n Zivkovics Natália
Hasonló a helyzet az 1996-os miniszteri kinevezéséhez: gyengülő gazdaságban, elődje lemondását követően került a bársonyszékbe. Nincs déja vu érzése?
– Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni. Persze vannak hasonlóságok. Most sem én kezdtem a ciklust a miniszteri poszton, bevallom, nem is készültem a váltásra. Váratlanul ért.
– Nem azért vállalta a politikai államtitkárságot, mert tudta: Csehák Judit csak egy évig marad, és az jó pozíció az előretöréshez?
– Nem. Akkor sokat gondolkodtam, hogy elvállaljam-e a felkérést az államtitkári posztra. Csehák Judit miatt döntöttem így, akivel régóta szoros munkakapcsolatban vagyok, és akitől sokat tanultam. Sajnálom, hogy kivált a csapatból.
– Nem bántja, hogy a Horn-kormány után most sem elsőként kapott bizalmat a tárca vezetésére?
– Nem látok ebben sem végzetszerűséget, sem különlegességet. 1994-ben kérdéses volt, hogy ki kezdje a tárca irányítását. Az én nevem is felmerült. Akkor a párt ügyvivője voltam, és magam is célszerűnek tartottam, hogy inkább egy új ember kerüljön a bársonyszékbe. Az élet aztán úgy hozta, hogy Kovács Pál nem vállalta a stabilizációs intézkedéseket, ezért került sor a váltásra. 2002-ben a miniszterelnök sokféle szempont szerint választott. Rutinos, tapasztalt embert akart a bonyolult feladatra, s az is szerepet játszott a döntésénél, hogy szeretett volna a kormányban több nőt látni. Hozzáteszem, hogy Csehák Judittal együtt kért fel bennünket a tárca vezetésére, nekem pedig nem volt derogáló mellette dolgozni.
– A Horn-kormány idején elődje nem vállalta fel a Bokros-csomag intézkedéseit, ön viszont igen. Miként emlékszik például a fogmegtartó kezelések ingyenességének megszüntetésére, vagy arra az elképzelésre, amelynek nyomán fizetniük kellett volna a betegeknek, ha nem a lakhely szerint illetékes kórházba vagy szakrendelőbe mennek? Ezek nem éppen a jóléti rendszerváltást szimbolizálták.
– Nem én voltam a miniszter, amikor ezek a döntések születtek, de ettől függetlenül én is vállalhatónak tartottam azokat. Döntenünk kellett akkor: vagy a járóbeteg-ellátásban vezetünk be széles körű hozzájárulást, vagy pedig a fogászat területén szűkítünk. Az utóbbit választottuk, hiszen Európában sehol sincs benne a kötelező biztosítási csomagban ezeknek az ingyenessége. Az más kérdés, hogy az előző kormány idején a térítésmentességet visszaállították, csakhogy a fedezetet már ennek a kormánynak kellett hozzá biztosítani.
– Mai fejjel sem döntene másképp?
– Ha ugyanabban a helyzetben, ugyanazokkal a kihívásokkal találkoznék, akkor valószínűleg ugyanazt tenném, mint 1996 és 1998 között. Nincs okom arra, hogy a döntésekből bármit is megbánjak. Az viszont szomorú, hogy mindenki elfelejti: akkor dolgoztuk ki az új egészségügyi törvényt, megcsináltuk a nyugdíjreformot, és elindítottunk egy gépcsereprogramot – például a röntgengépek esetében –, kár, hogy ezt a Fidesz gyakorlatilag leállította.
– A közvélemény-kutatások szerint az emberek egyre kevésbé hisznek abban, hogy önök valóban jóléti rendszerváltást valósítanak meg. Ön hisz ebben?
– Részben már megtörtént egy irányváltás, amelyben a legszegényebbekre koncentrálunk. Emeltük a mindenkihez eljutó családi pótlékot, karbantartjuk a rendszeres gyermekvédelmi támogatás értékét, ugyanakkor nem változtattunk a családi adókedvezmény rendszerén. De az elmúlt 15 hónapban számos társadalmi csoport helyzetén javítottunk. S még hátra van több mint 2 és fél év a ciklusból. Előre nem tudom megmondani, hogy lesznek-e olyan elemei a kormányprogramnak, amelyek megvalósítását csak elkezdjük, de a befejezése áthúzódik. Mégis optimista vagyok.
– Az embereknek a jóléti rendszerváltás ígérete azt jelentette, hogy több pénz kerül a zsebükbe, többet tudnak vásárolni a boltban, nem okoz majd nekik gondot a gyermekek iskoláztatása, a gyógyszerek kiváltása. Ön szerint ezt érzik ma?
– Nagy egyenlőtlenségek vannak a társadalomban, sokak helyzetén kell javítani. Azt gondolom, hogy javítottunk is, hiszen anélkül nem jött volna vissza közel kétezer ápolónő a egészségügybe. Nem azért döntöttek így, mert a kormány szépen mosolygott rájuk, hanem azért, mert sokat javítottunk a bérezésükön. Jövőre is a legrászorultabb rétegek, az idősek és a nagycsaládosok élveznek majd kiemelt figyelmet a költségvetésben. Nem fogunk tudni bérben annyit előrelépni, mint amennyit tavaly az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés idején. Nem lehet ugyanis egyszerre mindent megtenni. Persze, hogy az emberek azt értékelik, ha több pénz van a zsebükben. De azt is fontosnak tartják, ha nyíltan és őszintén megmondjuk: most volt egy jelentős előrelépés, de a folytatásban olyan szakasz következik, amikor meg kell alapozni a jóléti fordulat további lendületét.
– Menjünk végig néhány konkrét ígéreten! Ingyen szív- és csontritkulás elleni gyógyszert ígértek. Ebből annyi valósult meg, hogy néhány koleszterinszint-csökkentő olcsóbb lett, miközben többnek felment az ára.
– Az a választási füzet, amiben ezt ígértük, rövid mondatokat tartalmazott, amelyek a döntések irányát jelölték meg. Azt sosem mondtuk, hogy minden szívgyógyszer ingyenes lesz.
– Az „ingyenessé tesszük a szívgyógyszereket” megfogalmazás ön szerint mit jelent?
– Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy további támogatást tudjunk nyújtani. Az viszont nyilvánvalóan képtelenség, hogy a különleges, új fejlesztésű szívgyógyszereket is teljesen térítésmentesen adjuk. Ez sehol a világon nem lehetséges, még a leggazdagabb országokban sem. A szívgyógyszerek esetében egyébként attól is függött az egyes termékek támogatásemelése, hogy a gyógyszergyártók mennyivel csökkentették áraikat.
– Nem védem a gyártókat, de szakértők is jelezték, hogy ez képtelen ígéret, nem más, mint a választók megtévesztése…
– Ha a gyártók belátnák, hogy egy év alatt nem lehet két év üzleti tervét teljesíteni, akkor most más lenne a helyzet. Előrébb tartanánk, ha nem kellett volna miattuk több tízmilliárdnyi pluszpénzt fordítani a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatására.
– Hűségjutalomként négyévente egyéves bért ígértek az ápolóknak. Eltelt másfél esztendő, és sehol semmi, ráadásul jövőre sem számolnak ennek az ígéretnek a teljesítésével. Mikor kaphatják meg a pénzt az ápolók?
– Reményeim szerint a ciklus végéig mindenkinek kifizetjük ezt a juttatást.
– Az érintettek így „elveszítenek” két évet, azaz féléves keresetüknek megfelelő összeget?
– Kiderült többek között, hogy az ágazaton belül sincs egyetértés például arról, hogy az ápolói hűségjutalom pontosan kinek járjon. A költségvetés teljesítőképességén túl a másik érv a halasztás mellett, hogy meg kívánjuk teremteni a feltételét egy olyan nyugdíj- vagy egészségpénztárnak, ahol az érintettek – saját döntésük alapján – befektethetik az így kapott pénzt. Ha javul a gazdaság teljesítménye, akkor azt sem zárom ki, hogy jövő év végén hozzákezdjünk a hűségjutalom kifizetéséhez.
– A nyugdíjasok 2004-ben kapnak ugyan 53–54. heti nyugdíjat, de nem gondolja, hogy miközben egyik kezükkel adnak, a másikkal visszavesznek a távfűtés, a gyógyszer, az élelmiszer és a közlekedés áremelésével?
– Az idén és jövőre is növeljük a nyugdíjak reálértékét. Az ön által is említett és más intézkedések jelentik a többletet, amelyek önmagukban 130 milliárd forintot igényelnek. Tehát komoly előrelépés várható. Igyekszünk majd más intézkedésekkel – például a közgyógyellátás rendszerének újragondolásával – is segíteni az időseket.
– Úgy vette át a tárca vezetését, hogy parázs viták zajlanak a legfontosabb ágazati érdek-képviseleti szervezetekkel és a köztestületekkel. Nem fél, hogy elhatalmasodik az elégedetlenség?
– Az orvos- és gyógyszerészkamarával, valamint a Cser Ágnes vezette ágazati szakszervezettel valóban voltak nézeteltérések. De találkoztam már ezeknek a szervezeteknek a vezetőivel, és úgy érzem, hogy oldódik a korábbi feszültség. Arról se feledkezzen meg, hogy vannak más meghatározó szervezetek is, például a Motesz, a Kórházszövetség vagy az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, amelyekkel folyamatosan jó a kapcsolatunk.
– A választási kampányban az egészségügyi reformot nevezték az egyik legfontosabb vállalásnak. Jelentős összeget fordítottak ugyan a kórházak adósságának rendezésére, ám ezzel a valós problémát nem oldották meg. Elfogadtak egy kórháztörvényt is, a hatalmas magántőkének azonban híre-hamva sincs. Ez volna a reform?
– Lépésről lépésre haladunk. Olyan célrendszerben gondolkodunk, amelyben a betegek és az ellátó személyzet a maihoz képest jobban érzik magukat, az ellátások jobb minőségűek, a rendszer pedig átláthatóbb.
– A betegek egyelőre csak azt látják: tömeg van a rendelőkben, az orvosok pedig beszedik a hálapénzt. Ők mikor tapasztalnak majd mást?
– Folyamatosan, ahogy a gazdaság teljesítőképessége engedi. Az élet bebizonyította, hogy nagyobb változásokhoz az uniós többletforrásokra és a magántőke szabályozott megjelenésére is szükségünk lesz. Ilyen horderejű változást nyilván nem lehet úgy elérni, hogy egyszerre számtalan intézkedést teszünk, mert abból csak kuszaság lesz. Ez hosszú folyamat. Nem véletlen, hogy annak a programnak, amit a kormány e tekintetben vállalt, „az egészség évtizede” a címe. Minden évben ki kell választani néhány fontos lépést.
– Mik lesznek ezek jövőre?
– Egyik legfontosabb célunk, hogy erősítsük a közpénzek felhasználásának ellenőrzését, a másik a betegtájékoztatás fejlesztése. A regionális ellátásszervezés javítása is fontos, és már említettem a gyógyszerár-támogatási rendszer halaszthatatlan átalakítását is.
***
Kökény Mihály:
1950. április 5-én született Budapesten. Diplomáját 1974-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szerezte. Ezután öt éven át az Országos Kardiológiai Intézet tudományos segédmunkatársa, 1979-ben belgyógyászati szakvizsgát tett. 1979 és 1986 között az Egészségügyi Minisztériumban dolgozott főelőadóként, majd osztályvezetőként. Közben 1981-ben kardiológus szakorvosi vizsgát tett. 1986-tól 1988-ig a Miniszterelnöki Hivatal társadalompolitikai főosztályvezetője, ő irányította az első magyar egészségmegőrzési stratégiai program kidolgozását. 1988 és 1990 között szociális és egészségügyi miniszterhelyettes. 1994. július 15-től a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára, 1985 óta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője. Alapító tagja a Magyar Orvosi Kamarának. Az MSZP munkájában 1990 után mint a parlamenti frakció szakértője vett részt, majd 1991-ben belépett a pártba. 1992-től 1994-ig a Magyar Szocialista Párt egészségüggyel és szociálpolitikával foglalkozó ügyvivője. Az 1994. évi országgyűlési választásokon mandátumot szerzett. 1996. december 15-én kinevezték népjóléti miniszterré. 2002-től az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára, 2003. szeptember 15-től egészségügyi, szociális és családügyi miniszter.
origo.hu
Jordán Tamás elmondta, mit gondol arról, hogy Magyar Péter őt is megsértette
