Hajlandó beszélni arról, hogy valójában miért pereli a Magyar Nemzetet? Én úgy gondolom, egyszerűen csak hitelesen beszámoltunk egy nagy értékű házvásárlásról és a helyünkben minden napilap így tett volna.
– Erről a kérdésről egyelőre nem nyilatkoznék. Majd a bíróság dönt arról, hogy kinek miben van igaza és miben nincs.
– Személyes ügynek tekinti a cikkünket, vagy az ambíciói miatt nem beszél róla? Korábban pártelnöknek kívánta jelöltetni magát, de mostanában nem sokat hallani a szándékairól.
– Szó sincs arról, hogy személyes ügynek tekinteném. Pártelnöki ambícióm nincs, úgyhogy ez a kérdés sem aktuális.
– Az viszont égetően aktuális, hogy a hónap közepén ismét Irakba utazik. Mennyiben különbözik ez az előző látogatásától?
– Most kimondottan csak a magyar katonákhoz megyek, tehát nem tervezem a látogatást sem Babilonba, sem Bagdadba, hanem csak Hillába, ahol viszont több időt szeretnék eltölteni. Meglátogatom a legutóbbi merényletben megsebesült katonákat, és megnézem, hogyan sikerült helyreállítani a tábort. Az új állomány beilleszkedéséről is tájékozódnék, mert jó tudni, hogy milyen körülmények közé kerülnek a váltókontingens tagjai, és hogyan érzik magukat.
– Nem demoralizálta a kintieket, hogy hét katona nemrég bejelentette, nem vállalja a merényletet követően a külszolgálatot?
– Természetes emberi magatartásnak tartom, hogy a családi kényszer vagy a belső félelem néhány embernél ezt eredményezi. Megértem, ha valaki azt mondja: hat hónapot tisztességesen teljesítettem, megúsztam, és nem fogok újabb kockázatot vállalni. Véleményem szerint ez nem okoz gondot a kontingensben, nem osztja meg a kintieket, és mi sem követjük el azt a hibát, hogy nyomást gyakorolunk azokra, akik haza akarnak jönni.
– A külföldi missziókra 28 milliárd forintot költ a szaktárca az idén és ennek 35-40 százalékát az iraki kontingens viszi el. Ennek tudatában nem kellene megfontolni az iraki szerepvállalásunk meghosszabbítását?
– A kormány még nem került abba a helyzetbe, hogy arról gondolkodjon, mit tesz majd novemberben vagy decemberben ebben a kérdésben. Az iraki helyzet, a nemzetközi szerepvállalás gyorsan változik, ezért egyelőre csak egy dolgot tartok bizonyosnak, hogy az iraki katonai részvétel nem függeszthető fel. Egyetlen ország sem teheti meg, hogy gyorsan kivonul, mert ezzel polgárháborús helyzetet generálhat. A nemzeti erők legfeljebb csökkenthetik a létszámukat a későbbiekben, de az erről szóló döntést a parlamentnek kell meghoznia.
– Az ellenzék többek között azért nem kívánja elfogadni a honvédség hosszú távú fejlesztésre vonatkozó országgyűlési határozatot, mert szerintük a tervek megvalósulásával a haza, a nemzet védelme helyett, a külföldi missziók kiszolgálása lesz a célja a magyar hadseregnek. Szerintük ezt jól példázza az iraki szerepvállalásunk is, ami nem NATO-kötelezettség, mégis milliárdokat költ rá a magyar állam.
– Nagyon sajnálom, hogy olyan hitéleti vitába kényszerülünk az ellenzékkel, amely meggyőződésem szerint nem jó az országnak, a közvéleményt megtéveszti és nem vezet sehová. A haderő átalakításának tervezésekor azt tűztük ki célul, hogy működőképes szervezeteket hozzunk létre és összesen legfeljebb 1600 katonánk teljesítsen egy időben külföldön szolgálatot. A további 30 ezer pedig nyilvánvalóan az ország fegyveres védelmére készül, azokat a képességeket alakítja ki, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a törvényben előírtakat teljesíteni tudjuk. A politikai riválisaink viszont nem akarják belátni, hogy az nem képesség, amikor raktárban áll százezer fegyver, de azzal nincs felszerelve a haderő. Az igazi képesség az, ha azokat az eszközöket tartjuk meg, amelyeket egy jól működő, korszerű hadsereg használhat. Most akarjuk kialakítani azokat a szűk létszámú elitcsapatokat, amelyek tartósan együtt tudnak maradni és tényleges képességeik lesznek. A szolnoki felderítőkből létrehozott gyorsreagálású erő például hivatásosokból álló, összeszokott társaság. Ők azok, akik meg tudnak jeleníteni egy olyan konkrét katonai erőt, amely bármikor alkalmazható. Nagyon rossz az a háziasszony, aki vesz egy kis lisztet, sót, borsot, csak éppen nincs tűzhelye, ahol az ételt meg tudja főzni. Mi egy harmonikus egységet kívánunk megteremteni, amellyel biztonsággal teljesíthető az ország védelme. Az sem igaz, hogy szolgai módon csak a szövetségesek igényeit elégítenénk ki. Nagyon sok igény fogalmazódik meg a NATO részéről, hogy működjünk együtt különböző technikai fejlesztési projektekben, de mi nagyon pontosan mérlegeltük, melyek azok a feladatok, amelyek az ország érdekében állnak, és ez alapján terveztük a modernizációt és a külföldi szolgálatainkat is. A NATO egyik legjelentősebb bírálata hazánkkal szemben például az volt, miért nem veszünk légi utántöltő gépet a Gripen vadászgépekhez. Azért nem veszünk, mert a légi utántöltéshez szükséges eszközök biztosítását közösen kialakítandó képességnek gondoljuk, bármit is mondanak a katonai szövetség bürokratái.
– Ha már a Gripenekről van szó, miért nem spórol a szaktárca a vadászgépek fejlesztési költségein? Sokak szerint ezzel enyhíteni lehetne a közel 12 és fél milliárd forintos idei forráselvonás következményeit.
– A fegyverzeten spóroltunk. A kormány takarékossági intézkedése előtt több hónappal bejelentettem, hogy az eredetileg tervezett 40 milliárd forint helyett csak mintegy 20 milliárdot fordítunk a Gripen fegyverzetére. A légi utántöltés kérdése azonban más, hiszen ma már a MIG-eket sem gyártják e nélkül. Az nagyon téved, aki azt mondja, hogy ez egy miniszter luxuskiadása. A gyártó céggel van egy megkötött szerződésünk, amelyet képtelenség módosítani, de legalább olyan repülőgépet kapunk, amely integrálható a saját rendszerükbe, és jóval olcsóbb, mintha bármelyik más, a NATO-ban rendszeresített típust választottuk volna.
– A megszorítások miatt az idén lesznek fejlesztések, amelyekről olyan szerződést kötnek a nyertes pályázókkal, hogy csak később kell kifizetni az általuk elvégzett munkát. Ezek szerint a mostani vezetés tervez, a következő kormány pedig majd fizet?
– Mit gondol, mennyi beruházásról és beszerzésről döntöttem eddig a tárcánál? Az elmúlt esztendőkben tízmilliárdos összegeket költöttünk olyan fejlesztésekre, amelyeket az előző kormányzati időszakban döntöttek el. Az Orbán-kormány alatt döntötték el az új gépjárművek, az új rádiók és a Gripenek beszerzését és most mi fizetjük ki ezeknek az árát. Beteges és rossz megközelítése a dolgoknak, ha valaki azt gondolja, ki akarunk tolni az utánunk következőkkel. Az ön megfogalmazása szerint megszorítások történtek a tárcáknál, én azt mondom, hogy takarékossági intézkedések. Az idén még így is 300 milliárd forint feletti összeget költhetünk el. Ennek ellenére érezzük, hogy a takarékossági intézkedések miatt hiány jelentkezik a tárcánknál, de az is tény, hogy sok tekintetben fölöslegesen költekezünk is.
– Önök szerint fölösleges költekezés a laktanyák megtartása? A Draskovics-csomag miatt már az idén be akarnak zárni nyolc helyőrséget, pedig ezek egy részét csak egy-két év múlva kívánták megszüntetni.
– Naponta döntünk olyan kérdésekben, amelyek az ésszerű takarékosságot szolgálják. Az intézményi rendszer korábban sajnos úgy épült fel, hogy nem volt fontos az erőforrás-gazdálkodás. Az erőforrás-gazdálkodás része az is, hogy előrehozunk későbbre tervezett döntéseket. Nem egyedi döntésekről, hirtelen ötletekről van szó, hanem egy összefüggő intézkedési folyamatról. Ügyelnünk kell arra, hogy a hadsereg működését biztosító alapképességek megmaradjanak, de fölöslegesen nem szabad pocsékolni az adófizetők pénzét. Olyan helyzetbe kerültünk, amelyben meg kellett hozni azt a döntést, hogy bizonyos létesítményeket már az idén bezárunk. A legjobb szándékaink ellenére is sértünk ezzel lokális és személyi érdekeket, és ez természetesen feszültségeket okoz. Ezek feloldására is keressük a választ. Szándékaink szerint öt minisztérium bevonásával, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium gondnoksága mellett egy olyan tárcaközi bizottság alakul, amelynek az lesz a feladata, hogy nyújtson támogatást a laktanyabezárások okán kialakult konfliktusokban az önkormányzatoknak és az embereknek.
– Ez azt jelenti, hogy például a munkanélküliséggel sújtott Szabadszállásra is ipar települhet, enyhítve az ottani kiképzőközpont bezárása miatt kialakuló áldatlan helyzeten? Ehhez kitűnő mintául szolgálhat az ön szülővárosa, Nyíregyháza, ahol a Gripenek ellentételezéseként az Electrolux nagyüzem betelepítésével adtak munkalehetőséget az embereknek.
– Az Elektrolux megépítése egy olyan speciális nagyberuházás, ami a legjobb helyre került attól függetlenül, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az én körzetem. Ebben a régióban ugyanis nagyon komoly munkaerő-problémák vannak, és az ország 40 elmaradott térsége közé tartozik. Támogató beruházások mindenképpen szükségesek, és nagyon sok energiát fordítunk arra, hogy az intézkedéseink által sújtott településeknek perspektívát adjunk. Amennyiben az államnak befolyása lehet a nagyberuházásokra, ezek megvalósulásához meg kell teremtenünk a feltételeket az érintett térségekben.
– Milyen konkrét intézkedéseket hajtanak végre az idei takarékossági program keretében?
– Az előző esztendőkhöz képest nem kell senkinek azzal számolnia, hogy valami rosszabb lesz most, mint volt. Körülbelül húszszázalékos megtakarítást tervezünk. Visszafogjuk a tárca közhasznú társaságainak és a hozzájuk tartozó intézményeknek a támogatását, ugyanakkor lehetőséget adunk számukra, hogy a vagyonukkal racionálisabban gazdálkodjanak. Átgondoljuk néhány olyan presztízsberuházás sorsát is, amelyek fontosak ugyan, de a későbbiekben is elindíthatók. Nem veszünk például új páncélos járműveket, hanem a raktáron lévő, konzervált BTR-eket rendszeresítjük. A rádiótender második ütemére idén csak kétmilliárd forintot terveztünk és a tervezett nyolcszázalékos béremelés helyett – a kormány és a közalkalmazotti szakszervezetek megállapodásához igazodva – csak hatszázalékos emelést hajtunk végre. Másfél-két milliárd forinttal csökkentjük a háttérintézmények költségvetését és visszafogjuk a miniszteri protokollt is, például 40 százalékkal csökkentjük a külföldi kapcsolattartás és a delegációk költségét.
– Sajtóhírek szerint takarékoskodhattak volna mással is. Hatszázmillió forintért vettek egy 23 éves An–26-ost, amelyhez hasonló gépet a gyártó árlistája szerint polgári célokra már 200 millióért is meg lehetne vásárolni, ráadásul az amerikaiak ingyen is adtak volna szállítórepülőt. Említhetném azt az 1500 pisztolyt is, amelyekkel szintén nem csinált jó üzletet a minisztérium.
– Óriási tévedés, ha azt gondolja, hogy ezzel kapcsolatosan én döntöttem volna. Kezdjük az elején. Az AN–26-os megvásárlását Szenes Zoltán vezérkari főnök javasolta. Két hétig vizsgáltattam, hogy mi indokolja ezt a beszerzést. A légierő és a teljes vezérkar is azt mondta, hogy szükség van a gépre. A vizsgálat során kiderült, hogy korábban a saját An–26-osaink felújítására többet költöttünk 50-60 millió forinttal, mint amennyiért most egy jobb műszaki állapotú ukrán gépet megkaphatunk. Az ÁPV Rt. az egyik általunk leadott, használt AN–26-ost hétmillió forintért hirdette meg és adta el, de ez a repülő nem üzemképes, nincs semmiféle engedélye, gyakorlatilag ki van belezve. Egy gép árába mindig bele kell számolni a teljes működtetési és felújítási költséget is. A jelenleg használt szállítógépeink kibírják 2010–2012-ig, és ezekkel a járművekkel nagyobb, közös feladatvállalásokat tudunk megoldani, közös együttműködéssel. Egyelőre nem tudnánk kihasználni a nagyobb képességekkel rendelkező amerikai szállítógépeket, s ezek fenntartása is horribilis összegbe kerülne. Akkor inkább jobb, ha a nagyobb katonai feladatokhoz a dánoktól bérelünk készenlétben álló szállítórepülőt, de a legoptimálisabb az lenne, ha meg tudnánk állapodni más országokkal a közös működtetésben. Ami a kézifegyverek beszerzését illeti, ezekkel kapcsolatosan is elrendeltem egy vizsgálatot, ami kiderítette, hogy a kézifegyvereket csaknem 20 százalékkal olcsóbban vásároltuk meg, mint amenynyiért hasonló, civil fegyvereket lehet megvenni. Viszszatérve a szállítógépekre, nemrég Romániában jártam, ahol szóba került az is, hogy keleti szomszédunk elfogadta az amerikai C–130-asokat, de igen rosszul járt, hiszen lényegesen többet kell ezekre költeniük, mintha más megoldást választottak volna.
– A romániai tárgyalásain találkozott szinte az egész kabinettel. Még Markó Bélánál is látogatást tett, hogy az erdélyi magyarságot érintő kérdésekről beszélgessen vele. Ilyen széles körű egyeztetést legfeljebb a külügyminiszter vagy a kormányfő szokott tartani. Mi volt a szándéka ezzel a tárgyalássorozattal?
– Egy újságíró megkérdezte, hogyan emlegethetem a szabadságszobrot, az egyetemet és a magyarság gondjait Romániában. Én azt mondtam, hogy borzasztó nagy baj volna, ha csak szakminiszterként mentem volna a látogatásra, és nem vetném fel azokat a kérdéseket, amelyek a Magyar Köztársaság érdekeiről szólnak. Először Markó Bélával találkoztam, hogy ezeket a problémákat megfelelő hangsúllyal vethessem fel a magas rangú vezetőknek. Bármennyire is furcsa, az utóbbi években Romániának az egyik legfontosabb politikai partnerévé lépett elő Magyarország. Ez egy olyan kapcsolat, amiből nagyon sokat tud profitálni a Magyar Köztársaság és mindenekelőtt a kint élő magyarság. Véleményem szerint nekünk nemzetbiztonsági és gazdasági szempontból is szükségünk van Románia európai uniós csatlakozására, nekik pedig alapvető érdekük, hogy az autópálya, ami a számukra épül, tényleg Európába vezesse őket.
origo.hu
"Ez a hely a hazám" - mutatjuk az év egyik legszebb magyar dalát! - videó
