Fráter Erzsi koporsója

Beaumarchais írja, hogy a középtehetség csúszva-mászva mindenhová bejutó, trágár irományával sikert ér el. A mai napig is így van ez. A sors kegyes volt a XIX. századhoz, szép művekkel ajándékozta meg azt az időszakot. Goethe Faustja, Byron Don Juanja, Puskin Anyeginje, nálunk Katona József Bánk bánja és Madách Imre Tragédiája voltak az irodalom gyöngyszemei. Kedvünkre válogathatunk az elbeszélő költeményekben, a mai ifjúságnak bőven lenne pótolnivalója. Csakhogy Magyarországon túl sok a politológus, még több a politikával összefonódott történész, és a mai történészeknek 1848-tól számít a történelem – hamis adatokkal árasztják el a külföldet –, nem pedig Szent István királyunktól. Mi ebben a ráció, az ok, az ésszerű magyarázat?
Kezemben a május 15-i Magyar Nemzet. A Mi a magyar? rovatban közzétett Perédy György-idézetre reagálok, amely 1926-ban jelent meg Hol nyugszik Madách Imréné? címmel. A szerző ugyanis megtalálta a sírt. Mohácsi Jenő Fráter Erzsi Nagyváradon című könyvéhez tőlünk kapta a pontos adatokat. Én Perédy Györgynek, az Erdélyi Lapok felelős szerkesztőjének leánya vagyok. Édesapám a Magyar Párt elnöke volt Nagyváradon. Harcolt minden magyar szóért, minden magyar emberért, nem kétszínűsködött, nem gazsulált a románoknak, mint most Markó Béla.
Madách Imréné Fráter Erzsébettel rengetegen foglalkoztak és foglalkoznak, de nem alapos utánajárással. Például Palágyi Menyhért 1900-ban megjelent Madách-könyve tele van ferdítésekkel. Miért foglalkoznak ennyit egy bűnös asszonnyal? A Magyar Demokrata 1997/32. számában Fráter Erzsi igazsága címmel olvasható interjú Pataki László Madách-díjas íróval és irodalomtörténésszel. De ő sem ment el Nagyváradra, a Bihar megyei közkórház pincéjébe, ahol megtalálhatta volna a korabeli orvosi naplót. Fráter Erzsébet nem epilepsziában halt meg, ahogyan állítja, hanem delirium tremensben. Édesapám lement, heteken át kutatott, míg megtalálta az orvosi naplót. Aztán ellátogatott a váradolaszi temetőbe, és sok utánajárással, rajzok alapján azonosította a jeltelen, besüppedt, elhanyagolt sírt. Exhumáltatta Fráter Erzsébet maradványait, előrehozatta őket, és szép sírt csináltatott a Szigligeti Ede Társaság nevében. A váradolaszi temetőben nem nyugszik több Fráter.
Fráter Erzsiről az egyetlen ránk maradt képet egy szlovák festő festette, édesapám margittai rokontól, egy villanyszerelőtől vette meg, a padlásra ment fel érte, és Erdély legjobb arcképfestőjével restauráltatta. A képen Erzsi sötétzöld bársonyruhában, Madáchtól nászajándékba kapott ékszerekkel, rubin- és smaragdkövekkel felékesítve látható. Ezt a gyönyörű ékszert eladta, az árát elitta, hogy részegen kibírja nehéz életét.
Fráter Erzsébet édesapja gazdálkodó volt Cséhteleken a fiával együtt. Esténként mulatozó férfitársaság gyűlt össze náluk, akármilyen férfibeszéd nem fiatal lány fülének való, ezért vette magához annak idején Erzsit Fráter Pál nógrád megyei alispán és felesége. Ők nevelték fel. 1844-ben nem Losoncon, hanem Balassagyarmaton volt a vármegye bálja, Szontágh Pál mutatta be Erzsinek Madáchot. (Szontágh szintén jogot végzett, mint Madách, az 1848-as szabadságharcban Bem apót rejtegette, Madách meg Rákóczi Jánost, Kossuth titkárát. Utóbb mindkettejüket bezárták.) Fráter Erzsi a nagybátyjával ment a végzetes bálra, a nagynénje otthon maradt, mert nem érezte jól magát. A nagybácsi kihasználta a ritka alkalmat, csapta a szelet egy hölgyikének. Erzsi Madáchcsal és Szontághgal szórakozott. Madách beleszeretett a vidám, kedves – nem szőke, ahogyan Lovassy Andor írta 1923-ban Éva temetése című cikkében, hanem sötétbarna hajú –, megtermett leányzóba. Szontágh, nem tudni, miért, Erzsi ellensége lett. Madách édesanyja, özvegy Madách Imréné Majthényi Anna rosszindulatú boszorkány volt, tele nagyravágyással és adóssággal. Fiának gazdag földbirtokoslányt akart feleségül, csakhogy Madách szív-, tüdő- és ízületi betegséggel küszködött, ezért járta minden évben a gyógyhelyeket. Egy földbirtokos sem adta hozzá a leányát, így Anna kénytelen volt fia nagy szerelmét, a parasztlányt menyének elfogadni. Madách erősen az anyja hatása alatt állt, Erzsi miatt egyszer szállt szembe vele. De a házasság boldog volt, három gyermekük született: Aladár, Borbála és Jolán. Majthényi Anna azonban elvette Erzsitől a gyermekeket, és édesanyjuk ellen uszította őket. Erzsi fő bűne az volt, hogy szerette a szép ruhákat, szeretett táncolni, énekelni, mulatni. Madách minden mulatságon nyavalygott, mert Erzsi a barátaival, Hamzély Ferenccel és Meskó Miklóssal szórakozott, ők azonban úriemberek voltak, és nem aljasodhattak le odáig, hogy elcsábítsák barátjuk feleségét. Emberi dolog viszont a másikban keresni a bűnbakot, önkéntelenül is elferdíteni az igazságot.
Amikor a forradalom leverése után Madáchért jöttek a zsandárok, Erzsi nagyon megijedt, és elég gyáván viselkedett. Aztán leveleket írt bebörtönzött férjének, beszámolt mindenről, arról is, hogy mulatságokba jár. Majthényi Anna besúgója, Matolcsy György pedig hűségesen jelentette Madách anyjának, hogy Erzsi ezen a bálon volt, azon a bálon volt, táncolt. Madách zokon vette, hogy míg ő szenved, Erzsi mulat. Végül Majthényi Anna kitette az asszonyt a csesztvei lakból, elkergette, mert úgymond kell a ház Károly fiának, aki akkor nősült. Erzsi kisemmizve, barátok nélkül tengődött, majd Margittára ment, onnan Nagyváradra. A Szaniszló utca elején lakott albérletben, kézimunkából éldegélt. Vették a hímzéseit, mert pártolták, sajnálták.
Balogh Károly, Madách sógora részletesen leírta a család ügyeit. (Írása megtalálható a Széchényi Könyvtárban.) Majthényi Anna örökösen perben állt a Madách-rokonsággal, akárcsak a Majthényiakkal, és sorra elveszítette a pereket. Madách egyszer elment Nagyváradra, a Báránykában szállt meg; az étteremben Erzsi mulatott, énekelt, táncolt, Madách felismerte a hangját, énekét. Másnap felkereste albérleti lakásában, pénzt nem hozott, nem győzött panaszkodni, hogy rossz volt a termés, tele vannak adóssággal, aztán búcsú nélkül ment el.
Erzsi olvasta Az ember tragédiáját, sok helyen magára ismert, és szemrehányást is tett férjének. De ha nincs ez a szerencsétlen házasság, Madách aligha írja meg Az ember tragédiáját.
Mint említettem, Erzsi sírját édesapám találta meg, s szállította át újba a csontjait. Amikor átjöttünk Magyarországra, Tabéry Géza író-újságíróra bízta az ápolását, november elsején a világítást. Két kandeláber világította meg éjszakánként. Miután Tabéry Géza meghalt, dacára annak, hogy Erzsi református volt, a katolikus papok ápolták tovább a sírját. A váradolaszi temető magyar temető volt, amelyet a Ceausescu-korszakban teljesen tönkretettek, majd a kilencvenes években felszámoltak. A katolikus papok gyorsan intézkedtek: Erzsi koporsóját a nagyváradi székesegyház alagsorában helyezték el, ahová valamikor a királyok temetkeztek. Igazat mondott Pataki László irodalomtörténész: dr. Fráter Imre, a kórház volt igazgatója letagadta a rokonságot. Igen, Erzsi a Szaniszló utcában összeesett, mert részeg volt. Onnan szedték fel, és vitték be a közkórházba, ott is halt meg.
Hogy is írta Madách Az ember tragédiájában? „Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál!” És éppen ő nem tudott küzdeni, harcolni Erzsiért.

---