Előítéletek szorításában

Mihail Kaszjanov személyében kilenc év után látogat Budapestre orosz kormányfő, s ez a tény már önmagában árulkodik arról, hogy a hosszú pangást követően a normális mederbe zökkentek vissza a magyar–orosz kapcsolatok. E kétségkívül örvendetes tény rögzítése után azonban remélhetőleg immár a kétoldalú viszony tartalmi elemei állnak majd a középpontban, az elhúzódó örvendezés, a szép szavak és a meleg kézfogások után ugyanis e téren még nagyon sok a tennivaló.

Oroszország és Magyarország között mára minden olyan kérdés rendeződött, amely hosszú időn keresztül zavarta a kétoldalú kapcsolatokat – szögezték le a minap Moszkvában a ma kezdődő látogatás hivatalos bejelentésekor. Szó mi szó, Kaszjanov elégedett is lehet, hiszen a vitás kérdések, például az adósság rendezése vagy a rudkinói katonai emlékhely megnyitása az orosz fél által megszabott feltételek mellett történt. A tavaly december óta történtek is összhangban vannak a moszkvai sajtóértekezleten az orosz miniszterelnök által kifejtett elvárásokkal. Kaszjanov akkor felvázolta Moszkva céljait. Eszerint az orosz befektetők részt vesznek majd a magyar stratégiai ágazatok, az energetikai és petrolkémiai ipar közeli privatizációjában, aktivizálják az együttműködést a haditechnika terén, orosz vállalatok is szerepet kapnak a budapesti metró építésében. Azóta egyre többször hallani, hogy a Mol gázüzletágáért folyó verseny egyik legnagyobb esélyese a Gazprom, s orosz cégek kezébe kerülhet a Dunaferr és a Pick is, a metróépítésben való részvétel pedig majdhogynem kész tény. Moszkva tehát eléri, amit akar, míg a másik oldalon a mérleg serpenyőjében szinte semmi. A baj az, hogy a politikai kapcsolatok egy ideje érő javításán kívül még önmagának sem nagyon fogalmazott meg elvárásokat a magyar külpolitika.
A két ország politikai érdekérvényesítő képességének hatékonysága közötti különbség eltérő mértékű, a politikai súlyt figyelembe véve is szembetűnő. Ennek gyökerei messze nyúlnak vissza. Ha a Fideszre azt lehetett mondani, hogy – nemegyszer az orosz fél viselkedése által is táplált – történelmi fóbiák kötötték meg a kezét, akkor az MSZP-t a nosztalgia bilincseli meg. Ráadásul a szocialisták révén belpolitikai témává vált a kampányban a magyar–orosz viszony kérdése is, s az ebből fakadó teljesítési kényszer tovább szűkíti a kormány mozgásterét. Ezen a helyzeten kellene először is túllépni. Csakis a kétoldalú kapcsolatok javát szolgálná ugyanis, ha e viszonyt mindkét oldal – az orosz is – minden résztvevője ideológiáktól, régi reflexektől lecsupaszítva kezelné. Csak remélni lehet, hogy ennek első jele a készülő magyar kulturális évad Oroszországban vagy az oktatási együttműködés erősítése. Eredményre persze csakis akkor lehet számítani, ha a külpolitikai gondolkodásunk is felnő e korántsem egyszerű feladathoz, ha a fóbiák után a nosztalgiáktól is mentesülve, a felek egyenrangúságára, a kölcsönös előnyökre épülő kapcsolatrendszere a magyar diplomácia egyelőre nem nagyon látszó, átgondolt keleti politikájába illeszkedik.
A politikai kapcsolatok normalizálása után elsőrendű feladat a viszony stabilizálása, a gazdasági, kereskedelmi, valamint a kulturális, oktatási relációk erősítése. Mindehhez járul a kapcsolatrendszer alapvetően új elemeként Magyarország közeli uniós tagsága, amelyből eredő kötelezettségeinkhez hozzá kell igazítani a kétoldalú viszonylatban érvényben lévő egyezményeket is. Csatlakozásunk a magyar várakozások szerint nem hatnak majd negatívan, de mindenképpen új kihívások elé állítják kereskedelmi kapcsolatainkat. Elég a vámtarifák változásaira vagy az uniós szabályozás más elemeire gondolni, de az is tény, hogy az orosz cégek is más nagyságrendben gondolkodnak az EU-tagságunkig és az azt követő időszakban. A politikai párbeszéd élénkülésének hozadékaként a mostani tárgyalások előtt előszeretettel emlegetik, hogy az év első hat hónapjában 39 százalékkal növekedett az Oroszországba irányuló magyar export. Ez a trend valóban örvendetes, a számok ismeretében azonban mindezt a maga helyén kell kezelni. A félévi 272 millió dolláros nagyságrend ugyanis siralmas az e relációban 34 százalékkal szintén megnőtt importunk 1354 millió dollárjához viszonyítva. Az arányok javításához az energiahordozók importjából adódóan továbbra is rendkívül negatív szaldó arányainak minimális megváltoztatásához a jelenleginél keményebb marketingszemléletre van szükség magyar részről. Fontos lenne például minél több oroszországi közvámraktár létesítése, amellyel a piac közelébe lehetne helyezni a termékeket, ám a továbblépés alapja az árustruktúra felülvizsgálata. Exportunk harmadát továbbra is az élelmiszer és ital adja, a feldolgozott termékek aránya pedig 50 százalék, míg a gépi berendezések kivitele rendkívül alacsony. Örvendetes próbálkozás ezért a Rába és a Kamaz alakuló együttműködése vagy a Transelektro puhatolózásai. Új lehetőségek nyílnak az építőipar előtt is. Minőségi előrelépést jelentene az is, ha nem csupán az orosz tőkebefektetések fogadtatásáról beszélne végre a diplomácia, hanem arról is, hogy hasonló tőkeexport nélkül álom marad a külkereskedelmi passzívumunk csökkentése. Ehhez azonban szemléletváltásra van szükség, s ebben még a mai tárgyalópartnertől is van mit tanulni.