A közösségvállaló értelmiség küldetése

Falusi Márton kötete laza tanulmányfüzérként is olvasható, egységeinek egyik közös motívuma a nemzethez és a nemzeti hagyományhoz való viszony.

A magyar modernitás eszmetörténetét áthatja a haza és haladás problematikája, míg irodalomtörténetünk elmúlt évszázada tendenciáinak dinamizmusát – így, utólag is nézve – a népi–urbánus ellentét adja. Ezen kérdéseket járja körül széles interdiszciplináris (amelynek íve a jogtudománytól a filológiáig, a komparatisztikától a konkrét műelemzésig terjed) háttérrel és módszertannal a József Attila-díjas Falusi Márton új kötetében. Az eredetileg jogász végzettségű, doktori tudományos (PhD) fokozattal is rendelkező szerző költőként, íróként, szerkesztőként, irodalomtörténészként, esszéistaként egyaránt ismert. A Századvég Kiadó gondozásában jelent meg néhány hete a „Nem magunknak repülünk”. A magyar irodalom eszmetörténeti olvasatai című kötete.

A könyv lapjain jórészt a nemzeti irodalmi kánon kialakulásának lehetőségei, valamint a nemzeti hagyományok modern és posztmodern megközelítésmódjai kerülnek végiggondolásra, áttekintésre és értelmezésre. A kötetben nemcsak a modern magyar eszme- és irodalomtörténeti tendenciákat és jelenségeket, de egyes jeles (pontosabban a szerző által jelesnek tekintett) alkotók műveinek – szociológiai értelemben vett – kötődési mintázatait is megismerheti az olvasó. Illyés Gyula, Nagy László, Szécsi Margit szövegeinek világa éppúgy tárgya a kötet fejezeteinek, mint például Gion Nándor vagy Borbély Szilárd írásainak olvasatai.

Falusi Márton kötete laza tanulmányfüzérként is olvasható, egységeinek egyik közös motívuma a nemzethez és a nemzeti hagyományhoz való viszony, de sok esetben a szerző vállaltan az értékőrző konzervatív kontextus – amelynek változatait Horváth János munkásságában éppúgy fölfedezi, mint Cs. Szabó László írásaiban – felől közelít a témájához. Egyébként ki kell jelenteni: nem könnyű olvasmány Falusi Márton kötete, hiszen ezek az esszéírás klasszikus követelményeinek megfelelően született szövegek nemcsak szűken irodalmi és irodalomtörténeti, de kifejezetten eszmetörténeti megfontolásokat tartalmaznak. Megközelítésmódjai újszerűek, a maga természetességében egyenesen szókimondók, s ezzel fontos hozzájárulást adnak az elmúlt másfél évszázad magyar irodalmi és művészeti törekvései történetének alaposabb megértéséhez.

A rendszerváltozás óta kialakult irodalmi és irodalompolitikai folyamatok (beleértve a poétikai és esztétikai tartalmakat is) érzékletes leírását is olvashatjuk a kötetben. Falusi Márton szavaival: „Minél közelebb lépünk a hosszú rendszerváltoztatás időszakához, és minél tüzetesebben vesszük szemügyre diskurzusait, ez a kép annál árnyaltabbá válik, s az irodalom szakembereinek – az íróknak és az irodalomértelmezőknek – a bezárkózó magatartása a saját logikájuk következetes végigvitele során is egyre tarthatatlanabbnak, képviselhetetlenebbnek mutatkozik, hiszen így vagy úgy mégiscsak beavatkoztak, s nem is csekély mértékben, a köztársaság ügyei­be; a közösségvállaló értelmiség részsikerei viszont egyes alkotók erkölcsi bátorságán múltak, illetőleg azon, hogy némelyik közszereplő mennyire hitelesen, mekkora képzelőerővel vitte színre törekvéseit. Mindezzel együtt végül az irodalmárok olvasók nélkül, a jogászok pedig magukra (hoppon) maradtak (törvény)könyveik­kel, s hamar rádöbbentek csapdahelyzetükre: a mainstream értelmező közösség nem nyújt segítséget, ellenben a korszerű nemzeteszme nem kristályosodott ki, hogy teljes és valódi értelmező közösséget komponáljon.”

(Falusi Márton: „Nem magunknak repülünk”. A magyar irodalom eszmetörténeti olvasatai. Századvég Kiadó, Budapest, 2025, 308 oldal, 3890 Ft)