Páros portré

Seres Ildikót a Bolha a fülbe című klasszikus Feydeau-darabban ünnepli mostanában a miskolci publikum. A színpadról nézve azonban a hálás bohózat korántsem tűnik rutinfeladatnak. Seres Ildikó szerint a vidéki színházak nagy előnye a sokféle játéklehetőség. Hamlet anyjától a Száll a kakukk fészkére Főnénijéig megannyi izgalmas prózai szerepet el tudott játszani, de énekelhetett operettet és Mária evangéliumát is. Szubrettként kezdte a pályát, ami éneklési szempontból nem kevésbé nehéz, mint primadonnának lenni – csak emellett még bohóckodni, cigánykereket hányni is tudni kell. Az operett mellett azonban a musical egészen más technikát igényel: a mikroporttal teljesen eltérő stílusban kell énekelni. Jó musicalt viszont nehéz elrontani, míg az operett műfajában kevés a biztos siker. S noha a művésznő mindig szívesen megnézi a kísérletező operettrendezéseket is, bevallja, hogy irritálja, ha az énekesek a gyönyörű ruhákban nem néznek egymásra. Egy rosszabbul megírt darabot is lehetséges sikerre vinni, ha a publikum megérzi a hiteles játékot. A Bolha a fülbe jól megírt darab – Méhes László rendezőként egy stílusban tartotta, nem engedte szétesni. A pikantéria száz év alatt azért más értelmezést kapott, a színészek mégsem örülnek felhőtlenül a visítozó tinédzser közönségnek. De örvendetes, hogy a publikum korra és ízlésre való tekintet nélkül ostromolja a színházat: ez kifejezetten kellemes élmény ama hányatott két év után, amikor három igazgató váltotta egymást. Halasi direktor megnyugvást hozott: ilyen udvarias és européer emberre szívesen bízza rá magát a színész. Seres Ildikó hét éven át színitanodában is tanított – most éppen drámapedagógia szakon végez. Erre szükség is van, mert szeptembertől megkezdődik Miskolcon a gyakorlati színészképzés. Tizenhárom éve él a városban, férje húsz éve koreográfus itt, Johanna lányuk nyolcéves. Érthető, ha szeretné, hogy a város kilábaljon a kátyúból. Seres Ildikó hisz benne, hogy erre a színház és a kultúrturizmus megfelelő eszköz.

Szirtes Gábor vendégként parádézik a Bolha a fülbe miskolci előadásában. A bravúros kettős főszerep nem minden előzmény nélkül találta meg: Csiszár Imre művészeti vezetése alatt 1980 és 1987 között is tagja volt a színháznak. Eltöltött aztán hat évet a Nemzeti Színház társulatában, volt szabadúszó, játszott az Operettszínházban és a Tháliában. Halasi Imre épp az Operettszínház igazgatójaként ismerte meg Szirtest: három és fél év alatt sokat dolgoztak együtt. Újdonsült direktorként nyilván úgy alakítja a társulatát, hogy azokkal dolgozik együtt, akikben már bízik. Ez a szerep kétségkívül jutalomjáték – s amikor Halasi megkérdezte a rendező Méhes Lászlót, mit szólna Szirtes Gáborhoz, örömmel mondott igent, hiszen ők meg színészként „száz év óta jóban vannak” egymással. Szirtes számára több mint másfél évtized után ez volt a visszatérés, hiszen egy jubileumi gálától eltekintve azóta nem lépett a miskolci színpadra. A buffószínjátszásnak azonban számára hamarosan folytatása is lesz a régi városban: a Régi nyár című zenés játékban bíznak rá ősszel hasonló feladatot. Szirtes Gábor szerint nem társulat a társulat, ha civilben nem tudnak egymással beszélgetni. Bohózat pedig nincs anélkül, hogy „túlórában” el ne próbálnák a páros jeleneteket…