Ha elmész Skandináviába, meglepetten fogod tapasztalni, hogy nincs függöny az ablakokon. Egy ősi hagyomány miatt van ez így. Hagyomány vagy szokásjog – nem is tudom. Az a lényeg, hogy mivel a vikingek folyton úton voltak, járták a világ tengereit, s olykor hónapokig vagy akár évekig távol voltak otthonuktól, az otthon hagyott asszonyok nem tehettek fel függönyt az ablakaikra, hogy a szomszédok mindig lássák, nem történik semmi bűnös dolog odabent.

Amikor legutóbb arrafelé jártam, még élt a hagyomány. Meglepetten néztem a sok fényes, kivilágított otthont, ahová mindenki belátott s nézhette, mi folyik odabent. Sok év telt el azóta, lehet, hogy az északiak már ezt a hagyományt sem tartják. Nem tudom. De azt tudom, hogy onnan, a függöny tilalmától jutottak el idáig, a „nem elég hosszú ideig tartó erőszak” létezéséig.

Meya Åberg tizenhat éves svéd lány talán meg tudná fogalmazni, neki elég hosszú ideig tartott-e a megerőszakolása. Vagy ha most még nem tudja megfogalmazni, mert tizenhat éves lelkét hosszú-hosszú időre, talán örökre tönkretette az erőszak, esetleg szülei, szerettei képesek lennének elmondani, szerintük elég hosszú ideig erőszakolták-e a lányukat, unokájukat, testvérüket. De nem fogják elmondani.

Mert nem merik elmondani.

A perverz, szétrohadt, bűzlő, önmagát felzabáló legújabb kori „liberalizmus” (ami nem más, mint az aberráltak, a perverzek, az idióták, az identitás nélküliek és a gyengék nácizmusa) minden pillanatban megfenyegeti őket, hogy ne merjenek beszélni a valóságról és az iszonyról, mert az nem helyénvaló. Az nem „befogadó”, nem eléggé széles látókörű, nem szereti eléggé a sokszínű világot.

Meya Åberg megerőszakolása nem tartott elég sokáig.

Jazíd Mohamed viszont éppen elég sokáig tart.

Most éppen tizennyolc évvel tart már több ideig, mint ameddig tartania kellene, és ahogy elnézzük a Nyugat állapotát, a feltartóztathatatlanul közeledő jövőt, a végkifejletet, Jazíd Mohamed létezése akár az emberi lét végső határáig is fenn fog maradni, vagyis sok-sok évtizeddel fog tovább tartani, mint tartania kellene.

És hamarosan majd a rengeteg Jazíd Mohamed fog függönyt akasztani a svéd ablakokra, hogy aztán odabent kezdetét vehesse a vég nélküli erőszaktétel.

Addigra persze Meya Åberg már nem lesz. Vagy áldozatul esik majd egy „elég hosszú ideig tartó” erőszaktételnek, vagy családjával együtt elmenekül.

Remélhetőleg az Észak-Norrlandi Fellebbviteli Bíróság tagjainak van erőszaktételi mérőműszerük, amellyel tökéletes svéd precizitással meg tudják mérni ezentúl is, melyik erőszak tart elég hosszú ideig és melyik nem. Szükség van egy ilyen műszerre, mert hamarosan mindenki sorra kerül majd. Az Észak-Norrlandi Fellebbviteli Bíróság tagjainak gyerekei is sorra fognak kerülni. Az összes idióta, elviselhetetlen, gazember liberálnáci svéd „politikus” gyerekei is.

Akkor lesz nagy szükség egy pontos mércére.

Nekünk nincs ilyen mércénk. Azt viszont pontosan tudjuk, mi tart már éppen elég ideje.

A Nyugat jóléte, amelyből kivirágzott az önsorsrontás és a rothadás – az éppen elég ideje tart.

Paul Verlaine üzen most oda fel, messzi északra:

Fáradtság 

Georges Courteline-nak

A romlás vagyok, a hanyatlásvégi Róma:

jönnek a szőke és roppant barbárhadak

s a Birodalom únt akrosztikont farag

s stílusát bágyadó alkonyat aranyozza.

A lélek émelyeg, árvasága kínozza.

Mondják, hogy messze nagy háborúk zajlanak.

Óh, hogy a lassú szív s a gyenge akarat

nem tud már s nem akar kigyúladni pirosra!

Hogy nem tud, nem akar meghalni egy kicsit!

Ah, nincs több bor? Bathylle, tréfáid mind kifogynak?

Ah, serleg s tál üres! Nincs értelme a szónak!

Csak egy kis csacska vers maradt: tűzbe vetik;

csak egy rabszolga, ki járja a maga útját;

csak a nagy, leverő, oktalan szomorúság!

A sors iróniája, hogy a roppant barbárhadak most nem szőkék, hanem éjfeketék. Fekete a hajuk, a bőrük, a lelkük. És erőszakot tesznek a szőke svédeken. Akik méricskélik, vajon elég hosszú ideig tartott-e az az erőszak...

Meya Åberg, gyere ide hozzánk. Mi befogadunk szeretettel, és vigyázunk rád. Itt nem fognak megerőszakolni fekete barbárok. S nekünk erőszaktételhosszúság-mérő műszerünk sincs.

Ugyanis nem ment még el az eszünk.