A butaságról

Megyesi Gusztávnak, helyben.
Kedves Guszti! Miközben alapvetően kedvellek (eltérő politikai nézeteinktől függetlenül), most kritikai hangot fogok megütni. Azt írod a legutóbbi ÉS-ben, hogy a Magyar Nemzet vezércikkírója (Ugró Miklósra gondoltál) a lap, egyszersmind az ország második legbutább újságírója. Alapozod mindezt arra, hogy kollégám egyik írásában elmerengett Medgyessy Péter miniszterelnökünk emlékezetes hüvelykujj-bemutatóján. Ügyes indirekt formáját választottad a kormányfői ülep fényesre nyalogatásának, le a kalappal. Kicsit piszkálod a trónuson ülőket (hogy hitelesnek nézzen az olvasó), majd a szavak sikátorában olyan embert mocskolsz, aki erre messze nem szolgált rá. Mented Medgyessy Pétert – erről van szó.
Az olvasónak kell a sztori (jó harminc éve járjuk ezt a pályát), azon csámcsog a nyájas, ha jól odamondanak valakinek, beletörlik a lábukat a szemközt jövőbe. A költővel szólva: sekély e kéj. Ha egy érettségire készülő osztálynak együtt lenne annyi tárgyi tudása, mint Ugró Miklósnak, valamennyiüknek borítékolni lehetne a jelest. Az ország második legbutább újságírója (csak nem Te előzted meg, Guszti?)? A sztori tényleg kell az olvasónak, nekünk viszont az a tisztünk – Baróti Géza bácsi, tanítónk az újságíró-iskolában mondta –: „Formáljuk az olvasót a tisztesség mentén.” Hagyd az olcsó sikert. Nem biztos, hogy annak van igaza, akinek a poénján nagyobbat nyerít a publikum. Ne add ki felesbe a szellemedet, rossz befektetés. Amúgy Medgyessy hüvelykujja tényleg elgondolkodtató. Messzire mutat. (Vagy visszafelé?)
A régi Baróti Géza bácsis hévvel ölellek.