatársként regisztrálták volna. A Die Welt cikkírói úgy vélik, hogy a most előkerült akta az a hiányzó láncszem, amely az újságíró érintettségét igazolja. „Nem ismerem ezt a kartotékot. Tudatosan nem működtem együtt a Stasi munkatársaival. Azok, akikkel találkoztam, egy NDK-archívum munkatársai voltak” – közölte Günter Wallraff. Hozzátette: azon a bizonyos találkozón nem hagyott szemernyi kétséget sem afelől, hogy nem szimpatizál a keletnémet rendszerrel. „Azt mondtam nekik, ha az NDK-ban kellene élnem, börtönben vagy a bolondokházában csücsülnék” – nyilatkozta. Egészen más következtetésekre jutottak azonban a Die Weltnél, ahol a Wallraff-ügy kapcsán egy, a kilencvenes években a hajdani Stasi-vezetők ellen folytatott per aktáiról is lesöpörték a port. A bíróság akkor tanúként hallgatta ki az újságírót, aki 1971-ben a koppenhágai pályaudvaron találkozott a keletnémet titkosszolgálat egyik ügynökével. A férfit, aki „Friedhelm” fedőnéven dolgozott, még aznap letartóztatták Hamburgban, mert hamis útlevelet használt. Az ügynöknél feljegyzéseket találtak a Wallraff-fal folytatott beszélgetésekről, valamint egy paksamétát, amelyet a zsurnaliszta adott át neki. Ez egyebek között Helmut Schmidt akkori védelmi miniszterről, későbbi kancellárról tartalmazott információkat, megfigyelési adatokat. Az ügyészség arra a következtetésre jutott: nehezen elképzelhető, hogy a koppenhágai találkozón Wallraff ne tudta volna, kivel áll szemben. Mindenesetre az ezt firtató kérdésre az író-újságíró nem kívánt válaszolni.
Wallraff mindazonáltal a mai napig tagadja, hogy együttműködött volna a Stasival, és úgy véli, a Springer-csoporthoz tartozó Die Welt az ellene folytatott kampánnyal csak a régi sérelmekért akar elégtételt venni. „Az ő szemükben én vagyok az ellenség, ez már majdnem a paranoiával határos” – nyilatkozta egy ízben a leleplező riportkönyvek szerzője. Hogy bosszúhadjárat vagy szenzációs leleplezés-e a Die Welt cikksorozata, arra valószínűleg a július elsején visszaszolgáltatott úgynevezett Rózsafa-dosszié adhat majd választ. 1989 zűrzavaros napjaiban a CIA a mai napig ismeretlen körülmények között Stasi-akták egész sorát „menekítette ki” az országból. A dokumentumok hozzávetőleg tízezer ügynök adatait tartalmazzák, akik 1949 és 1989 között nemcsak Kelet-, hanem Nyugat-Európa több országából informálták az NDK titkosszolgálatát.
Hogy Günter Wallraff aktája megtalálható-e az iratrengetegben és szerepel-e a neve az ügynökök listáján, avagy sem, azt csak a Rózsafa-dosszié kiértékelése után lehet megmondani. A Stasi iratait kezelő hivatal mindenesetre a minap közölte: amíg ez nem történik meg, addig nem adnak további tájékoztatást. Az újonnan előkerült dokumentumok feldolgozása hónapokig is eltarthat.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
