Európa visszaszerzése

A csatlakozási ünnepségek után a kijózanodás percei jönnek – írja május 13-i jegyzetében a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A meglepő jólértesültségről árulkodó írásban a szerző megjegyzi, hogy a magyarokban mélyen gyökeredzik a pesszimizmus és az EU-szkepszis, s hogy a tízmillió polgár már régóta tudja: az EU-ban nem fognak eltűnni az ország gondjai. Mint a FAZ fogalmaz: a csalódás ideje lesz az előttünk álló néhány esztendő.
Mindebben persze semmi újdonság nincs, bizony igaz, tízmillió polgár – mínusz MSZP–SZDSZ-vezérkar és a magyar kormány – már tudja, hogy a csatlakozás után a vér és könnyek ideje jön. Százezrek fognak tönkremenni, elsősorban a parasztság és a kisvállalkozók köreiből. Szépen lassan kiderül, hogy Magyarország mégiscsak nettó befizető lesz az első három évben – minimum az első három évben. (Csak egyetlen adat: amikor Írország csatlakozott, az első három esztendőben az írek a nekik jutó EU-pénzeknek mindössze húsz százalékát tudták pályázatok útján megszerezni. Pedig az írek jobb állapotban voltak csatlakozásukkor, mint mi…)
Nos, éppen ezek a tények okoznak fejtörést a jobboldalnak. Ugyanis hiába a fölény, a közvélemény-kutatók által regisztrált tetemes előny, ha egyszer a jobboldali szavazópolgár nem akar elmenni június 13-án európai parlamenti képviselőket választani. Nem akar, mert fél, mert szkeptikus, mert kiábrándult. Mert talán már a népszavazáskor is nemmel voksolt. S ha a jobboldali polgár nem jelenik meg az urnák előtt, akkor az MSZP – aki a moral insanity vezetésével ismét mozgósítja „ötven év feletti” törzsközönségét – akár nyerhet is. Úgy, hogy tényleges legitimációja már sehol sincs. Ez pedig fölöttébb kellemetlen lenne, mindenféle szempontból, de különösen mentálhigiénés okok miatt.
Ezért fontos a FAZ további megállapítását idéznünk. A tekintélyes német lap szerint ugyanis „a sikerélményekben nem dúskáló Medgyessy Péter is tisztában van azzal, hogy a június 13-i választások az ő sorsát is eldönthetik”. Ez fontos információ. Bizony, az első magyarországi európai parlamenti választás egyben a kommunista titkosrendőr jövőjéről is szól. Az EP-választás jobboldali szempontból azt jelenti, hogy most helyrebillenthetjük a „kizökkent időt”. Hiszen a mi számunkra lelkileg szinte feldolgozhatatlan, morálisan pedig egyszerűen lesújtó az a tény, hogy most azok parádéznak a csatlakozási ünnepségeken, azok fontoskodnak Brüsszelben, akik miatt a Magyar Köztársaság Magyar Népköztársaság volt, akik miatt Európát négy évtizeden át otthon kellett őrizgetnünk, a lelkünk mélyén, mint valami elveszett, eltűnt, tőlünk ellopott kincset. (Az más kérdés, hogy ez az Európa e négy évtized alatt remekül elvolt a kommunista diktátorokkal, lapogatta a hátukat, megdicsérte Kádár Jánost és aljas bandáját. Európa tablóképén az a legigazibb fénykép, amelyen Nicolae Ceausescu a pofáját törölgeti az asztalterítő szélébe odafent az angol királynőnél…) De ez most mindegy. Európa akkor is Európa – még akkor is, ha most legsúlyosabb kulturális, civilizációs és morális válságát éli, akkor is, hogyha nem történik valami radikális változás, úgy ez az Európa húsz év múlva egyszerűen nem fog létezni.
De most még létezik.
Éppen a globalizáció, a bevándorlás, a fogyasztói társadalom mindenhatósága és az újonnan csatlakozók egykori kommunistái ellenére létezik. Megint úgy létezik, mint negyven esztendőn át: a szívekben és a lelkekben.
A gyalázatos jelen és az iszonyatos múlt ellenére létezik Európa.
Öreg ír kocsmákban, ahol esténként ír népzene szól, és túlcsordul a Guinness habja. Prága óvárosában, ahol éjszakánként lassú sétát tesz Franz Kafka. A messzi svéd rengetegben, ha a jávorszarvas-vadászat kezdetét veszi, s ha megindul a lazac. A kedélyes bajorok sörházaiban, amikor felhangzik a nóta, amikor kacag vagy sír a harmonika… Messzi francia vidékeken, amikor alkonyatkor kezdődik a petangue, s csak az acélgolyók csengése hallatszik, meg az egészséges paraszti nevetés. Dalmáciában él tovább Európa, ha hajnalban kifutnak a nyílt vizekre a halászbárkák, s a víz fölötti párában énekszóval beszélgetnek egymással a halászok. Székelyföld hegyi legelőin van Európa, s a pásztor elválasztja anyjától a tejesbárányt…
Ameddig találunk gótikus katedrálisokat – addig tart Európa.
És erre az Európára fenekedik a globalizáció, a fogyasztás, a bevándorlás. A pusztító idegenség.
Ez az az Európa, amihez soha semmi köze nem volt azoknak, akik kiforgatni jöttek sarkaiból a világot. Akik azért érkeztek, hogy végképp eltöröljék a múltat. Akik még mindig ezt éneklik, ha öszszeröffennek valahol. Akik sivár életük kilátástalan ostobaságát ideológiával gyógyítgatták. „Gondolat helyett gondolatmenet…” Akik sosem voltak restek ölni. Akiknek sosem számított az ember, csak az eszme. S aztán ehhez az Európához nem volt soha semmi közük azoknak, akik később érkeztek, és már ostoba hitük, gyalázatos ideológiájuk sem maradt. Akiknek semmijük sem maradt. Akik kockaladáért lettek aljassá, undorítóvá, nemzet- és hazaárulóvá.
S akik most úgy gondolják éppen, hogy bennünket nem vinnének Európába.
Ez amúgy helyes. Hiszen mondom: az az Európa soha nem volt az övék. Ezek ugyanis nem ismerik a „foglár háta mögötti szabadságot” … A „kortynyi szabadságot, a percnyi szabadságot…”; amivel mi átvészeltük őket.
És ez az igazi ok, amiért el kell mennünk szavazni.
A FAZ megírta: Medgyessy jövője ettől a szavazástól függ.
A FAZ jól informált. Hogy ne mondjam: belülről informált…
Mi pedig ezzel a szavazással visszalophatjuk magunknak a mi Európánkat. Amit mindig elraboltak valakik, amit rabolnak megint.
Hogy lophatjuk vissza?
Hát úgy, hogy letöröljük végre azt a cinikus vigyort a képükről.
El tudják képzelni, amikor végképp vicsorgás lesz abból a cinikus vigyorból? Amikor majd ki kell állniuk azon az éjszakán, és be kell ismerniük… El tudják képzelni, ahogy mindjárt másnap egymás torkának fognak esni.
Mindenki, aki fél, aki megcsömörlött, aki szkeptikus, aki nem hisz: ezért az egyetlen pillanatért megéri!
El kell menni.
A szüleinknek, a nagyszüleinknek tartozunk ennyivel.
Akik megőrizték nekünk a régi Európát, ezekkel szemben – az ostoba, csukaszürke, lélekölő, kommunista nihillel szemben…
Most lehet eltörölni végképp… Nem a múltat, hanem annak egy darabkáját. Egy rettenetes darabkáját.
Most lehet eltörölni 2002 áprilisát.
Ennyit, ugye, megér?
Hajrá…!