Ki látta a dervist?

Vámbéry Árminnal Dunaszerdahelyen akartam találkozni, de csak Buharában sikerült. Mondhatnám, hogy látszólag, de nem igaz, mert valóban találkoztunk, hisz odaálmodtam őt. Ez könnyű volt a róla készült képek és írások alapján. Annak megértése már sokkal nehezebbnek bizonyult, hogy milyen erő, akarat és merészség hozta ide, az „iszlám Rómába”. Erről a hajmeresztő vállalkozásról Karinthy Ferenc is szól a Vámbéry példája című kis esszéjében, amelyből néhány részt idézek.
„Vámbéry 1863-ban érkezett a közép-ázsiai Bokharába. Az addigi tapasztalatok nem sok jóval biztatták a merész kutatót, ki a végtelen Kara-kum és Kizil-kum sivatagon át, teveháton közelítette meg a mohamedán fanatizmus e félelmetes hírű bástyáját. Vámbéry – barátai minden intelme ellenére – dervisnek öltözve egy Mekkából visszatérő hádzsikaravánhoz csatlakozott, és muzulmán zarándoknak álcázva vágott neki Teheránból a hosszú, veszélyes útnak. Harmincegy éves volt, s a sánta, gyönge testalkatú fiatalember addigra bámulatos jártasságot szerzett a keleti nyelvekben és szokásokban.”
Viszontagságainak, tapasztalatainak leírása izgalmas s egyben hátborzongató olvasmány. Leginkább a leleplezéstől kellett rettegnie. „Nem vettem számba eléggé a közép-ázsiai kényurak bizalmatlanságát sem – írja Vámbéry –, és megfeledkeztem különösen arról, hogy Bokhara fészke nemcsak a legvakbuzgóbb fanatizmusnak, hanem a világ legálnokabb gazembereinek is. Nem sejtettem, hogy éjjel és nappal temérdek kém, hírvivő és szolgálatra kész zsoldos vesz majd körül, és a pusztaságban éppúgy, mint a bazárokban, az utakon, a mecsetekben és a klastromokban lesni és fürkészni fogja minden szavamat és mozdulatomat.” Buharában a főparancsnok besúgókat és provokátorokat küldött rá, s Szamarkandban maga a gyanakvó emír hallgatta ki.
„Hogy mit művelnek vele, ha fölfedik valódi kilétét, azt Bokharában járván valamelyest már el tudtam képzelni – fűzi hozzá Karinthy. – Az emírek egykori palotájában, az Arkban ma is mutogatják a kútszerű, förtelmes mély lyukat, ahová a politikai foglyokat ledobták, továbbá több képet, sőt egykorú fényképet az akkori kivégzésekről: a hóhér hátrafeszíti a térdeplő elítélt fejét, és egy hosszú késsel átmetszi nyakát. Kedvelt módszer volt ezenkívül az akasztás és a földbe mellig beásott áldozat halálra kövezése meg az iszlám törvényei ellen vétők megvakítása.”
Ismert, hogy Vámbéryt nem a puszta kalandvágy vitte és vezette. A magyar nép és a magyar nyelv török eredetét akarta bebizonyítani – ez volt élete fő célja. Ennek, de a másiknak, a finnugor eredetnek a bizonyítása is immár kétszáz éve változatlan, töretlen erővel folyik. Biztos vagyok benne, hogy folytatódni is fog még sokáig.