Magas rangú amerikai katonai küldöttség látogathatott el tegnap Kína nagyszabású űrprogramjának pekingi irányító központjába. Az amerikai delegációt maga a vezérkari főnök, Richard Myers tábornok vezette, személyében egyébként először tehette be lábát külföldi abba a hipermodern épületegyüttesbe, amelyből tavaly októberben Kína első emberes űrutazását irányították. Akkor az elemzők egyértelművé tették: azzal, hogy a nagyhatalmi státusra pályázó távol-keleti ország embert küldött a világűrbe, új korszak vette kezdetét az űrkutatásban.
A kínai programnak csupán első lépcsője volt a tavalyi űrutazás, amelynek során Jang Li-vej Föld körüli pályára állított Szencsou-5 űrhajójával egy teljes napot töltött az űrben, majd épségben visszatért a Földre. Myers delegációja erről a sikeres vállalkozásról tekinthetett meg most videofilmet azon a bázison, amelyet az amerikai AP hírügynökség tudósítója a NASA pasadenai űrközpontjának csúcstechnológiát felvonultató irányítóközpontjához hasonlított.
Az AP a látogatás kapcsán egy pekingi újságot idézve arról is beszámolt, hogy Kína jövőre újra embert küld a világűrbe, ezúttal nem is egy asztronautát. A technológia Peking számára adott. Az űrhajósokat szállító kabint és az azt levegőbe emelő hordozórakétát a kínaiak az orosz Szojuz technológiájára építették, csak éppen hozzáadták ehhez saját fejlesztéseiket, így a kínai űrhajó Föld körüli pályán maradó része mini űrállomásként üzemel majd, amely képes mind az orosz technológiájú hajókat, mind pedig az amerikai űrsiklókat fogadni.
Ha még az amerikai Columbia űrrepülőgép tavalyi katasztrófájával ez nem mindenki előtt vált volna világossá, tavaly októberben egyértelmű lett, hogy a NASA világelsősége az űrkutatás terén egyáltalán nem megkérdőjelezhetetlen. Ráadásul Amerikának, ellentétben az oroszokkal és a kínaiakkal, a földre parancsolt űrsiklók mellett jelenleg nincs olyan űreszköze rendszerben, amellyel embert juttathatna a világűrbe. Igaz, a NASA szakemberei nem is az efféle eszközökkel végrehajtható emberes űrrepüléseket részesítették előnyben az utóbbi évtizedben. Inkább az olyan, űrhajósokat nem igénylő küldetéseket, amilyen például az elmúlt napokban látványos eredményeket produkáló Spirit marsjáró.
Úgy tűnt tehát, nem az emberes űrrepülések fejlesztése volt az elsődleges cél a NASA-nál, egészen az elmúlt napokig, amikor is a Fehér Ház tisztviselői a sajtónak kiszivárogtatták, George W. Bush arra készül, hogy bejelentse, Amerika embert küld a Marsra.
Ehhez azonban – a többletforrásokon kívül, amelyeket az amerikai elnök tegnapi bejelentése után a NASA minden bizonnyal meg is kap – új technológiára is szükség van. Olyanra, amivel az amerikaiak a hatvanas években kifejlesztett Apollo-program során kísérleteztek utoljára (e programnak volt akkor csúcspontja a Holdra szállás).
George W. Bush elnök most az amerikai űrhivatalt forrásainak nagy volomenű átcsoportosítására utasította. Legfőképp olyan új űrjármű kifejlesztésére kell a NASA szakembereinek összpontosítaniuk, amely tulajdonképpen az Apollo-program során használatos járművek XXI. századi megfelelője lesz, és amely képes arra, hogy eszközöket és legénységet juttasson előbb a Holdra – ahol az elnök és tanácsadóinak víziója szerint állandó bázis épül majd –, illetve később a Marsra. Az új amerikai űrhajó prototípusának első, egyelőre asztronauták nélküli repülését 2007-re tervezik, miközben az űrsiklóflottát az elkövetkező négy-öt évben fokozatosan kivonják a forgalomból.
A döntés persze nem most született meg. A NASA-nál egy szakértői csoport már tavaly márciusban, a Columbia katasztrófája nyomán olyan anyagot hozott nyilvánosságra, amely az Apollo-technológia felújítását javasolja. A hidegháború amerikai űrprogramjának legendás járművét az anyag „rendkívül sikeres, ellenálló és robusztus rendszer”-nek nevezte, amely „rendkívül nagyfokú biztonságot nyújtott a személyzetnek”. Az nem titok, hogy a NASA szakemberei tavaly tavasztól intenzív kapcsolatban álltak a Fehér Ház magas rangú tisztviselőivel, sőt az elnökkel is, a megbeszéléseknek pedig egyetlen célja volt, miként lehetne új távlatokat adni a hidegháború lezárása után kevésbé látványos (ám nem kevésbé hasznos!) eredményeket produkáló amerikai űrkutatásnak.
Az űrsiklóflotta elöregedése és a belé vetett bizalom elvesztése azt is jelenti, hogy a NASA a következő pár évben minden eddiginél jobban rá lesz utalva európai, orosz és japán partnereire, akik saját rakétatechnológiájukkal oldják majd meg a Föld körül keringő Nemzetközi űrállomás friss legénységgel és utánpótlással való ellátását.
Ezen belül is figyelemre méltó Európa felzárkózása az űrkutatásban. Az európai technológia nemcsak hogy kisegítheti most a
NASA-t, hanem hosszú távon az amerikaiak legkomolyabb riválisává válhat a Bush-bejelentés során minden bizonnyal felerősödő versengésben. Mert az Apollo-programhoz való viszszatérés nem csupán technológiai váltást jelenthet az amerikai űrkutatásban, hanem szemléletbelit is, amelynek nyomán, csakúgy, mint a hidegháború során, a kooperáció helyett a versengés részesül majd előnyben.
Alig egy hónappal ezelőtt a világ más pontján lezajlott egy másik, űrkutatással kapcsolatos amerikai vizit is. Ekkor Sean O’Keefe, a NASA főnöke az Európai Űrhivatal (ESA) hollandiai tesztlaboratóriumába látogatott. Noordwijkban az ESA illetékesei O’Keefenek Európa új büszkeségét, az ATV nevű teherűrhajót mutatták be, amelynek feladata utánpótlás szállítása lesz a nemzetközi űrállomás számára. A beszámolók szerint a NASA elnökének első kérdése ez volt: mekkora lesz az új európai űrhajó az Apollóhoz képest?
A válaszból kiderült, bizony nagyobb. Sőt, az ATV-nek háromszor akkora teherbefogadó képessége van, mint a most használatos orosz Progressz-M teherűrhajónak. Ráadásul az ATV-t immár nem orosz hordozórakéta állítja majd pályára, hanem Európa saját fejlesztésű Ariane–5 rakétája, amellyel tavaly cserélték fel a korábbi, kisebb Ariane–4 technológiát (a rakétákat Francia Guyanából indítja az ESA).
Az ESA azt sem rejti véka alá, hogy az ATV-nek csupán kezdetben lesz feladata a nemzetközi űrállomás kiszolgálása. A későbbiekben az ESA a teherűrhajót más, grandiózusabb küldetésekre szeretné felhasználni. Éppúgy, ahogy a Szojuz a Progressz legénységet is szállítani képes változata, ilyen átalakítás az ATV-n is elvégezhető. Kevésbé ismert tény ugyanis, de Európa éppúgy megcélozta a Holdra és Marsra szállást, mint Amerika. Az ESA már két éve közzétette Auróra névre keresztelt tervét (erről részletesebben a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának január 10-i számában olvashatnak), amely konkrét időpontokat tartalmaz a jövőbeli Holdra és Marsra szállások európai ütemtervéről. Az elképzelések szerint az ESA 2030-ra vagy 2033-ra embert küld a Marsra!
Úgy tűnik tehát, Amerika vette a lapot, hiszen kétségtelen, hogy az amerikai bejelentés mögött nem csupán tudományos megfontolások fedezhetők fel. 2002 júniusában George W. Bush a West Point katonai akadémián vázolta fel az USA új doktrínáját: eszerint az Egyesült Államok többé nem engedi meg, hogy nyilvánvaló katonai-technológiai fölényét bárki megkérdőjelezze. A tegnapi elnöki bejelentés nem más, mint ennek az új doktrínának a világűrre való kiterjesztése. Washington, ahogy a glóbuszon, a világűrben is eltökélt abban, hogy elsőségét megőrizze, azt másnak át ne engedje. A kínai és európai törekvések pedig Washington szemében nyilvánvalóan ezt az elsőséget veszélyeztetik.
Szintén elgondolkodtató, hogy jelenleg az egyetlen olyan megbízható technológiával, amely rendszeresen képes biztonságosan űrhajósokat szállítani a Nemzetközi űrállomásra, most Oroszország rendelkezik. A Szojuz-technológia átadásával az oroszok a kínai programot segítették, miközben Moszkva, az új putyini irányvonalnak megfelelően, nyilvánvalóan Európa partnerségét is keresi. Hogy létezik-e harmadik, önálló út a forráshiánnyal küszködő orosz űrkutatás számára, azt még korai lenne megmondani…
Természetesen az amerikai bejelentés mögött a világpolitikai megfontolások mellett belpolitikai elgondolások is meghúzódnak. Ilyen formában az amerikai vízió az amerikai választó számára előnyöket és veszélyeket egyaránt magában rejt. Egy felgyorsított amerikai Mars-programnak – magán a fegyvertényen kívül – rengeteg pozitív tudományos-technikai hozadéka van (ha csak arra gondolunk, milyen természetességgel használjuk ma a hidegháború űrversenyének melléktermékeit, pl. a teflonos edényt és a tépőzárat). Fennáll ugyanakkor a veszély, hogy az olyan presztízsprogramok, amilyen például az emberes Marsra szállás, épp azok elől a tudományos vagy szociális programok elől fogják majd elvonni a pénzt, amelyek ugyan kevésbé látványosak, ám hosszabb távon mégiscsak több hasznot hajtanak. Érthető hát, hogy a jelenlegi amerikai költségvetési hiány mellett az amerikai lapok kommentárjai nem voltak oda George W. Bush víziójától. A Washington Post például a napokban arra figyelmeztette az elnököt, hogy épp az olyan programok, mint a Spirit marsjáró sikere, bizonyítják: nem szükséges embert küldeni a naprendszer felfedezésére. A lap tehát inkább az egészségügyben, az oktatási reformok terén látná szívesebben azt a 400 milliárd dollárt, amibe a legutóbbi becslések szerint (ez 1989-ben, George W. Bush édesapjának hivatali ideje alatt látott napvilágot) egy emberes Marsra szállás kerülne.
A Washington Post megjegyzi: az olyan vállalások közepette, mint amilyet a terror elleni háború, az afganisztáni és az iraki misszió jelent az ország számára, komolytalannak hat ilyen bejelentés, amely csak arra jó, hogy „nagyot szóljon, és hogy az újságok címlapjára kerüljön”.
Igaz, ami igaz, a 2004-es esztendő nem- csak az új Mars-program, hanem az elnökválasztás éve is Amerikában. A meglehetősen kétséges kimenetelű iraki kaland mellett a Bush-adminisztrációnak pedig égetően szüksége van olyan projektekre is, amelyekkel elérhetik, hogy az elnök ne csupán a nem létező iraki tömegpusztító fegyverek kapcsán kerüljön a figyelem középpontjába…
***
Új űrhajók az ESA-nál és a NASA-nál
Az Európai Űrhivatal fenti grafikáján az ESA készülő új, ATV nevű űrhajójának összehasonlítása látható a jelenleg is rendszerben álló orosz Progressz és a korábban jelesre vizsgázó amerikai Apollo űrhajók mellett. Mindhárom űrjármű hasonló elven működik, azaz a rakományt vagy asztronautákat szállító kapszulákat hordozó rakéta juttatja a világűrbe, a személyzet (ilyen a Progressz Szojuz nevű változatán utazik) az űrhajó leszálló egységével tér vissza a Földre. Ez a rendszer eltér a most fokozatosan leállítandó amerikai űrsiklók technológiájától, ezért az amerikai NASA a korábbi sikeres Apollo-programhoz nyúl vissza most, hogy annak XXI. századi változatát kifejlessze. Egy ilyen új amerikai űrhajó ugyanis elengedhetetlen feltétele lesz annak a programnak, amely most az elnöki tervben megfogalmazódott, és amelynek egyik célja ember feljuttatása a Mars bolygóra. George W. Bush tervében egyelőre az szerepel, hogy a következő öt évben a NASA-nak, éves költségvetésén felül, amely csak az idén 15,5 milliárd dollár, további 1 milliárd dollárt juttatnak. Az új célok megvalósításához az USA mielőbb teljesítené a Nemzetközi űrállomással kapcsolatban vállalt kötelezettségeit, és így megszabadulna évi 1 milliárd dolláros kiadástól. Az űrsiklóflotta nyugdíjazása további évi 4 milliárd dolláros megtakarítást jelent, amelyet ugyancsak az új programra fordíthatnának. Az emberes Marsra szállás összköltségét 1989-ben – egy kevésbé ambiciózus program megvitatásakor – 480 milliárd dollárra becsülték. A jelenlegi tervek szerint a Bush által említett Hold-bázis 2020-ra épülhetne fel, míg a Marsra szállás 2030-ra válhatna valósággá. Az ESA szintén 2030–33-ra tervezi saját emberes Mars-expedícióját.
origo.hu
Egy koreai influenszer rekordot döntött a Pléh csárdában - videó
