A Miskolci Nemzeti Színház a Trianon utáni Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő teátrumának számít, amelynek történetét, művészeinek pályáját a Déryné utcában található Színháztörténeti és Színészmúzeum annak rendje és módja szerint be is mutatja a közönségnek. Itt állt 1823-tól két évtizeden át az első magyarországi magyar nyelvű kőszínház (nem számítva az akkor közigazgatásilag különálló Erdélyt, ahol két évvel korábban nyílt meg a kőszínház Kolozsvárott). A miskolci színészmúzeum gondolata Gyarmathy Ferenc színművészben fogalmazódott meg, aki az 1980-as évek közepétől gyűjtötte művésztársai relikviáit. A színművész és a köréje szerveződő Színész Emlékház Egyesület kezdeményezésére született meg a Színháztörténeti és Színészmúzeum.
A leégett első magyar nyelvű kőszínház helyén a megmaradt falak felhasználásával 1845-ben emelt klasszicista épület eredetileg tábornoki laknak épült, majd szakiskolaként és színházi raktárként működött. Felújítására és a múzeum kialakítására, az 1991 és 1996 között folyó színház-rekonstrukció részeként, az Európa Tanács támogatásával került sor, a terveket Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építész készítette. A Miskolci Galéria által működtetett múzeum a magyar honfoglalás millecentenáriumának évében, 1996. október 22-én nyitotta meg kapuit. A magyar vándorszínészetnek szinte minden jelentős személyisége megfordult Miskolcon – rájuk emlékeztet a kiállított ekhós szekér is: 1815-ben tizenkét ilyen szekérrel érkezett meg Pestről, Déryné Széppataki Rózával az élen, a pesti színjátszó társaság. A márványszobrok, színlapok, portrék, levelek, hivatalos dokumentumok bepillantást engednek a reformkori magyar színjátszásba és a későbbi korokba is: helyet kapott például az első színház működését is segítő, majd a második színházépület felépítését szervező Szemere Bertalan portréja is. A színház toronyórájának első szerkezete mellett a nyitó előadás, Vörösmarty Mihály Marót bán című tragédiájának főszereplőiről is megemlékeznek: Egressy Gáborra s a miskolci születésű Laborfalvi Rózára, valamint a színészdinasztiát alapító igazgatóra, Latabár Endrére. A XX. század első felének kiemelkedő periódusa volt a Sebestyén-éra: Sebestyén Géza, majd testvére, Mihály 1921 és 1939 között vezette az intézményt, s az együttes sztárjai Mezei Mária, Kiss Manyi, Neményi Lili, Sulyok Mária, Bilicsi Tivadar, Ladányi Ferenc, Rajz János voltak. A második világháború idején egészen az 1949-es államosításig Földessy Géza irányította a társulatot, amelynek tagjai között volt Komlós Juci, Bessenyei Ferenc és Pécsi Sándor is. A közelmúlt emlékeit illetően a múzeumlátogatók bepillanthatnak többek között olyan különleges dokumentumokba is, mint a színház próbakönyve, amely Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán találkozását és első közös fellépését rögzíti.
Ami a jelent illeti, Halasi Imre igazgató első évadját töltötte direktorként a színháznál, s még négy éve van hátra. Azt mondja, az ismerkedési év egyszerre tekinthető rövidnek és hosszúnak – meg kellett barátkozni a társulattal, a közönséggel és a várossal egyaránt. S bár saját portékát nem illendő dicsérni, nem várt eredményeket ért el a színház, sikeresek az előadások, fut a szekér. Pedig ez a több mint száznyolcvan éves múltra visszatekintő teátrum valóságos színházi csatahajó: mindenféle közönségízlést ki kell elégítenie, ugyanakkor feltett szándék az is, hogy a rétegszínház is kellő súllyal képviseltesse magát a repertoárban. Erre lehetőséget nyújt az a körülmény, hogy öt jó adottságú játszóhely áll a társulat rendelkezésére: a nagyszínpad és a kamaraszínház mellett a játékszín a stúdió-előadásokat, a csarnok a kísérleti produkciókat szolgálja ki, ráadásként pedig az épületen belül 550 férőhelyes szabadtéri nagyszínpad található, ahol július folyamán a Kölyök című musical előadásai tekinthetők meg. Mindezek a feltételek lehetővé teszik, hogy havonta hatvan előadást iktassanak programba a szezonban – előfordul, hogy ugyanazon a napon négy produkció is kínálja magát. (Ez a szám még impozánsabb annak tudatában, hogy a hétfő szigorúan színházi szünnap Miskolcon.) Minden játszóhelynek igyekeztek kialakítani a saját jellegzetes arculatát, s ezt a törekvést a publikum is minden várakozást felülmúlóan visszajelezte: noha a színház a tervezetthez képest egy héttel megnyújtotta az évadot, így is 23 ezer jegyigénylő maradt hoppon. A problémát úgy kívánják áthidalni, hogy a legkedveltebb produkciókat – Bolha a fülbe, Portugál, Marica grófnő, A dzsungel könyve – a következő szezonban is műsoron tartják, hogy mindenki láthassa őket, aki szeretné.
E temérdek előadás ismeretében talán fölösleges is a kérdés, hogy a miskolci társulat miért nem vállalkozik tájolásra is – Halasi Imre szerint azonban ennek nemcsak az időhiány az oka, hanem az a meggyőződés is, hogy ilyen színvonalon nem lehetne minőségromlás nélkül kivinni a házból a produkciókat. A direktor szerint az épület hozzátartozik az élményhez. Kivétel azért van: a pécsi színházi találkozóra elzarándokolnak. A Nemzeti Színház megyejárására pedig a Tordy Géza–Hernádi Judit-féle Az öreg hölgy látogatását, valamint a Krámer György-koreográfiájú Bolerót utaztatták.
A népszínházi irányon a jövőben sem óhajtanak változtatni, de azért néhány nagy szakmai dobásra is készülnek. E rendhagyó előadások mintapéldája a csarnokban játszott Don Juan, amely konvencióellenességével együtt is telt házzal megy. Tervezik Ödön von Horváth Szép kilátás című darabjának bemutatását, amelyet a drámaíró Életem centiméterről centiméterre című naplójával ötvöznek. Valóságos nemzetközi produkció születik majd: a darabot Paola Magelli olasz rendező állítja színre, a zenét pedig a román származású londoni zeneszerző, Alexander Balanescu szállítja. De az évad elején Csiszár Imre megrendezi Madách Imre Mózesét is, amely húsz éven át volt műsoron a Nemzeti Színházban. Ilyen vállalkozáshoz persze elsősorban nagy formátumú Mózesre van szükség: Miskolcon meggyőződéssel vallják, hogy nekik van egy ilyen színészük Gáspár Tibor személyében…
Európa
Kiábrándultak a demokráciából az európaiak
