Merítés

A XIX. század előtti időkben a folyók jelentették a fő közlekedési útvonalakat, kiemelkedő szerepük volt tehát az európai civilizáció történetében. A mélyben rejtőző leletek feltárása, a folyami régészet azonban méltatlanul háttérbe szorult. Ezen próbál meg segíteni most egy közös magyar–szlovén–francia program, amelynek keretében a Mosoni-Dunán végeznek víz alatti felderítést a folyóban felfedezett romok körül.

Ferch Magda
2004. 07. 03. 16:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar szakemberek vezetik az Európai folyami örökség (European Fluvial Heritage) című programot, amelyet a szlovéniai primorskai egyetemmel és két franciaországi régészeti kutatóintézettel együtt indított meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa, Tóth János Attila régész. A három ország közötti együttműködés tavaly októberben kezdődött. Az Európai Unió Kultúra 2000 nevű pályázatán elnyert százezer euró összköltségvetésű, egyéves munkáról szóló szerződést a minap írták alá.
Dokumentumok szólnak ugyan róla, mégis csak sejtéseink lehetnek arról, mi mindent rejt a vizek mélye. Ma már az UNESCO és a műemlékvédelem világszervezete, az Icomos (International Council on Monuments and Sites) is feladatának tekinti a víz alatti örökség kutatását. A víz alatti régészet azonban még fiatal tudomány, amint arról korábban is beszámoltunk (lásd: Csobbanás a múltba. Magyar Nemzet Magazin, 2002. július 20.). Jelentőségéről a francia Cousteau kapitány győzte meg a nagyvilágot szakszerűségre törekvő munkájával és ismeretterjesztő filmjeivel. Magyarországon a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal fiatal régészei tanulták ki a mesterséget – személyes kapcsolataiknak köszönhetően – francia kollégáiktól 2001-től. Fő céljuk az volt, hogy – tekintet nélkül az ott található tárgyak korára – összeállítsák Magyarország víz alatti régészeti topográfiáját, azaz a víz alatti lelőhelyek jegyzékét.
A Szlovéniával és Franciaországgal együtt végzett munka a közös európai múlt pontosabb megértését is segíti. A szakemberek ezúttal az Európa folyóvizeiben fellelhető leletek kutatására összpontosítanak, a sokáig méltatlanul háttérbe szorult folyami régészetre. Méltatlanul, mert a XIX. század előtti időkben a folyók jelentették a fő közlekedési útvonalakat, kiemelkedő szerepük volt tehát az európai civilizáció történetében.
A folyami régészetben Franciaország jár az élen Európában, a magyar és szlovén szakemberek sok mindent elleshetnek tőlük a közös munka során. A régészek a Charente folyó mintegy százméteres szakaszán végeztek víz alatti felderítést. Tucatnyi hajóroncsot, cölöpépítményeket és rengeteg középkori fegyvert találtak. A legérdekesebb leletek viking jelenlétre utalnak.
Július második felében kezdődik a munka második, magyarországi szakasza. Tóth János Attila vezetésével ekkor a Mosoni-Dunán, Kunszigeten, Öttevény mellett végeznek geofizikai, majd augusztustól víz alatti felderítést a folyóban felfedezett romok körül. Annyit biztosan tudnak róluk, hogy római koriak, de azt is feltételezik, hogy talán a hajdani kikötő részei. Ha ez bebizonyosodik, annak igen nagy lehet a jelentősége, hiszen Európában – a híres londoni rakparton kívül – alig ismerünk módszeresen feltárt folyami kikötőt.
Ősszel, októberben Franciaországban folytatódnak a kutatások a Yonne folyó torkolatában geofizikai felmérésekkel, majd novemberben Szlovéniában, ahol a Ljubljanica folyó medréből már eddig is nagyon sok fegyver került elő. Zömük kelta és római kori, a régészek úgy gondolják, valamilyen szertartás során kerülhettek a vízbe.
Érdekes információkkal szolgált a magyar búvár régészeknek áprilisban és májusban az a tiszai felderítés, amelyet – Szeged város és szegedi vállalkozók támogatásával, Tóth János Attila vezetésével – az Octopus nevű tengeri régészeti kutatásokra specializálódott egyesülettel közösen végeztek. Az 1723-ban elsüllyedt dereglyét keresték, amely vízi úton több más hajóval együtt Gyulafehérvárról szállított kiemelkedően fontosnak tartott római kori feliratos köveket Bécsbe. Az egykori expedíciót Giuseppe Ariosti vezette. Az ő leírásából tudjuk, hogy egy hajó a Tiszán süllyedt el. Még abban az évben megkísérelték kiemelni, de nem sikerült.
A XVIII. századi hajózásról keveset tudunk, csak hajóábrázolások ismertek, hajóalaprajzok, -tervrajzok nemigen. Ha sikerülne megtalálni az ominózus dereglyét, az sok mindenre választ adhatna. Április végén először a Geomega Kft. végzett geofizikai felmérést a Tiszán. Szeizmikus műszerrel pásztázták végig a folyómedret Szegednél, a belvárosi szakaszon, a két híd között. Megállapították, hogy dombocskák sorjáznak azon a részen, ahol a régi vár és a kikötő állt. Egy részük biztosan akkor került a vízbe, amikor a várfal egy része 1692-ben beledőlt a Tiszába.
A geofizikai felmérés eredményeinek felhasználásával háromdimenziós digitális térkép készült erről a Tisza-szakaszról. Június második felében először az Octopus egyesület búvárai szálltak le a mélybe, folyamatos telefon-összeköttetésben maradva a régészekkel. Egy majdnem teljesen ép, felborult hajóroncsra és több más, ugyancsak hajóroncsra utaló fadarabra bukkantak. Az egyikből mintát vettek, és évgyűrűkeltezéssel, dendrokronológiai vizsgálattal megállapították, hogy legkorábban 1864-ben vághatták ki azt a fát, amelynek a maradványát megtalálták. Nem lehetett tehát az 1723-ban elsüllyedt, keresett dereglye.
Június 22-én és 23-án a régészek merültek víz alá, hogy végigkutassák a felborult hajóroncsot, és mintát vegyenek belőle. A különös formájú hajó 18 méter hosszú és 2,5 méter széles volt, a feneke kilyukadt. A kutatók egy sajátos elszívóberendezéssel „kiporszívózták” az üledék felső részét, de rakományt nem találtak. Ez sem lehetett tehát a keresett hajó. Sikerült azonban érdekes építéstechnikai megfigyeléseket tenniük. A lapos fenekű hajó bordáját egyetlen fából faragták ki valamikor, és kovácsoltvas szögekkel erősítették a hajópalánkhoz. A tömítést kisméretű vaskapcsokkal rögzítették a deszkák érintkezési felületéhez. Ilyen részletekre nem derül fény a hajóábrázolásokból.
A „kiporszívózott” üledékben késő bronzkori és XVIII. századi kerámatöredékeket találtak a régészek. Ebből arra következtetnek, hogy valahol a közelben bronzkori lelőhely is lehetett, amelyet a Tisza lassan elmosott. Mindez a szegedi belváros történetéhez szolgáltat adalékokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.