Búcsú a panelszövegektől

Végy egy családot! Költöztesd föl őket vidékről jól fizető munka ígéretével. Adjál hozzá egy lakótelepi lakást valahol a nyolcadik és a tizenegyedik emelet tájékán. Vigyázz, gondosan válaszd ki, mert ha túl tágas az új otthon, még beférnek a nagyszülők is a lakásba a gyerekek mellé. Ha minden hozzávaló megvan, már csak arra kell ügyelni, hogy a konyha és a kamra szinte elhanyagolható méretű legyen, mert így garantáltan leszoknak a sütés-főzésről, a végén még nagy családi ebédeket is rendeznének, ahol több generáció együtt beszélheti meg az élet apró-cseprő ügyeit. Ha elég türelmes vagy, úgy húsz-harminc év múltán sikerül szétszakítanod minden családi gyökeret, s felmorzsolnod a maradék identitástudatát is a politikailag puhára főzött delikvenseknek, így jó eséllyel zaklatásnak fogják venni, ha bárki is ki akarja őket rángatni a televízió előtti fotelből, miután már holtfáradtra dolgozták magukat. Az egész kompozícióról csak úgy négyévente kell levenned a fedőt. Választás idején nézzél rá, kavargasd meg jó alaposan, s bolondítsd meg egy kis szórólap mellé adagolt sör-pálinka-virslivel, egyébként eláll magában.
Végül is a fenti recept igen ismerősen csenghet a fülünknek, de a hiba nem a mi készülékünkben van, ha – a gasztronómiai hasonlatot továbbspékelve – rosszmájúnak vélik egyesek a kis példabeszédet. Valóságosak tehát ezek a sorok, mégpedig onnan, hogy a pártállamban szisztematikusan sózták el a nemzet – az ő szóhasználatukkal: a dolgozók – életét. És hogy mi lehet mindebből a tanulság számunkra? Talán Medgyessy Péter kijelentése választ adhat erre is. A jelenlegi (fedő-) foglalkozására nézve miniszterelnök ugyanis azt mondta a minap, hogy nekik, mármint a szocialistáknak nem kell felfedezni a lakótelepi panellakások népét. Ritka a pillanat, tehát ragadjuk meg: kivételesen egyetértünk Medgyessyvel. Nem kellett felfedezniük, mivel ők gyártották le ezt a szegény sorsú réteget. Ne feledjük: aki bármilyen kritikát fogalmazott meg a lakótelepek tömeges létesítésével és színvonalával kapcsolatban, az erkölcsi és fizikai megsemmisítés veszélyével nézett szembe. Természetesen akkor még nem gondoltak arra, hogy a majdani szabad választásokon ez a végsőkig lealázott, valódi döntési lehetőségeitől megfosztott, illetve az önállóságáról módszeresen leszoktatott panelnépesség komoly tartalékát jelenti majd a magát baloldalnak becéző nómenklatúrának. Hát hogy is gondolhattak volna erre, hiszen a szabad választásoknak még a gondolata is elborzasztó volt a számukra, s forgolódós rossz álmaikban sem gondolták, hogy egyszer ez is elkövetkezik az életükben.
Ezért is törvényszerű, hogy a kommunista titkosszolgálatoknál edzett szakembereik segítségével minden olyan pártot, politikai alakulatot megkíséreltek tönkre- és hiteltelenné tenni, amelyik megpróbálta lerántani a leplet az imént vázolt aljas társadalomlélektani méregkeverésről.
Ezért kellett a Kereszténydemokrata Néppártot is likvidálni zsarolható, morálisan gyenge emberek részvételével. Ám a szerencse forgandó – még akkor is, ha a pszeudobaloldal és mitfahrer-pártja a magát csökönyösen liberálisként aposztrofáló SZDSZ forgatja dörzsölt krupié módjára a rulettkereket. Mert az éppen hatvanesztendős magyar kereszténydemokrácia mégsem tűnt el a politikai palettáról, sőt. Pár évre sikerült ugyan kiiktatni, anyagi és erkölcsi értelemben lenullázni a KDNP-t, most mégis feltámadt.
Az Európai Néppárt az Európai Unió parlamentjének legnagyobb frakciója, a szervezet a legrangosabb politikai tömörülése az öreg földrésznek. Az a fejlődési folyamat, amelyet Varga László nemrégiben tragikusan elhunyt KDNP-elnök vezetésével indult, s amelyet Semjén Zsolt jelenlegi elnök visz tovább, mára egyre jobban beérik. A Kereszténydemokrata Néppárt anyagi és jogi helyzetét rendezték, a hajdani párttagság zöme visszatért, s a hétszáz szervezet újjáalakult. Küszöbön áll az immár hiteles és nem politikai Quislingek által vezetett történelmi párt visszavétele az Európai Néppártba. A Kereszténydemokrata Néppárt politikai képviselete pedig addig is biztosított minden honi és nemzetközi fórumon. Parlamenti képviselőik ott ülnek a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség frakciójában, a nemrégiben kötött megállapodás a Fidesz–KDNP kettős tagságról pedig mérföldkőnek is tekinthető a kereszténydemokrácia hazai hangsúlyos jelenléte szempontjából. Egyezményben rögzítették azt is, hogy az ország minden választókerületében, önkormányzatában méltóképpen képviseltesse magát a Kereszténydemokrata Néppárt.
Miért hát az idegesség a kormánypártok soraiban, amikor a kereszténydemokrata értékrend egyre több követőre, képviselőre talál Magyarországon? Mert hogy ez a politikai erő, ez a gondolkodás az, amely az ellenállást választotta a szélsőjobboldali, fasiszta diktatúra alatt éppúgy, mint ahogy nem hajlította meg a gerincét a kommunista, baloldali szélsőséges elnyomatás idején sem. Egy mondás szerint politikai stratégiád helyességét ellenfeleid idegességén mérheted le. Ez a jó hír. A másik jó hír – mert nincs rossz – pedig az, hogy a baloldal által lenézően lakótelepek népének titulált réteg is egyre fogékonyabbá válik a gondjainak nem fokozására, hanem megoldására törekvő politikai gondolkodásra. Önironikus humorral azt mondják, okos embert legfeljebb kétszer lehet becsapni, harmadszorra már nehezen sikerül. Valahogy így van a közvélemény-kutatási adatok tanúsága szerint a nemzet lakótelepi kényszerlakhelyre költöztetett része is, és ez még akkor is örvendetes fejlemény, ha Schüssel kancellártól (illetve az őt idéző Orbán Viktortól) azt is tudjuk, hogy a közvélemény-kutatási adatok olyanok, mint a kölnivíz: szagolni szabad, de meginni nem.
S ha már a copyrightos szövegeknél tartunk, Medgyessy egy, szokás szerint az ellenzéket támadó beszédében „csavarkulcsot” emlegetett mint olyan munkaeszközt, amelyet a jobboldal még látásból sem ismer, mint ahogy munkást sem igen láttak életükben. Nem az irónia mondatja velünk, de egészen addig, amíg valaki magánemberként szerepel, saját magából csinál hülyét, ha ilyesmit mond. Ha viszont a kormány feje, pontosan tudnia kellene, hogy a politikai ellenfelek ilyenfajta átlátszó rágalmazását demagógiának hívják. Már csak azért is, mert a posztkommunista oldalon tudják a legjobban, hogy a szovjet rendszerben a „reakciós”, osztályidegen, rendszerellenes, klerikális jobboldali értelmiség képviselői voltak azok, akiket fizikai munkára kényszerítettek, s elzárták utódaikat a továbbtanulás lehetőségétől vagy az értelmiségi pályáktól. Ellentétben Medgyessyvel, akinek élete során sem a titkosszolgálatoknál, sem pedig a Pénzügyminisztériumban nem kellett nemhogy csavarkulcsot használnia, de még hideg vízbe sem mártania a kezét. Aki annak a pártnak a nevében szól, amely állítólag a munkából élők érdekeit védi, jobban teszi, ha nem próbálkozik általa nemigen használt munkaeszközök említésével.
Egyszóval: a kereszténydemokrata gondolkodás, amely viszont valóban a munka, az emberi teljesítmény tiszteletén alapul, s a családokra, közösségekre épít, önállóságra, önálló gondolkodásra és cselekvésre is nevel. Azokra az értékekre, amelyeket a posztkommunista elit saját hatalmának megtartása miatt mindig is kiölni akart az emberekből. De hát a sokasodó jelek szerint már a panellakók sem vevők a panelszövegekre. S ez így kampányidőszakban igen rossz hír – a szocialistáknak és parlamenti segédcsapatuknak, az SZDSZ-nek. Mindennek, így az emberi, nemzeti mazochizmusnak is megvannak a határai, s erre már a baloldalnak is tekintettel kell lennie.