Egyik zsebből a másikba

Lapunk írta meg először, hogy az Illyés Közalapítvány kuratóriumának döntése értelmében szeptembertől a Magyar Távirati Iroda hírszolgáltatása nélkül marad tizenkét határon túli magyar nyelvű napilap. A hír komoly hullámokat kavart a magyar–magyar kapcsolatok állóvizében, a tiltakozások és az elemi erejű felháborodás után a kormánypárti politikusok nem győzik nyugtatni az érintetteket, és bőszen keresik a megoldást. Talán egyszerűbb lett volna előtte gondolkodni, jegyezhetnénk meg némi iróniával, de vegyük csak sorjában a dolgokat.
Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt még azzal nyugtatta a választások idején a határon túli magyarokat, hogy kormányra kerülése esetén a kedvezmények köre nem szűkül, sőt. Annyiban igaza volt, hogy a kedvezmények bővültek egy nagyváradi bevásárlóközponttal, de a legnagyobb támogatási összeget biztosító közalapítvány (IKA) éves büdzséjét nemhogy emelték volna legalább az inflációval, hanem közel kétszázmilliót elvontak tőlük. Így fordulhatott elő az a rendszerváltás utáni időkben példátlan eset, hogy az év közepe előtt elfogyott az IKA pénze: júliustól akár be is zárhatnák a budapesti irodát, nincs mit elosztani. A kurátorok a hírszolgáltatás szeptemberig tartó költségét is a jövő évi keret terhére szavazták meg – az MTI most harmincmilliót bukhat azon, ha a kormány az év végéig összevonja a közalapítványokat.
A mostani rendszer önmagában vicc: miközben a Kárpát-medencében sokszor pár százezer forinton múlik, hogy létrejöhet-e egy magyar rendezvény, vagy netán bezár egy iskola-művelődési otthon, az állam egyik zsebéből (IKA) évi negyvenkétmilliót fizet a másikba (MTI), hogy a határon túli magyarokhoz eljussanak az anyaország és a nagyvilág hírei. De mivel ez túl egyszerű lenne, a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) – melynek önálló költségvetése és kiosztható pénze van – nem a saját büdzséjéből fizet, hanem pályázatot ír az IKA-hoz, aztán szurkol, hogy a kurátorok hajlandók-e megszavazni a támogatást. Képzeljék csak el: az ógyallai bútorfestőtábor százötvenezer forintos támogatási kérelme és a homoródszentmártoni hagyományőrző napok negyvenezer forintos pályázata között szavaznak az MTI negyvenkétmilliójáról is azzal a különbséggel, hogy míg az egyszerű pályázók otthon szurkolnak a pozitív elbírálás reményében, a HTMH vezetője személyesen, szavazati joggal van jelen az ülésen az alapító képviseletében. Magyarán, a főnököt kell a kurátoroknak leszavazni, ha merik. A HTMH vezetője úgy kopogtat a negyvenötmilliós pályázattal az IKA ajtaján, hogy például 2003-ban ötszázhatvanmillió forintról dönthetett szabadon, az úgynevezett koordinációs keretének köszönhetően. (Ezt Szabó Vilmos kancelláriai államtitkárral közösen osztották el. Hogy kinek és milyen alapon, erre a kérdésünkre hónapok óta nem válaszolnak. Sejtéseink szerint ebből a pénzből finanszírozzák a baloldalhoz közel álló határon túli politikusokat és szervezeteiket.)
Néhány mondat erejéig érdemes azon is elgondolkodni, mit kapnak-kaptak a határon túli szerkesztőségek ezért a pénzért, és hogyan használták fel a lehetőséget. A szerencsés redakciók (a határon túli hírszolgáltatás tízéves történetének első felében csak a politikuskedvenc orgánumoknak jutott terminál) számítógépébe beérkezik az összes MTI-hír, mely szezontól függően öt-hétszáz cikket jelent naponta. Ezekből számukra használható tizenöt-húsz. A lustább szerkesztők a kijelöl–bemásol billentyűkombinációval oldották meg a lap üres oldalainak megtöltését, így olyan orgánumot is nyomtatnak a Kárpát-medencében, amelynek nyolcvan százalékát az MTI szövegei és fotói képezik. A többi anomáliáról csak annyit: olvashatunk néha erdélyi lapban Lamperth Mónikáról mint „hazai belügyminiszterről”, és arra is volt példa, hogy a marosvásárhelyi eseményről a Bukarestben szerkesztett magyar nyelvű napilap az MTI híre alapján számolt be. Ez még nem tragédia, de legalábbis elgondolkodtató, ha komolyan vesszük a határon túli kollégák érdekeit és szakmai továbbképzésüknek fontosságát. Olvasói oldalról pedig az a kérdés: jó-e, ha mindent – még a szomszéd országok belpolitikai eseményeit is – anyaországi szűrőn keresztül olvasnak? Ami nincs ugyanis az MTI-ben, az jó eséllyel kimarad a lapból. Így történhetett meg az, hogy az erdélyi megyei napilapok némelyikében nem volt hír egy román miniszter lemondása, de bekerült az olvasó életére kevés befolyással levő pesti pártesemény.
A jelenlegi helyzet tehát olyan, mint amikor valakinek építkezés közben elfogy a cementje, és bár egy vödörnyire volna szüksége, a gazdag szomszéd egy teherautónyit önt le az udvarra. A hírszolgáltatás átgondolása, a szakmai vita és az azt követő megoldás tehát mindenki érdeke: olcsóbb és hatékonyabb lenne az anyaországnak, hasznosabb a határon túli magyar kollégáknak és olvasóiknak. Erről azonban szó sincs, a kormány nem jobbító szándékkal, hanem pénzhiányból zárta (volna) el a csapokat. Akkor került homok a gépezetbe, amikor a határon túliak nem vették fegyelmezetten tudomásul a döntést, hanem tiltakozni kezdtek ellene. Különben ez a stratégia: mindenkitől elvonunk lehetőleg minél többet, aztán aki a leghangosabban sivalkodik, annak visszaadjuk egy részét.
Ha ezt a mostani eseményekre fordítjuk, a következőképpen néz ki: az IKA kuratóriuma szép csendben megszavazza, hogy szeptembertől nincs pénz az MTI-re. A döntés megdöbbenti a határon túli magyar lapok szerkesztőit, a több mint háromszázezres olvasótáború hét vidéki erdélyi napilap (a kolozsvári Szabadság, az aradi Jelen, a Maros megyei Népújság, a Hargita Népe, a Szatmári Friss Újság, a Bihari Napló és a Háromszék) kiadóit tömörítő egyesület állásfoglalása szerint „az éppen talpra állóban lévő romániai magyar sajtó újabb érvágást szenved, nem tudván megfizetni az MTI-szolgáltatások díját (…), az elszakított magyar nemzetrészek sajtójának túlélése, korszerűsítési folyamatának sikerre vitele a tét”. A barátságtalan gesztus éppen akkor jött, amikor „az MTI szolgáltatásának bővítését helyezték kilátásba a hírek mellett képanyag hozzáférhetővé tételével is”.
A botrány után megszólalt az MSZP médiapolitikusa, aki egyeztetést kezdeményezett az „ügyet megoldani tudó érintettekkel”, vagyis Vince Mátyással, a Magyar Távirati Iroda Rt. elnökével és Szabó Vilmossal, a Miniszterelnöki Hivatal nemzeti kisebbségekért felelős politikai államtitkárával. Az urak „nyitottak a probléma megoldására” – közölte Újhelyi István, aki szerint „a határon túli magyarságnak széles körű és tárgyilagos nemzeti hírszolgáltatásra van szüksége”. A hirtelen pálfordulásban közrejátszhatott az is, hogy a Magyar Rádió ingyen ígért híreket a lapoknak. Újhelyi szerint ugyanis „a határon túli sajtónak független híranyagra van szüksége, márpedig a Magyar Rádió nem a pártatlan tájékoztatás gyöngyszeme”. Az MSZP-s médiapolitikus arra kérte a kormánytól független IKA kuratóriumát, hogy bírálja felül döntését – de talán egyszerűbb lett volna arra kérnie a kormány pénzügyminiszterét, hogy a közalapítványtól ne vonja el a százkilencvenhétmillió forintot, mert akkor ki tudták volna fizetni a cechet.
A dolgok jelenlegi állása szerint egy másik zsebébe nyúl a kormány: keddi hír szerint ugyanis három országgyűlési képviselőnek (Géczi József Alajos MSZP-s, Herényi Károly MDF-es és Potápi Árpád fideszes honatyának) sikerült meggyőzni Draskovics Tibor pénzügyminisztert, hogy a negyedik negyedévre maradó költségeket a Pénzügyminisztérium más forrásból állja.
No comment.