Levadászott máltai kompromisszumok

Politikai nézetei mentén a máltai lakosság az idők során olyanynyira kettészakadt, hogy egyes, biztos szavazóbázisnak számító városkákból egyszerűen kiutálják azt a lakót, aki nem ugyanazzal a párttal szimpatizál, mint szomszédai. S miközben a voksolások során rendre egy-két százaléknyi többletszavazatért folyik a küzdelem, a többnyire a mérleg nyelvét jelentő vadászoknak még a botránykeltés is megengedett.

Hiba volna azt gondolni, hogy a magyarországi kiélezett politikai csatározásokat lehetetlen felülmúlni. A mesés Máltán a más nézeteket vallók ugyanis nemcsak egyszerűen meggyőzhetetlenek a másik igazáról, hanem szóba sem állnak azzal, aki a másik pártra szavazott. Ellul Falzon Yvette például tizenegy éve már, hogy máltai férje révén a „tenger köldökére” költözött – ahogy a szigetet egykor hívták –, de mint meséli, ez idő alatt egyetlenegy olyan embert nem ismert meg közelebbről, aki más politikai nézeteket vallott, mint családja, illetve baráti körük. „Az itteni emberek nem is értik, hogy lehet valaki olyan bolond, hogy a folyton zagyvaságokat beszélő másik jelöltre szavazzon. Máltán egyszerűen hagyománya van annak, melyik család kinek a szimpatizánsa”– meséli az uniótól sok új lehetőséget és biztonságot remélő Yvette.
A földrajz is szerepet játszik mindazonáltal abban, ki lesz a Nacionalista Párt és ki a Munkáspárt támogatója. A parányi sziget északi része ugyanis hagyományosan az előbbi, míg déli oldala inkább az utóbbi párt elkötelezettje.
Málta talán egyetlen máig fennmaradt igazi halászfalujában, a délkeleti Marsaxlokkban a hálójukat pakolászó, mosolygós halászok nem szívesen beszélnek ugyan a politikáról, az azonban hamar kiderül, hogy mindannyian tartanak a nagy nyitástól, s bár a turistákat szívesen látják, a bevándorlóktól s a közös piactól azért tartanak. Jövedelmükkel ráadásul viszonylag elégedettek a máltaiak, hisz a szigeten a minimálbér is csaknem a háromszorosa a magyarországinak, a társadalmi különbségek viszont jóval kisebbek.
Alfonse a száraz politikai diskurzus helyett sokkal szívesebben büszkélkedik a Guinness rekordok könyvébe is bekerült cápafogásával. Mint megtudjuk, huszonöt évvel ezelőtt az öreg halász fogta ki Európa eddigi legnagyobb, a fejétől a farkáig nem kevesebb mint hét méter hosszú fehér cápáját. „Két hétig az egész környék cápát evett” – emlékeznek vissza a helyiek az esetre. Közben persze igyekeznek nyugtatgatni: senki ne gondolja, hogy sok a veszélyes vízi állat errefelé, hiszen – mint állítják – a cápatámadásnak Máltán körülbelül annyi az esélye, mint hogy belecsapjon valakibe a villám.
A nagy fogásra egyébként a híres „kék barlangtól” nem messze került sor, egész pontosan egy, a partoktól néhány száz méterre fekvő kis sziget mellett. A szigetecske valójában teljesen megközelíthetetlen, hiszen tele van fel nem robbant bombákkal és máig veszélyes lövedékekkel. Az egykor itt állomásozó brit katonák ugyanis – kihasználva a békés célpont előnyeit – hadgyakorlataikon a partról rendszeresen tűz alá vették a sziklát, amely távolról pont úgy néz ki, mintha egy közeledő nagy hajó lenne. Ép eszű ember ma tehát nem valószínű, hogy a kis szigetre lépne, így aztán a helyi hatóságok madárrezervátumot alakítottak ki rajta, amely úgy látszik, ezen állatok egyetlen menedéke a környéken. A tengerparttól kissé eltávolodva ugyanis a kietlen pusztaságban rendre feltűnnek kisebb-nagyobb kőrakások – ezek amolyan vadászlesek, máltai módra. Egyéb vad híján a helyi vadászok ezek között a kövek között bújnak meg, s lőnek szinte bármire, ami elrepül felettük. Megtehetik, hiszen Máltán igencsak merésznek kell lennie annak a politikusnak, aki az európai elvárásoknak megfelelően szigorítani próbálná a vadászatra vonatkozó szabályokat. A halászokkal ellentétben a vadászok nagyon is odafigyelnek a politikai eseményekre, ráadásul ők nemcsak egyszerűen a közélet aktív szemlélői, hanem komoly nemzetközi botrányok okozói és mind az Eddie Fenech Adami vezette kormánypárt, mind az 1996-tól két éven át Alfred Sant vezetésével hatalmon lévő Munkáspárt legfőbb célcsoportjai. Máltai politikai körökben elfogadott vélekedés, hogy aki maga mellé állítja a hatezer – illetve az amatőrökkel együtt húszezer – vadászt, az a meglévő kis különbségek miatt megnyeri a választást. Jellemző egyébként, hogy a máltai politikai életben jelen lévő harmadik „erő”, a Zöld Párt mindössze a lakosság három százalékának támogatását élvezi.
Nem véletlen tehát, hogy Málta – kompromisszumképtelensége miatt sokszor bírált – uniós tárgyalócsoportjának egyik legfontosabb célja a vándormadarakra is válogatás nélkül lövöldöző vadászok érdekeinek védelme volt. Pedig a rigókra, vörösbegyekre, sőt az egyre veszélyeztetettebb gólyákra, gerlicékre, darázsölyvekre, kerecsensólymokra, fülemülékre tüzelő máltai vadászok már világviszonylatban is kimutatható kárt okoztak a madárvilágban. Hiába tehát a környezetvédők nemzetközi tiltakozása és lejárató képeslapkampánya, úgy látszik, a választások és az uniós népszavazás során a máltai kormányt éppen a szárnyasok mentették meg a mélyrepüléstől.