Néhány hónapja elindult egy folyamat a délkelet-európai térségben, amely az olajipari cégek kisebb-nagyobb állami tulajdoni hányadának értékesítését tűzte ki célul. Ennek részeként privatizálták a horvát INA társaságot, és így kerülhetett sor a szerb Beopetrol 79,53 százalékos állami részének eladására is. Az első hírek arról szóltak, hogy a magyar Mol a szlovén Petrol társasággal együtt indul el a szerb társaság privatizációján, ám május közepén a Mol közölte, hogy önállóan adott be ajánlatot. Belgrádi illetékesek később közölték, hogy két érvényes megbízás érkezett a tenderre: az egyiket a Lukoil, a másikat a Mol adta. A versenyt a tegnapi bejelentés szerint a Lukoil nyerte 207 millió eurós ajánlatával; a Mol 187 millió eurót kínált.
Elemzők a tender nyertes személyének megnevezését követve közölték, hogy a Mol tőzsdei árfolyamát nem különösebben befolyásolhatja a sikertelen privatizációs kísérlet. A szakértők rámutattak, hogy sokkal fontosabb volt a horvát INA-tender, amit sikeresen magánosított a magyar cég. Az INA-ügylet nagyságrendjét és fontosságát mi sem mutatta jobban, minthogy a Novi list rijekai napilap az INA-ban rejtett növekedési lehetőségeket lát. A horvát lap szerint az INA a líbiai olaj szárazföldi feldolgozója és szállítója lehet. Az értesülést arra alapozták, hogy a horvát miniszterelnök a napokban látogatást tett a líbiai államfőnél, és közvetítő szerepet vállalt azért, hogy Tripoli bevezethesse olajtermékeit a nemzetközi piacra.
Tőzsdezárás után a Mol közölte, hogy bár sikertelen lett a Beopetrol- privatizációban történő részvételi próbálkozás, de a szerb piacon továbbra is jelen szeretnének lenni. A magyar cég kész bármikor a tárgyalások megkezdésére, amennyiben esetleg a Lukoillal nem sikerülne megállapodni.
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!