Viszont a legtöbben a Parkway Drive-ot várták, ezt érezni lehetett a férfivécében, amikor egy emberként énekelték a Wild Eyes című slágerük gitárjátékát, majd az egyik fülkében valaki a megfelelő pillanatban elhörögte az azt követő strófát.
Sok régi rajongó nem nézte jó szemmel, ahogyan a banda a klasszikus metalcore-hangzást egyre jobban színesítette az utóbbi lemezeken, viszont pont ennek köszönhetően lőtt ki a népszerűségük: most már a koncerteken simán elférnek egymás mellett a csirkedaráláshoz optimális zakatolások, a melankolikusabb balladák vagy a Vice Grip, amely olyannyira felemelő, hogy Ausztráliában petíció indult, sokan szerették volna ugyanis, hogy ez legyen az új nemzeti himnuszuk. És teatralitás tekintetében is szintet léptek, ma már a koncertjeik látványvilágban a Rammsteinnel vetekszenek, mondta is legutóbb a gitárosuk egy interjúban, hogy egyébként sem isznak gyakran, manapság azonban fellépések előtt egy kortyot sem, annyi pirotechnikát alkalmaznak ugyanis, hogy elég egy rossz mozdulat és belelépnek egy lángcsóvába, majd örülhetnek, ha kórházzal megússzák.
Magához képest visszafogottabb volt a Parkway Drive, de látványelemekből így sem volt hiány
A körítést az MVM Dome-ban sem aprózták el, pedig az európai turnénak ez a szakasza költséghatékonyabb, de így is voltak pazar pillanatok, különösen, amikor Winston McCall énekes egy lángokat okádó platformon a közönség felé emelkedett. A spórolás pedig érthető, valószínűleg nem ez a koncert volt a szervezők legjobb befektetése, a küzdőtér félig telt meg, az ülőhelyeken pedig csak néhányan magányoskodtak. Mindez okozott némi mélabút, mert ezután nem biztos, hogy a közeljövőben viszontlátjuk őket, ugyanakkor a hangulathoz hozzátett, azok, akik a régi klubfellépéseiket sírták vissza, most hasonlóan közvetlen élményben részesültek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!