Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy vannak-e pótolhatatlan emberek. Egy cinikus mondás szerint a temető tele van velük.
Némelyek influenzajárvány idején negyvenfokos lázzal is bejárnak dolgozni munkahelyükre, s büszkén hörgik a képedbe, hogy ők bizony nem hagyják cserben kollégáikat. Elégedetten látják, hogy mások – a következő napokban – ágynak esnek, netán kórházba kerülnek, míg ők immár gyógyulófélben köpik be A és B típusú vírusokkal a telefonkagylót, s tömik tele zsebkendőjükkel a szemétkosarat. (A takarítónő ennek egyenes következményeképpen tüdőgyulladással az intenzívre kerül.) Nos, az ilyen hősöket most, a SARS-járvány idején Kínában az ágyhoz láncolták, és csuklyát húztak a fejükre.
Mások ugyancsak büszkén vágják a szemedbe, hogy négy éve nem voltak szabadságon. (Ez a japán céghez hű nindzsatípus.) Nem fertőz ugyan, de miközben nyaralsz, ő napi tizennyolc órát dolgozik kánikulában, vérbe borult, karikás szemmel robotol, s a tekintete szinte égeti kipihent lelkedet.
A holtak előbb-utóbb rájönnek, hogy mint munkaerők nem hagynak kitöltetlen űrt maguk után, a makacsabbja azonban éjszakánként huhogva kísért egykori hivatalában, és lekapcsolja az égve felejtett villanyokat.
Nos, ahogy az újságokból értesültem, ilyen ember Kovács. Négy éve nem volt szabadságon, s valószínűleg ágyhoz kötő betegséget sem engedhetett meg magának, bár könnyebb kómában telefonon, faxon, e-mailen fontos párt- és külügyekben is lehet intézkedni. Állítólag Kovács az idén sem készül sehová, s úgymond, ha júliusban nem kerít sort egy kis pihenésre, arra augusztusban már nem is lesz alkalma, mivel a fontos külügyminiszter-kollégák épp akkor térnek vissza rendes évi szabadságukról, s Kovácsra (fogadni őket, tárgyalni, aláírni velük) múlhatatlanul szükség lesz. Félő, hogy ez a VIP-dolog összes érzelmi és szexuális vonzatával együtt csak még nehezebbé tette helyzetét, s pótolhatatlanságát tovább fokozta. Magatartása alapján arra következtethetünk, hogy jelenleg ő a legpótolhatatlanabb ember Magyarországon, hiszen a szabadság nélkül töltött négy évből legalább kettőt ellenzéki politikusként élt meg, s úgyszólván semmit nem kellett aláírnia. Lehet azonban, hogy Farkasházy (barátainak) Teddy szárszói rendezvényén évenként egyszer oly alaposan kipiheni és feltölti magát, hogy többre nincs is szüksége. Ha nem így van, már-már arra kellene gondolnunk, hogy pártelnöki, illetve külügyminiszteri székéből azért nem kel fel, mert fél, hogy valaki rögvest beleül.
Nem így Medgyessy. S én ezt biokonzervatív, bár kollégáimmal ellentétben, a javára írom: minimum annyit nyaral évente, mint bankár vagy ágens korában. Ez szerintem epikureusi hajlamra vall, ugyanakkor arra is utal: nem fél, hogy nélküle fej nélkül marad az ország. Szeretett miniszterelnökünk tehát világfiként és államférfiként egyaránt laza. Neglizsében nem mutatkozik ugyan, de szófűzésének pongyolasága is lezserségre utal. Ezt a populáció meg is érzi, és bizalommal viszonozza.
Engedjék meg mostan, hogy mint amatőr lélekbúvár e két férfiúról (Veér András módra) közreadjam diagnózisomat. (A kamarából való kizárás nem fenyeget, mivel az amatőr lélekbúvároknak nemhogy kamarájuk, de még polgári körük sincsen.)
Tehát: Kovács valószínűleg csecsemő-, gyermek-, kamasz- vagy felnőttkori trauma következtében szorongó (veéri szókinccsel: paranoid) tüneteket mutat. Ez egyaránt lehet túl korai biliztetés vagy a kádári pártapparátusban eltöltött hosszabb idő következménye. Közrejátszhat benne a Horn Gyulával való huzamos szimbiózis, alá-, illetve fölérendeltségi viszony. (A jól pörgő nyelv és a paranoia nem mond egymásnak ellent.) A szorongás heveny Orbán-fóbiával párosul. Előfordulhat, hogy a beteg – súlyosabb esetben – székéből felállni is képtelen (Fideszitisz).
Ezzel szemben Medgyessy (rejtetten) macsótípus. Az ilyen – ha jól kiképzik – tudja, hogy az élet olyan, mint a nádszál: „Ma még vidáman nevetsz, ám holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel”, ugyanakkor nem fél Pipacs bácsitól. Azt mondja magában: legfeljebb viszszamegyek bankárnak. S itt jön az, amit szinte félek kimondani: Orbán Viktort sokkal jobban gyötörte a felelősség, mint Medgyessyt. A nagyratörőt, a büszkét, a beképzeltet bizony jobban nyomasztotta a miniszterelnökség és a vágyott jövő súlya, mint ezt a mostanit, a szerényet és átlagost.
Hogy ebből mi következik, én nem tudom…