Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter átadta tegnap Budapesten az ország első tűcsere-automatáját. A minisztérium ártalomcsökkentési programjának részeként a Nyírő Gyula Kórház Lehel úti kerítésénél üzembe helyezett berendezés a főleg heroint használókat érintő közös tű használatából adódó fertőző betegségek – a hepatitis és a HIV-vírus terjedésének – megelőzését szolgálja.
Topolánszky Ákos, a tárca kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta: a program nem a droghasználatot hirdeti, fő célja, hogy ha valaki mégis a kábítószerhez fordul, akkor legyen esélye arra, hogy legalább fertőzés ne súlyosbítsa a droghasználatból eredő ártalmakat.
A korszerű ellátórendszerekkel rendelkező országokban, így az Európai Unió összes tagállamában évek óta eredményesen működik a hazánkban tavaly megindult tűcsereprogram. A tárca finanszírozásával most üzembe helyezett automata hatszázezer forintba került, egyéves fenntartási költsége pedig hétszázezer forint. A tervek szerint az idén a fővárosban még egy gépet üzembe helyeznek. Várhatóan Pécsre, Gyulára és Kecskemétre is telepítenek egyet-egyet. Az automatából húsz forintért lehet vásárolni egy steril fecskendőt, az anyag szűréséhez használatos filtert, valamint egy tisztítókendőt tartalmazó csomagot. A géphez tartozik egy saválló tároló is, amelybe a drogosok a használt fecskendőket dobhatják. Az államtitkár hozzátette: a tárca az idén összesen 1,7 milliárd forintot különített el a különféle szervezetek megelőző, felvilágosító és a kábítószer-fogyasztókat gondozó programjainak támogatására.
A rendőrség – a kábítószerügyi koordinációs bizottság tagjaként – részt vesz az ifjúsági tárca ártalomcsökkentési programjában.
Csendes László alezredestől, az ORFK bűnmegelőzési osztályvezetőjétől megtudtuk: amíg tíz évvel ezelőtt a százötvenet sem érte el a kábítószerrel való visszaélés miatt indult eljárások száma, addig tavaly ez a szám már több mint 4700 volt. A vizsgálatok nyolcvan százaléka fogyasztók ellen indult, aminek oka, hogy őket sokkal könnyebb észrevenni, megtalálni, mint a terjesztőket. Ezt igazolja az is, hogy a bejelentések jelentős része a lakosságtól érkezik. Az alezredes beszámolt arról is, hogy a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények folyamatos növekedése mellett ugyanakkor csökken a droghalottak száma, ami feltehetőleg az ártalomcsökkentési programnak is köszönhető. Amíg 2001-ben 37, 2002-ben 17, addig az idén eddig nyolc halálos áldozatot követelt a kábítószer, amelyek 99 százaléka heroin használatához volt köthető.
A drog bűnözésre gyakorolt hatása a szerek fajtája szerint elkülöníthető – mondta lapunknak Ritter Ildikó, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa. Míg a kokaint vagy az amfetamint használók az anyag hatása alatt követnek el bűncselekményeket, addig a heroinisták a szerre való pénz megszerzéséért. Ennek a folyamata úgy képzelhető el, hogy mivel a heroin erős fizikai függőséget vált ki a használóból, idővel mindennél erősebb lesz a szerhez való jutás szükségessége. Minden pénzét drogra költi, később már nem is dolgozik, eladja mindenét, majd ha módja van rá, családtagjai, ismerősei, barátai értékeit is pénzzé teszi egy-egy újabb adagért. Végül két pénzszerzési lehetősége marad: prostituáltként vagy bűnözőként szerzi meg az újabb dózisokra való összegeket. Utóbbinál a lopás, a rablás mellett nem riad vissza a gyilkosságtól sem.
Könnyű rászokni
A heroint a mákgubó gyantaszerű koncentrációjából, a ópiumból nyerik különféle kémiai eljárásokkal – közölte Zacher Gábor, a Péterfi Sándor Utcai Kórház toxikológusa. Intravénásan beadva a drogosnak 6-8-12 másodpercen belül úgynevezett flashélményben lesz része, „majd szétdurran az agya”. Ezt hirtelen pupillaszűkület követi, majd a tudatállapot beszűkülése, és a légzés minimális szintre csökkenése. Ha túllövi magát a használó, akkor le is állhat a légzés, és meghal. Ha nem, két-három óra múlva elkezd tisztulni a tudata. Mivel egy-két, egymást követő használat után már jelentkeznek az elvonási tünetek – erős ízületi fájdalom, hasi görcsök, hányinger, nyáladzás –, így akár ennyitől is függővé válhat a drogos. (S. T.)
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!