Én nem tudom...

Én nem tudom, engedhetek-e a kísértésnek, hogy arról írjak, amit ma láttam, vagy jobb, ha hallgatok. Baudelaire Egy dög című versének sorai járnak a fejemben: „Meséld el lelkem, a szép, nyárhajnali látványt, / melybe ma szemünk ütközött: / Az ösvényforduló kavicsos homokágyán / váratlanul egy iszonyú dög / nyitotta, lábait cédán magasba lökve, / míg izzadt méreg járta át, / elénk, gúnyosan és semmivel sem törődve, / kipárolgással telt hasát.” Nem volt nyár és nem volt hajnal. Borongós téli délután volt, egy szűk, mocskos utcán a Nagyvásárcsarnok mögött. A parkolójegy-automatához ballagtam épp, s akkor emeltem fel a szememet, amikor már a közvetlen közelébe értem, és akkor váratlanul szemembe tűnt a dög. Az automata oldalfalán fekete betűkkel ez a szöveg állt: „Irtsd a szar zsidót!”
Életemben soha ilyen szöveget nem hallottam és nem láttam élőben leírva. Irodalomban, filmen nyilván találkoztam hasonlóval utalásként, hogy ilyesmi bizony létezik; a dög kivetített képe volt az, emlékeztető, de sohasem maga a dög. „A mocskos has körül legyek döngtek, s belőle / folyadékként és vastagon, / fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve / másztak az élő rongyokon…” És ez a sor lüktetett bennem: „És hiába, ilyen mocsok leszel te drága…” Ki a drága nekünk? Túl a gyermekeinken, szerelmeinken, a családunkon? A hazánk. A hazánk levegőjét mérgezi a dög.
Nem tudom elképzelni a kezében festékes flakonnal suhanó árnyat. Az arc sincs előttem, a lélek sem, amelyet átjárt a méreg. Nem tudom elképzelni, ahogy körülnéz, hogy felfestheti-e titokban a dögöt a fémre. Egyedül van, vagy valaki figyel a jövő-menőkre az utcasarkon? Erre az alkalomra várt, hogy kiizzadja magából a mérget, a bűzt, a rothadást? Ki hívta elő a férget? Ki ruházta fel öntudattal, hogy meg merje tenni ezt: döggé tenni a drágát. A saját stílusodban szólok hozzád, hogy megértsd: b..d meg Barangó, te pöcs, látod, mit tettél? Azt mondtad, kiirtanád az összes keresztényt, s jött rá a válasz: irtsd a szar zsidót.
Melyiketek különb? Melyiketek galádabb és ostobább? Kinek ártottál? Kinek használtál? Megfontoltad, mihez nyúlsz ragacsos kezeddel? Még mindig azt hiszed, különbözöl ettől a mocsoktól, aki a dögre döggel felelt? Ő névtelen. Te nevesített vagy. Ő settenkedik. Te nyílt voltál. Nem bánod? Azt mondtad mihelyt kimondtad: Hú, ez kemény volt. Dehogy volt kemény. Maga volt az agyalágyulás.
„Minden hiába? Ilyen mocsok leszel, te drága…”
Istenem! Add, hogy másképp legyen. Adj békét nekünk! Adj olyan hazát, olyan hitet, amiben az élet és a szeretet uralkodik, űzd el tőlünk a dög szagát. Barangók, mindkét oldalon. Tudjátok ki volt Ábrahám, Mózes és Jézus? Tudtok valamit a keresztény vértanúkról és zsidó vértanúkról, akik áldozatul estek a dögnek?
Tudjátok-e ,ki mondta ezt: „Ne félj, én megváltottalak. Neveden szólítottalak. Enyém vagy.” Vagy ezt: „Uram, dicsérjen téged jóságos földanyánk, ki hátán hordoz minket, s áldásait árasztja ránk. Dicsérjétek urunkat, ég s föld seregei, áldjátok őt és szolgáljatok neki.” Értitek ezt: „Alattad a föld, fölötted az ég, Benned a létra.” És ezt: „Ahol a dög, oda gyűlnek a keselyűk.” Vagy ezt: „Jaj nektek, ha szépen beszél rólatok minden ember…”
Kik ezek? Zsidók vagy keresztények? Mit akartok mindazokkal, akik ezeket gondolták, mondták, írták. Vagy csupán az a bajotok, hogy nem a kefélés volt a számukra a legfontosabb? Barangók! Gondoljatok egy pillanatig a halálra. Ne a másokéra, a sajátotokéra. Aztán gondoljatok csak másokra. Hátha megrémültök magatoktól.
Hogy egyszer távozik-e tőlünk a dög, én nem tudom…