Néhány nap alatt leszerelik Körmenden a gépeket, és a szombathelyi központba szállítják azokat. Az MSC Hungary Kft. szombathelyi üzemében 107 embert foglalkoztatnak tovább, és autóbusszal szállítják őket a vasi megyeszékhelyre. A cég kifizeti a 370 munka nélkül maradó dolgozóknak a törvényesen járó végkielégítéseket – mondta az MTI-nek Doktorné Németh Margit gazdasági igazgató.
A kft. szeptemberben százmillió forintos munkahelymegtartó támogatást kapott a munkaügyi tárcától, így az őriszentpéteri cipőfelsőrész-készítő üzem továbbra is termelhet, a beledi üzemet azonban szintén napokon belül bezárják, csupán a meglévő rendeléseket gyártják le. A kormány 190 millió forintot biztosított a térségnek munkahelyteremtésre, így kilencvenmillió forinton kell osztoznia négy városnak.
A körmendi üzem felszámolását egy ingatlan tulajdonjogi vitája is elősegítette, ugyanis a Batthyány-kastélyban levő terület egy bírósági döntés után újból a kincstár tulajdonába került. A bizonytalan tulajdonjogi helyzet miatt a kft. nem vállalta az épület korszerűsítését.
Az MSC Hungary Kft. 1992-ben még 2700 embert foglalkoztatott Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében.
Bedes István polgármester lapunknak elmondta: 470 embert bocsátottak el, s mivel a Styl Rt. is bezárt, hatszáz fővel nőtt a munkanélküliek száma Körmenden. Az önkormányzat húsz, a városban működő cégek további 230 embert tudnak közülük foglalkoztatni. Abban az esetben, ha a Földalapkezelő Kht.-vel megállapodnak az ipari park létrehozásáról, 150–s200 munkahelyet tudnak teremteni – tette hozzá a polgármester.
A nyugati határvidéken egyre több üzemet zárnak be a tulajdonosok, a munkahelyteremtő alap pedig nem nyújt kellő fedezetet a probléma rendezésére.

Kocsis Máté: Az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal