Az unió kovásza

Az Eurobarométer legutóbbi felmérése szerint
(www.europa.eu.int/comm/public_opinion/cceb_en.htm) a 2004-ben csatlakozó országok „európaibbak” lesznek az eredeti 15 országnál. Erre példa, hogy a csatlakozó országokban a megkérdezettek 58 százaléka gondolja úgy, hogy az unió jó dolog, míg a jelenlegi uniós országokban ez az arány csak 54 százalék. A csatlakozó országok polgáraiban tehát az európaiság érzése erősebb, mint a jelenlegi tagországokban. Több mint kétharmaduk vallotta magát valamilyen fokon elkötelezettnek az unió iránt, míg a jelenlegi tagországokban ez az arány 60 százalék. Legnacionalistábbak az angolok, 64 százalékuk véli úgy, hogy ő csak angol, a sor másik végén Luxemburg található 21 százalékos aránnyal. Magyarország a jelenlegi európai átlagnál kevésbé „nacionalista”, de az észtekkel együtt, a csatlakozó országok közül leginkább ragaszkodik nemzeti identitásához.
A csatlakozó országok biztos támaszt jelentenek a közös védelmi és biztonsági politika számára, a megkérdezettek 80 százaléka vélte úgy, hogy ilyen közös politikára szükség van, míg a jelenlegi tagállamokban ez az arány csak 73 százalék. Az Eurobarométer felméréséből az is kiderül, hogy Donald Rumsfeld amerikai hadügyminiszternek az új és a régi Európáról alkotott nézete kevéssé helytálló. Míg az egyes kormányok között valóban nagy különbség volt az iraki háború támogatásának kérdésében, az európai országok népei – a britek kivételével – egységesek voltak az Irak elleni katonai akció elvetésében.
Öt kérdésben (a világbéke előmozdítása, a terrorizmus elleni küzdelem, a világgazdasági növekedés, a szegénység elleni küzdelem és a környezetvédelem) összehasonlítva Amerika és az Európai Unió szerepét: a csatlakozó országok szisztematikusan az uniót hozzák ki győztesnek. Még olyan kérdésekben is, mint a terrorizmus elleni küzdelem, az EU pozitívabb megítélést kap, mint az Egyesült Államok. A világbékéhez való hozzájárulás és a környezetvédelem tekintetében pedig az Európai Unió szerepét közel kétharmad tekinti pozitívnak, míg Amerikáét csupán egyharmad. A csatlakozó országok unió iránt érzett szolidaritása tehát – kormányaik aktuális politikájától függetlenül – egyértelműen kifejeződik.
Az Egyesült Államok politikájával kapcsolatban talán a csehek, vagy legalábbis államelnökük, Václav Klaus a legszkeptikusabb. Nemrég – a Financial Times kommentárja szerint – Klaus azt fejtegette a nála látogatást tevő Craig Stapleton amerikai nagykövetnek, hogy az amerikaiak demokrácia- exportját nem szereti jobban, mint amikor a Szovjetunió próbálta exportálni a forradalmat. Még azt is hozzátette: ha a háború után az Egyesült Államok valamiféle tömegpusztító fegyvert talál Irakban, itt mindenki meg lesz győződve arról, hogy ők vitték oda. Ez már sok volt az amerikai nagykövetnek – aki ráadásul az elnök rokona –, így a kihallgatás gyorsan véget is ért. Az is valószínű, hogy Klaus lába elé a Fehér Ház gyepén aligha gördítenek a közeljövőben piros szőnyeget.
Klaus szép példája az európai értékek melletti kiállásnak, azt azonban látni kell, hogy a túl eredeti véleményekre az Európai Unióban sem nagyon tartanak igényt. Az unió és a csatlakozó országok kapcsolatát figyelve egyre világosabban kitűnik, hogy az EU fő támaszai elsősorban azok a politikusok lehetnek, akik a központi elképzelések helyi végrehajtására való alkalmasságukat az előző korszakban már bizonyították.