Vér és arany

S Z I G E T V I L Á G

Erős képzelet szüli az okokat
(Montaigne)

Fenyő Miksa író, kritikus, a Nyugat egyik alapítója az Ady házaspár pénzügyeit kezeli 1917 őszén. Erre Szentimrei Jenő kolozsvári író így emlékezik: „Váratlan kérdéssel fordult felém Ady. – Ti is börzéztek, ugyebár? Kérdőjellé meredhettem. Ilyen kérdés Adytól és hozzám? Elkacagta magát, ahogy zavaromat látta: – Na igen. Hát most mindenki börzézik, akinek valamilyen heverő pénze van. A pénz értéke állandóan csökken. Újságolvasó vagy, tudnod kell, hogy a készpénz ilyenkor tőzsdei értékekbe menekül. – Egész Pest börzézik – erősítette Csinszka. – Ezen nincs csodálkoznivaló. Mi most fában vagyunk érdekelve. Az egész irodalom. Kitűnő szakember kezeli a Nyugat körüli írók papírjait. Mindjárt megismerkedik vele. Ekkor tudtam meg, hogy F. M.-t [Fenyő Miksát], a Gyáriparosok Országos Szövetségének igazgatóját várjuk. Helyette felesége érkezett meg, és vitte a társaságot budai villájukba vacsorára. Engem édesanyám várt vacsorával, elköszöntem.
Jóval később, csak úgy odavetőleg említette Csinszka egyszer beszélgetés közben, hogy akkor úszott el farészvényeken a Boncza-féle készpénzörökség. – Akkor mindenki leégett – mesélte Leányfalun a harmincas évek elején Móricz Zsigmond is. – Mi Adyval a legsúlyosabban.”
Nem kevésbé megrázó az az eseménysor, amely Ady idős szüleinek kijátszásáról szól. Itt lép be e vérlázító drámába másik hősünk, báró Hatvany Lajos, az októberi forradalmárok és a bécsi emigránsok egyik érdekes figurája. Az emigráció polgári szárnyának reprezentánsa ő, azonban óvatosan a háttérben húzódik meg, s csak akkor lép elő, amikor biztosra veszi, hogy az emigráció diadalkocsiján vonulhat be Budapestre.
Idéznünk kell egyik leveléből, amelyben mint a hagyatéki Ady-pör egyik főszereplője kaján és kegyetlen módon nyilatkozik: „Anya, feleség, testvér, akik egymást marják az aranyértékűvé vált babérkoszorúért, a vérnek és aranynak ez a síron túli küzdelme szimbolikus: ez Ady Endre igazi formája.”
„Nagy lelki megrázkódtatások közt, nagy gyászban és nagy fájdalomban, amelyet az emigráció és minden magyar, jó szándékom szörnyűséges katasztrófája kényszerített reám, bizony, meg kellett válnom Ady Endrétől is.” A költő édesanyjának, Ady Lőrincnének írja az utóbbi sorokat, s levelét azzal folytatja, hogy az Ady-versek kiadói jogait, amelyeket tulajdonának mondhatott, ajándékként átadta a költő feleségének, Boncza Bertának „azzal a kikötéssel, hogy Ady Endre szüleinek az ő belátása szerint juttasson belőle”. Nagy ajándék és kis ajándék – írja erről Illés Endre ragyogó eszszéjében. Magyarázatul Hatvany megtoldja még levelét: „Én tudom, hogy Ady Endre szerette Bertát, s tudom azt is, hogy Berta a legönfeláldozóbban áldozta fel fiatal életét (és vagyonát) Adyért.” Rakjuk össze a történet darabjait és szereplőit: Fenyő a következőkben lép be ebbe a drámába, a színen van az ajándékozó Hatvany, a gazdagon megajándékozott özvegy, a majdnem kisemmizett öregek Érmindszenten, elsősorban az anya, akinek a legnagyobb magyar költő többször megígérte élőszóval s írásban: „én az Idesnek halok meg!”
Fenyő Miksa Hatvany meghitt barátja: „Fenyő Miksa volt oly jó, és vállalta magára az ügy közvetítését – bővíti ki Ady Lőrincnének írt első levelét Hatvany –, ő adta át ajándékomat Adynénak.” Hatvany tíz év múlva – egy Csinszkának írott levélben – határozottan állítja: annak idején két levelet adott át Fenyőnek. Az egyik az ajándékozólevél volt, a másikban pedig részletesen kikötötte: „Abban a bizonyos levélben, melyben reád s harmadrészben az Ady szülőkre ruháztam a kiadói tulajdonjogot, csak a szellemi tulajdont tartottam fenn magamnak, illetve kikötöttem, hogy semminemű Ady-kiadás tudtom-hírem nélkül nem jelenhetik meg.” Tehát valójában mégsem a Csinszka belátása szerinti, csupán méltányos rész illeti meg az Ady szülőket, hanem az írói jövedelem harmadrésze. Fenyő Miksa a rábízott kísérőlevelet, a másodikat nem adta át sem Csinszkának, sem az Ady szülőknek. Hatvany 1959-ben a következőket vallotta az Ady-jogokról. „1919 után az emigrációban Bécsben (…) meglátogatott Fenyő Miksa, aki arra kért, hogy a jogokat adjam Csinszkának… váltig erősítgette, hogy Csinszka nagy nyomorúságban van – levelet írtam hát Csinszkának, egyet meg Ady édesanyjának, melyben úgy rendeztem, hogy Ady édesanyja egyharmadot, Csinszka kétharmadot kapjon – ajándékul – az én tulajdonomban lévő Ady-jogokból… de hogy, hogy nem, az a levél, melyben Ady édesanyját értesítettem, Fenyő kezén eltűnt; tudniillik ő hozta a levelet saját kezűleg Budapestre. Azt történt ezután, hogy Csinszka az egész Ady-jogot magáénak tekintette, Ady édesanyjának semmit nem adott belőle… ahogyan én kikötöttem. Az Ady szülők perelték…”
A Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Budapest, 1975) című könyvében mit felel ezekre a vádakra Fenyő Hatvanynak? „Szememet dörgöltem. Mit is mond Hatvany? Fenyő kezén eltűnt… Az ördögbe!… egy pillanatig arra gondoltam, hogy mókásan intézem el a dolgot, s úgy nyilatkozok, hogy bizony, úgy volt, ahogy Hatvany állítja: elkövettem az okmánytolvajlást – és Csinszkával megosztoztam a zsákmányon. De hát mit szól majd ehhez az utókor?… Az ajándékozás ötlete nem tőlem eredt, ez az ő spontán, nagylelkű megnyilatkozása volt, s ő közölte velem döntését, annak formális feltételeivel együtt…
Tény az, hogy én megmondtam neki, hogy Csinszkának semmije sincs… Én barátságunk folyamán többször eljártam Hatvanynál egy-egy író érdekében… de hogy ilyen nagy értékű ajándékozást én kezdeményeztem volna, azt határozottan tagadnom kell. Nem is értem, miért akarja a szép gondolat keletkezését magától elhárítani. De akárhogy is, meghányta-vetette magában a hagyaték ügyét, nekem egyetlen írást adott át: 1920 telén egy nyilatkozatot – saját kezű aláírásával –, hogy minden kiadói jogát özvegy Ady Endréné született Boncza Berta asszonyra ruházza…”
Folytatjuk még Fenyő visszaemlékezésével: „Szóval összeültünk a Café Museumban [Bécsben], s Hatvany közölte velem ajándékozási szándékát, s megkért engem, hogy törődjek az üggyel. […] Esze ágában sem volt, hogy Ady Lőrincnének bármit is ajándékozzon…”
Ekkor lép be e súlyos ügybe a következő főszereplő: Földessy Gyula, Ady leghívebb híve, az irodalomtörténész. Ő látta a második levelet. Sürgeti Hatvanyt: „Ha Ön azt kívánja Csinszkától, hogy az Ady családnak is juttasson valami jövedelemrészesedést, és Csinszka ezt nem tette meg, úgy Önnek kötelessége őt figyelmeztetni erre, és nyomatékosan és erélyesen, hogy ennek az ügynek az ódiumát a maga részéről nem vállalhatja.”
Földessy Gyula azért sürgeti cselekvésre Hatvanyt, tanúvallomásra a hagyatéki pörben, mert érzékeli a rettentő atmoszférát – Ady Lőrincné már évekkel előbb elsírta magát Lajos fiának írt levelében: „Amit az utóbbi levelemben megírtam, azt meg is teszem, F. [Fenyő] úrhoz igenis elmegyek. Tudja meg, hogy az Ady Endre édesanyjának oly kabátja van, ami húsz évig volt a padláson, és szóval nélkülöz. Majd elmondatja azt velem a keserűség. Nem szégyenlem én, szégyelljék ők H.-val [Hatvany] magukat… Lelkem, jó, imádott gyermekem nekem még ott sem fog nyugodni a rettentő igazságtalanságtól. Nem félnek az Istentől?”
Ekkor még azt hiszi, hogy Hatvany megfeledkezett róluk, öregekről. Majd értesül a második levélről, Hatvany „emberséges” rendelkezéséről, amelyről Csinszkának is van mondanivalója – 1925 őszén írja magabiztosan, gőgösen Hatvanynak: „… üzeneteket, híreket hallok, Adyék pörös készülődését hallom. Lacikám, nagyon kérem, ne keveredjen be se pro, se contra, ne mondjon félremagyarázható dolgokat elkésett intenciókról olyan zavaros és nehéz értelmű embereknek, mint Földessy tanár úr… Lekvár van a fejében – higgye el. Pör esetén én tisztán és biztosan állok a lábamon, biztosan és nagyon elszántan. Ha ilyen módon készülnek ellenem, kitörik a nyakukat, mert úgy végzek velük, ahogy megérdemlik – könyörtelenül.”
Mintha Ady Lőrincné olvasta volna Boncza Berta levelét: levelet írt ő is – anyai méltóságában, emberségében megrázkódva, keserűségtől átitatott szava olyan, mint a vulkán kitörése –, félelmetes, önkínzó, vádoló, csontot törő átoklevelet. Átka olyan méretű, írja Illés Endre, amilyennel a mindenéből kifosztott öreg Margit királyné sújtja Shakespeare III. Richárdjában a trónra kapaszkodó Richárdot:
„Tisztelt igazgató ur csudálkozik hogy én írok talán else olvassa de nekem mégegyszer utóljára írni kell egy levelet és elmondani bene ami éjjelemet napalomat keserűvé tette mikor legutóljára irtam még nem tudtam ki volt az aki megrabolt még akor nem láttam tisztán hogy kivolt olyan lelketlen és hitvány a ki egy szerencsétlen édes anyától elrabolta a meghalt fija vagyonát ki volt az aki életem utolsó éveiben nyomorúságba taszitot egy idegen kedvéért még akor azt gondoltam hogy talán Hatvany báró volt a bűnös hiszen az igazgató úr mikor pesten találkoztunk részvétet és érdeklődést mutatot és egy szóval sem czélzot arra hogy ebben a gyalázatos kijátczásban része van. Azolta megtutam Hatvani bárónak a levelébül amit Földessy gyulának irt s a szavaiból amit Földessynek élőszóval mondott hogy minden de minden az igazgató urtól indult ki Megtutam hogy Hatvany báró a mikor az igazgató úr sürgette a jogot az erkölcsös életü hü özvegy számára azt mondota jó de részesüljenek abból az Ady Endre szülei is. És ön igazgató ur e kikötés daczára ugy készitette el az iratot hogy abban rólunk hallgat és igy nagy ravaszságal Hatvany bárót becsapta benünket pedig szerencsétlen elvénhedet öregembereket kijáczot Hát vane önben egy szemernyi becsület tiszteség nincs nincs dehogy is van csak álnokság szivtelenség gonoszság és még ön meri magát az Ady Endre barátjának nevezni fuj ijen barát szégyenletes szemérmetlen dolog ez Nem bánom ha egy filért sem látok csak azért viszem pere a dolgot Márfinéval hogy a biróság előtt derüljön ki az ön gonoszsága becstelensége s ha ott ez kiderült legalább ön szégyelni fogja magát az Ady Endre barátjának nevezni ezentúl ha pedig meri akkor Lajos fijam akár élek én akár meg haltam pofonokkal fogja ezt a barátságot megpecsételni mert ezt eltürni nem lehet. Én pedig mig élek nem lesz nap mejen meg ne átkozam önt és minden ivadékát Egyebet nem tehetek de ezt meg teszem vegye el az isten a lelke nyugalmát amint ön elvete az enyémet hulason anyi könyet a menyit én s ha van Isten az égben egy anya jogos átkát meg fogja halgatni.
Gyülöletem és átkomat küldöm önek: Ady Lőrinczné”
Öreg Adyék 1926-ban megindítják a pert, de ilyen kényes ügyekben sohasem kellemes tanúskodni. Földessy Gyula már kedvetlenül húzódozik is: „Gondolhatod – írja Hatvanynak Bécsbe –, micsoda örömöm lesz nekem a perben tanúskodni amellett, hogy azt a Te bizonyos leveledet [amely elveszett] olvastam.”
Három bírói fórum is ítélkezik az Ady szülők és Csinszka pörében, mind a három fórum Adyék javára dönt, bár a kísérőlevél, a kétharmados és egyharmados elosztás kérdése egyszer sem bukkan fel. Földessy megesküszik rá, hogy látta, Csinszka ellenesküt ajánl fel, de ezt a bíróság elutasítja. Hatvany is nyilatkozik: igenis, ő ahhoz a feltételhez kötötte ajándékát, hogy Csinszka a szülőknek méltányos részt biztosít az Ady-örökségből. A kúria végső ítélete: az írói jövedelem hatoda illeti meg az Ady szülőket.
Ady Lőrincné hálálkodó levelet ír Hatvanynak: „Igen tisztelt Báró úr vagy ha nincs ellenére Laczi öcsém, én már régebben akartam irni és mindjárt a pör első itélete után meg akartam köszönni, hogy teljes jósággal igazságom mellé állott, de én az öreg falusi asszony oljan hogy nem szeretem a fiaimon kivül senki mást terhelni vele, ha csak nem volt muszáj. – Bizony mi nagyon vártuk kedves öcsémet és fájt hogy a megigért látogatás évről évre elmaradt. Boldogok volnánk ha jövő nyáron csakugyan eljöhetne Mindszentre jó lesz ezel sijetni mert bizony mi már nagyon öregek vagyunk és kitudja medig lesz lakója a Mindszenti Ady-háznak. Még egyszer hálásan megköszönöm a jóságát szeretetét gyöngédségét és vagyok kedves öcsémnek szerető Ady nénije.”
Báró Hatvany is hálálkodik, hiszen Érmindszentről nemcsak levelet, hanem csomagot is kap: „Drága jó Nagyasszonyom! Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy Ady Endre barátom édes, jó anyja átengedte nekem a mi Bandinkhoz intézett leveleimet, melyeket […] tiszta és önzetlen lelkesülésemben és rajongó szeretetem igazolásául használhattam fel…” Ebből a levelezésből született meg új könyve: Ady a kortársak közt.
Eltelik néhány hónap, s a másik Ady fiú is jelentkezik, Ady Lajos (akit Hatvany néhány évvel korábban a Bécsi Magyar Újságban „koszosnak, rühesnek s a magyar ugar dögdudvájának” nevezett): „Kedves Barátom, az Édesanyám megbízásából elküldöm az ígért fényképet…” Nem maradhat el a viszonzás sem: „Szívesen köszönt, igaz barátsággal Hatvany Laczitok.”
Hatvanynak Földessy Gyulához írott levelében ugyanakkor a következő döbbenetes sorok olvashatók:
„Csinszka dolgáról azt hallom, hogy igen nélkülöz ő is. Márpedig Ady anyja csak szülte Adyt, nem értette, nem áldozott érte. Ez a Csinszka a vagyonát, fiatal életét adta Adyért. Nélküle Ady (és ha száz szüléje lett volna is) garniban hal meg. Ez a kis szerencsétlen, hóbortos a legnagyobbat tudatosan tette. Mit tettek Lőrinc, Lőrincné, Lajos? Jobb lett volna, ha a szülőknek jut valami? De ha nem jutott – nagy igazságtalanság nem történt. Ellenben nagy igazság, ami Csinszkának kárpótlásul jár.”
Herczeg Ferenc írja valahol: „A vagyon a nagy író kezében azt jelenti, hogy azt írhatja, amit akar. A szegény ember sajnos nem mindig, sőt ritkán írhatja meg, amit akar. Ez volt az Ady Endre fátuma is.”