A művészi hazugság igazsága

A világhírű svéd író, az 1938-ban született Torgny Lindgren ötödik magyarul megjelent regénye, A tüdőkása a német származású amerikai író, Kurt Vonnegut Macskabölcső című abszurd regényének távoli rokona. Lindgren is, akárcsak Vonnegut, szervesen ötvözi a már-már naturalista valósághűséget a képtelenségig fokozott „valóságbukfencekkel”. A svéd író egyedi stílusának sajátossága ezenkívül a vérbő, népies, falusias humor, ami a legváratlanabb pillanatokban csap át saját, filozofikusan fekete fonákjába. Az összetett nyelvezet magyar megfelelőjének megteremtése önálló írói, mi több, költői bravúrok teremtésére ösztönözte a skandináv nyelvek műfordítóját, Jávorszky Bélát, aki tőle várható mesterművet alkotott A tüdőkása magyarításakor is.
A regény szellemes kerettörténetében megismerünk egy újságírót, aki az északsvéd tartományokból küldi a fővárosi lapnak híreit és tudósításait. E vidék élesen eltér attól képtől, ami Svédországról, a jóléti társadalomról először eszünkbe jut.
Lindgren Észak-Svédországában szegény és nyomorszagú, mégis kedélyes, patriarchális faluközösségek léteznek, ahol a második világháborút követő években a tüdővész és a görvélykór szedte áldozatait. E környék egyik ételkülönlegessége az úgynevezett tüdőkása – mintha a tüdős hurka töltelékét nem töltenék bélbe, hanem afféle „szegény-rizibiziként” tálalnák föl. A regénybeli fővárosi lap főszerkesztője egyszer csak hazugnak nevezi a tudósítót, s eltiltja a lapbéli szerepléstől. Egyrészt, mert nem ismeri ama másik, Zola-regényekbe illő Svédországot. Másrészt, mert az újságíró, humanista üzenetének nyomatékosítására, expresszív nevű, fiktív falvakat, vidékeket is kitalált, és a valóságban meg nem történt tragédiákat is hírként, tudósításként, tényfeltáró riportként közöltetett az újságban. A tudósító, bár mélyen elítéli a főszerkesztő szűklátókörűségét, amely képtelenné teszi őt a művészi hazugság minden másnál szebb igazságának fölismerésére, mégsem vitatkozik. Kedvező anyagi körülményei lehetővé teszik, hogy akár élete végéig ne kelljen dolgoznia.
Ám az író százéves korában, egy észak-svédországi falusi szeretetotthon lakójaként hirtelen észreveszi, hogy rajta nem fog a kor, sőt úgy érzi, mintha napról napra fiatalodna, ami annak a jele, hogy küldetése van e világban. Amikor megtudja, hogy a fantáziátlan főszerkesztő elhunyt, újrakezdi munkáját. Érzékletes, regénybeli regényt kerekít egykori tudósításainak részben maga teremtette, részben létező elemeiből. A való világot benépesíti bizarr hősökkel, akik a tüdővész ellenszerét, egyben az általuk mindennél jobban megszeretett tüdőkása legtökéletesebb variánsát keresik. Valójában az élet értelmét, az emberiség földi küldetésének kincsét kutatja a gümőkór iránt immunissá lett muzikális falusi tanító és az írói fantázia különös játékaként Észak-Svédországba menekített, szenilis és amnéziás bácsikává szelídült nemzetiszocialista háborús bűnös is. A regénybeli regény hősei, Észak-Svédország minden valódi és fiktív tartományát végigjáró Odüsszeia után több mint tragikomikus, abszurd módon távoznak az árnyékvilágból. A regénybeli író története véget ér: egyszerre találja meg a vikingek kincsét és az igazságot mindenkinél hitelesebben föltáró írói magatartás fényes igazolását. Ha úgy tetszik, egy remekműben, Torgny Lindgren A tüdőkása című regényében.
(Torgny Lindgren: A tüdőkása. Fordította: Jávorszky Béla. Széphalom Könyvműhely, Budapest 2003, ára: 1600 Ft.)