Újabb polgári per a zuglói IKEA ellen

Továbbra sem egyeznek a zuglói IKEA és a környékén élők nézetei a tavaly áprilistól novemberig tartó építkezés zajáról – derült ki tegnap azon a tárgyaláson, amelyen tizennégy felperes jogi képviselői vitáztak a svéd lakberendezési cég ügyvédjével. Ez rövid idő alatt már a második per, amelyet az áruház ellen indítottak az Örs vezér tere közelében lakók.

Sellei Andor
2003. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint arról lapunk már beszámolt, több pert is indítottak a zuglói IKEA mellett lakók az áruház ellen, mivel úgy vélik, a tavalyi épületbővítés idején nemcsak nappal, de éjjel is gyakran zavarta őket a munkával járó robaj. Az első per tárgyalását szeptember végén tartották. Ott mindkét fél előadta nézeteit a zaj idejéről és folyamatosságáról. Míg a felperesek szerint a kivitelező ASA Kft. általában éjjel is dolgozott, az IKEA ügyvédje ezt cáfolta.
A tegnap kezdődött második perben már bizonyítékokról is elhangzottak félmondatok. A 14 felperes úgy vélekedett, megsértették a pihenéshez, egészséghez és a nyugalmas élethez fűződő jogukat. Ügyvédjeik állították, hogy az életkörülményeikben megzavart emberek idővel nyugtalanok, ingerlékenyek lettek, és ez befolyásolta például teljesítményüket a munkahelyükön. Mindezek bizonyítására tanúmeghallgatásokat kértek a bíróságtól, és jelezték, hogy rendelkeznek fénykép- és videofelvételekkel, amelyek az éjszakai munkák tényét igazolják.
Ezzel szemben az alperes a kereset elutasításáért folyamodott. Az IKEA-t képviselő ügyvéd közölte, hogy a munkák megkezdése előtt az önkormányzat hatástanulmányt készíttetett. Ebből kiderült, hogy az Örs vezér tere környékén az óriási forgalom miatt amúgy is nagy az alapzaj. Egyébként pedig – tette hozzá az alperes jogi képviselője – éjszaka nem dolgoztak a munkások, vagy ha igen, akkor az nem járt rendkívüli zajjal. Ha pedig mégis járt volna, azt az ott lakóknak el kell viselniük, mivel ez a már említett tanulmány szerint a helyszín sajátosságai közé tartozik – jegyezte meg az ügyvédnő. Az alperes kifogást emelt a tanúk ellen is, mivel azok jórészt a környéken laknak, vagy családtagok, így érdekükben állhat, hogy a felperesek nyerjenek. A tárgyaláson a kivitelező ASA Kft. ügyvédje bejelentette a cég beavatkozási szándékát az alperes mellett. A bíró kérésére bemutatták a szerződést, amely a munkák elvégzésére jogosította fel az építőipari vállalkozást. A felperesek képviselői bele kívántak tekinteni a megbízásba, a bíró azonban ezt nem engedélyezte.
– A bíróságnak a bizonyítékok alapján el kell döntenie, hogy megvédi-e a felperesek személyhez fűződő jogait – nyilatkozta lapunknak a tárgyalás után Biczi Tamás és Tuzson Bence, a felperesek két jogi képviselője. – Ha viszont az IKEA gazdasági magánérdekeit részesítik előnyben, akkor ezentúl az Örs vezér teréhez hasonló forgalmas helyeken élőknek mindent el kell viselniük, mert történetesen nem kertvárosban laknak.
Megkeresésünkre sem az ASA Kft., sem az IKEA ügyvédje nem kívánt semmit hozzáfűzni a tárgyaláson elhangzottakhoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.