Ismeretlen kincs

Azt hiszem, legtöbbünknek – még a hivatásuk szerinti történészeknek is – megdöbbentően hézagosak az ismeretei a múlt lelki-szellemi örökségéről. Történelemszemléletünket döntő módon a nagy politikai eseményekre koncentrálva alakítjuk ki – persze nem ok nélkül –, csatákról és békekötésekről tudunk a legtöbbet, illetve a fennmaradt tárgyi emlékek, főként a művészeti alkotások alapján igyekszünk képet alkotni magunknak egy-egy korról. Az utóbbi száz–százötven év kutatásainak mind határozottabb törekvése, hogy a társadalom különböző részeinek életkörülményei, hétköznapjai ugyancsak ismertté váljanak a ruházkodástól kezdve a táplálkozásig vagy az otthonok berendezéséig, és természetesen mind nagyobb igény mutatkozik a szellemi és a spirituális állapotok feltérképezésére is.
De hogyan ismerhetnénk meg mondjuk egy XIII. században élt Dömös környéki kisbirtokos hit és/vagy hiedelemvilágát, ha semmi erre vonatkozó emléket nem hagyott maga után sem ő, sem a hozzá hasonló módon élt emberek többsége? Hitvilágát leginkább úgy, ha áttekintjük a hit megnyilvánulási formáinak dokumentumait. Sajnos nem túl sok maradt fenn, részint a történelem viharai, részint a liturgikus változások következtében. A középkori Magyarország missaléinek, graduáléinek, ordináriuskönyveinek többsége elveszett, s így a hazánk valamennyi egyházmegyéjében meghatározó jelentőségű esztergomi rítus is csak különböző töredékekre támaszkodva, analógiák és főként a nagy egységen, a római liturgián belüli lehetséges változatok ismeretében rekonstruálható.
De ez egyáltalán nem kevés. Dobszay tanár úr nagyközönségnek, elsősorban talán hívő vagy legalább a hit kérdéseiben biztosan eligazodó olvasóknak szánt könyve, Az esztergomi rítus alapján átfogó képet alakíthatunk ki – a szerző szavaival élve – a magyar kultúra eddig kellőképpen nem méltányolt kincséről. A kötet nélkülözhetetlen munka minden történelem, irodalom- és kultúrtörténet iránt érdeklődő számára, de rendkívül tanulságos olvasmány azoknak is, akik saját hitüket szeretnék megérteni vagy legalább alaposabban megismerni. Az ősi esztergomi liturgia egyes elemeinek beillesztése a mai liturgikus életbe vagy még inkább a szerző által javasolt modernizált változat lehetséges megalkotása úgy kapcsolná össze a híveket magyar keresztény őseinkkel, hogy eközben mindvégig megmaradnának az egyetemes római liturgia hatalmas erőterében. Így láthatnánk megvalósulni tér és idő katolicizmusát.
De a bizonytalan tervek vagy álmok felvázolásán, az inkább csak sugallt, mint kifejtett mondanivalón túl van biztos gyakorlati haszna is a kötetnek. A középkori liturgiának a maival való sokszor szándékos, olykor talán akaratlan egybevetése gondolkodásunk és hitvilágunk sok homályos pontjára is fényt vet, és az összehasonlítás segítségével biztosan könnyebb lesz rátalálni a tiszta forrásra.
(Dobszay László: Az esztergomi rítus. Új Ember Kiadó, Budapest, 2004. Ármegjelölés nélkül)