Kóla vagy tej?

Ha a világ betartaná az elővigyázatosság elvét a heringhalászattól kezdve a gyógyszergyártáson át a talajvegyszerezésig, nem állna vesztésre a környezet és az egészséges életmód ügye, nem volna végveszélyben gyermekeink jövője – íme a Nádasdy Akadémia legutóbbi tudományos szimpóziumának egyik tanulsága.

Miért is omlott össze a skót heringhalászat és a hozzá kapcsolódó élelmiszer-feldolgozó és -forgalmazó ágazat? Miért pusztult el a világ húsz nagy halászati élőhelye közül mintegy tizenöt? Miért hasonló a helyzet a kaliforniai szardíniahalászatban?
Nos azért, mert nem tartották be az elővigyázatossági elvet. Pedig azt már a XIV. század közepén föltalálták a brit szigeteken – hangzott el a nádasdladányi kastélyban augusztus közepén megtartott szimpóziumon. Ennek alátámasztására az egyik előadó, ifjabb Zlinszky János biológus, a Közép- és Kelet-európai Regionális Környezetvédelmi Központ főtanácsadója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense 1350 körüli angol oklevelet említett, amely arra inti a korabeli halászokat: ha ilyen mértékben csökkentik a hálók lyukméretét, előbb-utóbb eltűnnek a halrajok a tengerből! Ugyanis nem számoltak a halászat túlhajtásának következményével: nem hagytak időt a halpopulációknak az újjáéledésre, regenerálódásra.
Az elővigyázatosság elvét az EU beemelte az 1992-es maastrichti szerződés környezetbiztonsági alapelvei közé. A másik három: a megelőzés, az egészséges környezethez és életmódhoz való jog, illetve a szenynyező fizet elve. Ami a környezetre idegen eljárásokkal, a szintetikus vegyi anyagokkal és a ki nem próbált technológiákkal szembeni elővigyázatosság betartását illeti, ez is elsikkadt (sőt még mindig elsikkad) jószerivel az egész világon. Akik a DDT-t gyártani kezdték, és a világpiacra bevezették, nem támaszkodtak kutatási eredményekre és gyakorlati tapasztalatokra, amikor feltételezték, hogy nem lesz semmi baj. Hosszú ideig – a hetvenes évekig – nem tiltották be a szert a fejlettebb világban azután sem, hogy a tudomány igazolta a jelentkező gondokat. Hiába: általában a politikai hatalom, a haditechnika vagy a gazdasági érdek szerint kialakult iparszerű növényvédelem szava a döntő, nem a közegészségé. Az egészségre igen káros rovarirtó szert sajnos még ma is használják Afrika sok országában és Kínában.
Ugyancsak meglettek a következményei a szóban forgó elv semmibevételének az antibiotikumok alkalmazásánál, pedig már a penicillint felfedező Alexander Fleming is felhívta a figyelmet a rezisztenciaproblémára. Így aztán az iparszerűen felnevelt állatok (sertés, baromfi) antibiotikumos takarmányozása oda vezetett, hogy az emberi megbetegedéseket előidéző baktériumok egyre ellenállóbbak a „humán antibiotikumokkal” szemben. Régebbi példaként a fehérvérűséget és meddőséget okozó röntgensugárzást is említeni lehetne, ahogyan a mai fenyegető jelenségek közül az örökletesen, azaz genetikailag módosított (továbbiakban: „gmo-”) szervezetekből készített élelmiszereket is.
Az „Egészség és környezet, gyermekeink jövője – II.” című nádasdladányi szimpóziumon a gmo-táplálékokkal kapcsolatban több előadó hangsúlyozta, hogy a multinacionális gyártók és forgalmazók az emberiségen kísérleteznek, ugyanis nem bizonyították előzetes és tartós kutatási eredményekkel, hogy a génkezelt növényekből és állatokból készült élelmiszerek ártalmatlanok a környezetre vagy az egészségre. De azzal sem számolt a biotechnológiai ipar, hogy a génkezeléssel sok esetben nem kívánt módon megváltozik a növények tápanyag-összetétele, ez pedig az allergiától kezdve az ellenálló képesség csökkenéséig többfajta megbetegedést előidézhet.
A közelmúlt világbotránya, a szarvasmarhák szivacsos agyvelősorvadása (BSE) szintén hasonló mulasztás következménye. Az angolok felrúgták azt az évezredes szabályt, hogy az agyvelőbetegségben elpusztult juhokat el kell égetni. Ehelyett húslisztet készítettek belőlük, és odaadták takarmányul a szarvasmarháknak.
Magyarországon az egyik elővigyázatossági probléma az – legalábbis a szimpózium némely résztvevője szerint –, hogy a húsállatok nagyüzemi tenyésztése során a Kádár-kor óta („bábolnai csirkeprogram”, „sertésprogram” stb.) nem elsősorban hazai borsóból, lóbabból és csillagfürtből készült fehérjetakarmányt használnak, hanem amerikai behozatalból származó szójatakarmányt. Állítólag évente 500–600 ezer tonna génkezelt amerikai szóját importálunk. Ez nemcsak az egészségünkre lehet veszélyes, hanem a magyar hústermékek értékesítésére is. Ismert, hogy Európa a genetikailag tiszta eredetű termékeket részesíti előnyben.
Ugyanakkor az európai jogharmonizáció is csorbíthatja a magyar népesség érdekeit, éppen az élelembiztonság és a közegészségügyi helyzet vonatkozásában. Az uniós csatlakozás feltételeként meg kellett változtatnunk korábbi élelemengedélyeztetési gyakorlatunkat az importálásban. Ezért több mint egy éve nincs engedélyhez kötve az egyes élelmiszercikkek behozatala sem. Csak a polcokra kikerült termékeket vizsgálhatja laboratóriumaiban az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet vagy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és az ÁNTSZ. Így a megelőzés nem érvényesül, s ha „lebukik” is egy egészségre káros termék, illetve ha letiltják s elvileg bevonják is, a fogyasztó nem feltétlenül értesül erről – miközben a forgalmazó gyakorlatilag tovább árusíthatja termékét, amíg a készlet tart! Ez történt a közelmúltban bizonyos energiaitalok esetében.
Nyitva tehát a kapu, és igazából nem tudjuk, mit idéznek elő bennünk a táplálékok (import tej- és hústermékek), ha gyakran élünk velük. Lehet, hogy egyelőre csak „szubklinikai” jelenségeket okoznak: enyhe allergiát, fejfájást, amelyek eredetét nem is kötjük e sokak által vásárolt, de nem elég megbízható eleségekhez…
Az ilyen veszélyek miatt üdvözli Márai Géza, a Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézete ökológiai tanszékének tanára azt, hogy hazánkban évi 30–40 ezer hektárral bővül az ökológiai gazdálkodás ellenőrzött tere. Év végére már összesen 150 ezer hektáron fognak ezen a módon gazdálkodni (az ország teljes szántóterülete 4,6 millió hektár; a gyepekkel együtt hatmillió a mezőgazdasági összterület).
De miért is örvendetes Márai szerint az, hogy az ökogazdálkodás egyaránt terjed a kisebb családi üzemek, a nagy gazdaságok, az integrátorok vagy éppen az exportőrök körében? A vegyszeres növényvédelem és a foszforműtrágya mellőzése, a vetésforgó alkalmazása környezet- és természetvédelmi okokból kívánatos. Az így előállított terményeknek nagy keletjük van nyugaton, ráadásul legújabb határozata szerint az EU most már az „ökoszociális piacgazdaság” kialakulását támogatja: mindez biztos nyereséget ígér még a kisebb földterületen gazdálkodóknak is. Itt kell megjegyezni, hogy az Európai Unióban az átlagos mezőgazdasági birtoknagyság nem több, mint 19 hektár! Az ökológiai gazdálkodás elterjedése tehát munkaalkalmakat ígér vidéken, vagyis lakosságmegtartó és szociálisan jó hatása kétségtelen. A megbízható élelmiszerek nem utolsósorban ezért lehetnek jelen elérhető áron és kellő mennyiségben a hazai piacon. Ma Budapesten sajnos még csak 30, vidéken összesen 40 biobolt és -piac forgalmaz ökotermékeket.
Márai szerint be kell látni, hogy Magyarországon végleg megbukott a hagyományos értelemben vett „nagyüzemi” növénytermesztés, illetve az iparszerű hús- és tejtermelés. Egyszerűen nincs piaca az Európai Unióban, mert az ottani háziasszony a hiteles (vegyszermentes) és különleges minőséget keresi. Közben a szegényebb vendégmunkások félannyiért vásárolják meg azt, amit mi kínálunk – kínai, thaiföldi importtermékek formájában.
Az ökogazdálkodás mellett szól az a tény is – állítja a Szent István Egyetem tanára –, hogy Magyarország termőtalajának mintegy fele – szakszóval kifejezve – elsavanyosodott. Az ilyen talaj nem biztosít megfelelő mennyiségű kationt – elsősorban kalciumot, magnéziumot – a termesztett növények számára. Másfelől a helytelen táplálkozás és az egészségtelen élelmiszerek miatt az emberi szervezet emésztőrendszere is jellemzően elsavanyosodott állapotban van. Ez összefüggésben áll a csontritkulással, ami már népbetegség hazánkban. Húsz éve kétszázezren szenvedtek csontritkulásban, ma már egymillióan!
A talaj azért savanyosodott el hazánk északi és északkeleti részén (tehát: Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár megyében és a Hajdúság északi térségében), továbbá Nyugat-, illetve Délnyugat-Dunántúlon (azaz Vasban, Zalában, Somogyban és Baranya nyugati tájékán), mert ott ezt eredményezte a műtrágyázás és a talajvegyszerek mértéktelen használata (lásd elővigyázatossági elv), valamint a Ruhr-vidék és Szilézia felől mindmáig gyakran érkező kénes savas eső. Jobb a helyzet a Kisalföldön és a Mezőségben (Fejér, Tolna megyében), a Duna–Tisza közén (Békés, Csongrád megyében, illetve a Hajdúság és Szolnok megye déli részén).
Márai Géza kutatásában összevetette az egyetem környezetgazdálkodási intézetének eredményeit az ország csontritkulással foglalkozó területi egészségügyi központjainak (osteoporosis-központoknak) az adataival. Megállapította, hogy azokban a térségekben, ahol számottevő a talaj elsavanyosodása, a népesség körében az országos átlaghoz képest kétszeres arányban fordul elő a csontritkulásos megbetegedés. Nyilvánvaló tehát az összefüggés a kationhiányos élelmiszerek fogyasztásával.
Ehhez az óriási közegészségügyi problémához – hazánk Európában e megbetegedés terén egyébként is az elsők között van – a helytelen táplálkozás is hozzájárul. A kóla, tészta, chips, sütemény, vagyis a szénhidrátok, továbbá a cukor, a krumpli túlzott fogyasztása az emésztőszervek elsavanyosodását idézi elő, mert ezeknek az anyagoknak a bomlásterméke egyaránt sav. A szervezet a kémhatásbeli egyensúly visszaszerzésére csak a csontból tud „antagonista” anyagokat, azaz kalciumot és magnéziumot mozgósítani, ha azok az élelmiszerek sem tartalmaznak elegendő kalciumot, magnéziumot, melyek elvileg kalcium- és magnéziumforrások (zöldség, tej stb.).
Márai professzor beszámolt arról az Európában egyedülálló kutatási programról is, amelyet a Budai Gyermekkórház végzett el. Mintegy kétezer-ötszáz 10–15 éves gyermeket vizsgáltak meg 1999 és 2001 között a csontállapot, a táplálkozási szokások és a mozgás-sportolás szempontjából.
A kutatás megállapította, hogy a gyermekek 66 százaléka úgy táplálkozik, hogy napi kalcium–magnézium bevitele elégtelen. Mintegy 20 százalékuk a kívánatos kalcium–magnézium mennyiség feléhez sem jut hozzá, ezért a gyermekek között ugyanilyen arányban a csontritkulás előtünetei mutatkoznak. Mindössze a gyermekek két százalékánál teljesen megfelelő ezeknek az anyagoknak a beviteli mennyisége. Természetesen a mai gyermekek túlnyomó többsége a kólát választja a tej helyett (a kóla szervetlen foszfor-, illetve szénsavtartalma miatt kétszeresen felelős az emésztőszervek elsavanyosodásáért!), és életformájuk alapvető jellemzője a mozgásszegénység (ami megint csak gátolja a csontok megfelelő fejlődését).
A Nádasdy Akadémia előadói egységesen azt sürgették az augusztusi szimpóziumon, hogy legyen végre gyökeres környezetgazdálkodási szemléletváltozás, és tartassék be nálunk is minden idevágó EU-előírás.