Hol a határ a Balatonnál?

Véget vetnének a hatóságok a Balaton elrablásának: lebontanák a vízparti telektulajdonosok által kivitelezett illegális feltöltéseket, megszüntetnék a nádasokat veszélyeztető szemétzugokat és közvetlenül a part mentén újabb sétányokat alakítanának ki.
Az elmúlt évtizedekben tizenegy hektárnyi vízfelületet töltöttek fel titokban, a szemtanúk szerint évről évre zsugorodik a tó vízfelülete. Az ötvenes és hatvanas évek mohó parcellázási akcióiban az építési hatóságok gyakran szemet hunytak a vízparti telkek önkényes megnagyobbítása felett, és nem akadályozták meg azt sem, hogy jó néhány minisztériumi, illetve SZOT-üdülő a nyílt víz feltöltésével növelje zöldterületét.
Utoljára több mint harminc éve határozták meg jogszabályban, hol húzódik a Balaton partvonala, ám addigra – és az után is – gyakran „korrigálták” a vízpartot a helyhatóságok, a telektulajdonosok, az állami és legfőképpen a SZOT-üdülők kezelői. Lopta a Balatont, aki csak tehette – büntetlenül. Ideje volt megálljt parancsolni a 2000. évi CXII. (Balaton-) törvénnyel, amelynek fő célja, hogy hosszú távra meghatározza az üdülőkörzet területrendezésének mikéntjét, s ezzel egyszer s mindenkorra kijelölje a tó sértetlen partvonalát.
A törvény 16. paragrafusa kimondja: „A települések beépítésre szánt területe, belterülete a Balaton jogi partvonalával meghatározott vízfelület rovására nem növelhető. További mederfeltöltések, mederkorrekciók csak a partvonal-szabályozási terv alapján végezhetők (…) Az engedély nélküli feltöltések megszüntetésére vonatkozó eljárást az illetékes vízügyi hatóságnak egy éven belül meg kell indítania.” A szigorú jogszabály azt is rögzíti, hogy valamennyi parti településen a belterülethez csatlakozó parthossz legkevesebb 30 százalékán 5–30 méter széles közhasználatú parti sétányt kell kialakítani, továbbá, hogy a part menti 30 méteres területsávon belül közterület nem idegeníthető el, nem minősíthető át, új épület nem építhető, a meglévő nem bővíthető, kivéve azokat, amelyeket a strandok higiénikus használatáért emelnek vagy a kikötők használatához nélkülözhetetlenül szükséges épületek.
A tómeder védelmére vonatkozó paszszusok nyomatékosan tiltják a Balaton életébe történő durva beavatkozást, így például azt, hogy a hivatalos mólók, hullámtörők és kikötői létesítmények kivételével a tóba bárki bármit, például szigetet építtessen. Hasonlóképpen tilos a parti élővilág védelme érdekében engedély nélkül csónakkikötőt, vízi állást, csónakutat, horgászhelyet létesíteni – olvasható a jogszabályban.
A Balaton-törvény életbe lépése óta vízügyes, geodéta, földhivatali, településtervezési szakemberek egész sora szorgoskodik a jogszabály érvényre juttatásán. Ez év márciusának végére a vízügyi hatóság elkészítette az új, végleges partvonal-szabályozási tervet, amelyet megkaptak az érintett önkormányzatok, környezet- és természetvédelmi hatóságok és természetesen a VÁTI. Ez utóbbi határozza meg a vízvonal mögötti területek funkcióját. Ez a feladatsor jogszabályi jóváhagyással zárul, és ezt kapják majd kézhez a parti önkormányzatok. Az ő feladatuk lesz az engedély nélküli úgynevezett betöltések megszüntetése, ám azt is megtudják, hogy – víz- és környezetvédelmi érdekből – történhetnek-e újabb betöltések – tudtuk meg Hanga Csabától, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség helyettes vezetőjétől.
Kérdésünkre, hogy mi van akkor, ha a partvonal-szabályozási tervhez felhasznált földhivatalai térképek az időközben történt illegális feltöltéseket is legalizálták, a vízügyes vezető azt válaszolta: akkor sajnos nincs mit tenni. – Ami a földhivatali térképeken van, az számít legálisnak. A részletes geodéziai felméréseken kívül légi felvételek is készültek, hogy pontosan meghatározhassák az illegális behatolásokat. A tó északi és déli partján is akad számos „elrabolt” vízterület, és mint megtudtuk, gyakoriak az engedély nélküli bejárók is. – E tekintetben Ábrahámhegy és Balatonmária vezeti az illegális betöltési toplistát. Van olyan tóparti település, amelynek csaknem minden vízparti telkéről kiindul egy, a nádast felszabdaló földnyelv. – Nézze meg ezt az ábrahámhegyi légi felvételt! – mutatott egy beszédes fotóra Hanga Csaba.
– Balatonszárszón már történt néhány, hatósági elrendelés alapján történő visszabontás, ám a java még hátravan. Kérdés, miként szabályozza majd a törvény-, illetve rendeletalkotó az illegális betöltések megszüntetését, és lesz-e kellő erély az önkormányzatokban a jogszabályok végrehajtásához. Hangsúlyozom, a vízügy nem rajzolta át a tó partvonalát, csak korrigálta. Az más kérdés, hogy a több tucatnyi illegális csónakkikötő esetében – az év végéig kialkudott türelmi idő után – határozott intézkedéseket teszünk – ígéri a kirendeltségvezető-helyettes.
Van olyan szakember, aki szerint veszett fejsze nyele a partrehabilitáció, mondván, aki akarta, az már elsíbolt néhány négyzetmétert a tóból. Két módszer volt jellemző a teleknövelésre. Voltak, akik építkezési hulladékkal töltötték fel a telkük végén lévő nádast, majd befüvesítették, mások az úgynevezett „iszapolással” hatoltak be a víztükörbe. Terméskövekből gátat építettek, majd átszivattyúzták az iszapos tóvizet a kőgát telek felőli részébe. Onnan a víz visszaszivárgott a tóba, és maradt a finom iszap, amely egy-két év után füves telekrész lett.
A balatoni vízügyesek közel kétszáz „vízhatársértésről” tudnak. Nem vitatják: ezek egy része a korabeli jogszabályok megsértése nélkül történt. Most viszont abban bíznak: munkájuk révén végleg kijelöltetett a tó sértetlen partvonala. Egyébként pedig úgy gondolják, hogy a telekhatáruk revíziója miatt aggódó balatoniak közül csak azoknak van okuk félni, akik bizonyíthatóan a víztükröt szemelték ki és választották területszerzésre.