Nyár közepén még semmi jele nem volt az augusztus második felére beköszöntő tőzsdei rohammenetnek. A pesti tőzsdén második hete drágulnak a legfontosabb részvények. A kánikula ellenére is lehet élénk az üzleti forgalom – derült ki a pesti tőzsde közönsége számára. A részvényszekcióban nem voltak ritka napok, amikor tízmilliárd forint körüli üzletmenetet bonyolítottak a brókerek. A befektetők vásárlási kedve a hét utolsó kereskedési napján 13 milliárd forint fölötti forgalmat eredményezett. A kötések többsége délutánra esett, ami arra utal, hogy elsősorban a tengerentúli intézmények portfóliómenedzserei váltak aktívvá a térségünkben. A külföldi jelenlét erősödését jelezték a Magyar Nemzeti Bank második negyedévről szóló, pénteken publikált adatai is. Eszerint az állampapírpiacon csökkentették aktivitásukat a külföldiek, viszont a tőzsdei részvények iránt erősebb érdeklődést mutattak. A negyedév végén piacon lévő 7630,2 milliárd forintos állampapír-állomány 27 százalékát birtokolták külföldiek, szemben a három hónappal korábbi, 27,5 százalékos részesedésükkel. Száztíz bázisponttal növelték viszont részesedésüket a részvénypiacon. Június végén ez az arány már meghaladta a 72 százalékot. Ugyanebben az időszakban a háztartások majdnem ötmilliárd forinttal csökkentették részvényeik mennyiségét, 150 milliárd forintra.
Ha figyelembe vesszük a június vége óta bekövetkezett ezerpontnyi indexemelkedést, kiderül, hogy rossz döntés született a hazai háztartásokban. Az ötmilliárd forintnyi, eladott értékpapírtömeg ma 12,8 százalékkal érne többet. Mentségükre legyen mondva, az augusztusi száguldást az elemzők sem jelezték számukra.
Apad a Forrás
Hosszú idő után a múlt héten új társaság jelent meg a parketten. A kárpótoltaknak kreált Forrás Rt. mindjárt két sorozattal is megajándékozta a Budapesti Értéktőzsdét. Érdemi forgalom a törzsrészvények iránt mutatkozott, ugyanúgy, mint a csere idején. Az árfolyam valószínűleg csalódást okozott a jegycsere résztvevőinek, hiszen a csere idején a kárpótlási jegy tartósan 1200 forint fölött forgott a tőzsdén, míg a Forrás T sorozatú papírjai jellemzően névérték alatt forogtak az elmúlt napokban. A tendencia sem biztató: a hét végéig majdnem öt százalékkal süllyedt a kurzus. Minimális, kétszázezer forint alatti forgalomban öt százaléknál többet drágult pénteken az osztalékelsőbbségi – OE-vel jelzett – sorozat. Ez azonban inkább fricska a törzsrészvényt választóknak, mintsem valódi haszon, hisz így is húsz százalékkal kevesebbet ér a papír, mint a kárpótlási jegyek árfolyama volt a csere idején. Az utóbbi néhány nap azon piaci szereplők véleményét támasztotta alá, akik arra tippeltek, hogy a legnagyobb tulajdonos, a szavazatok több mint harminc százalékát birtokló Arago nyomott áron fogja felvásárolni a közkézen lévő papírokat. Ebben nem gátolja a nem egészen 18 százalékos szavazataránnyal rendelkező másik tulajdonos sem, a Dona Döme Kft. Ennek a tulajdonosnak sem érdeke, hogy árverseny alakuljon ki.
Pihen az EKB
A részvényárak erősödését a dollár magára találása is segítette. Az euró több hete gyengül az amerikai valutával szemben. A múlt héten felerősödött ez a folyamat, mert a tengerentúli fellendülés reményében megfordult a tőkeáramlás. Az európai kötvényekből amerikai és japán részvényekbe fektették pénzüket az invesztorok. Ennek eredményeként az euró csütörtökön négy hónapos mélypontra zuhant a dollárral szemben. Ekkor egy euró 1,09 dollárt sem ért, szemben a korábbi 1,2 körüli árfolyamokkal. Elemzők szerint a tőkeáramlás irányváltásában jelentős szerepet játszott a tekintélyes amerikai Conference Board gazdaságkutató csoport csütörtöki jelentése, amelyben a komplex konjunktúraindexük 0,4 százalékos javulását közölték. A júliusban végzett felmérések szerint az index értéke 112,5 pontra emelkedett, felülmúlva az elemzői előrejelzéseket. A tendencia azért kapott kiemelt hangsúlyt, mert a mutató negyedik hónapja halad emelkedő pályán. A kutatók tíz részmutató alapján számítják az összesített indexüket. E komponensek fele határozott javulásra utal, s legnagyobb optimizmust a részvényárak iránti várakozásokat kifejező alindex emelkedett. A Conference Board bejelentésének hatására a Dow Jones ipari index egyharmad százalékkal, a csúcstechnológiát képviselő iparágak részvényeinek adataiból számított Nasdaq Composite index pedig majdnem egy százalékkal javult.
Mindezek fényében meglepő bejelentést tett az Európai Központi Bank (EKB) a hét elején. A havonta két alkalommal megtartott tanácsülés csütörtökön esedékes fordulóját témahiány miatt lefújták. A sors szeszélye, hogy az euró éppen ezen a csütörtökön szenvedte el két év óta legnagyobb, napon belüli árfolyamesését. A testület következő ülése így garantáltan nem marad el, s talán azt a tanulságot is levonja a tekintélyes grémium, hogy semmiképp sem törölnek több ülésnapot.
Az EKB egy tekintetben lehet elégedett: az idén sikerült az inflációt a kívánatos mederbe terelni. Teljesült a központi bank alapításakor kitűzött cél: a pénzromlást az eurózónában két százalék alá szorították. Sokat segített ebben a legnagyobb tagállam, Németország, ahol augusztusban ugyan tartományonként 0–0,2 százalék közötti fogyasztói áremelkedés várható, de éves visszatekintésben az inflációt 1–1,4 százalék közötti sávban valószínűsítik.
Aki az európai gazdaság fejlődésére utaló biztató jeleket keresi, annak a brit adatokat érdemes tanulmányoznia. A londoni statisztikai hivatal pénteken közölt hivatalos, végleges adatok szerint a második negyedévben a szigetország GDP-je 0,3 százalékkal növekedett. A jelentés elismeri, hogy ezzel elmaradásban vannak a hosszabb távú előrejelzésekhez képest, de jónak ítélik az Európai Unió más tagállamainak teljesítményéhez viszonyítva.
Pénzéhes költségvetés
Leküzdhetetlennek látszó gond viszont az unió országainak többségében az államháztartási hiány kordában tartása. A legnagyobb figyelem e szempontból is a német gazdaságnak jut. A Handelsblatt című gazdasági lap a berlini statisztikai hivatalra hivatkozva azt közölte, hogy az első fél évben a GDP 3,7 százalékát tette ki az államháztartás hiánya. Így hiába eminens a legnagyobb uniós gazdaság az infláció fékezésében, ha a másik fontos feltételt, az eladósodottsági rátát nem képes az EU által megkövetelt három százalék alatt tartani. Tavaly 3,6 százalék volt ez az arány.
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!